Fémforgács
Awakening című vadonatúj dalának szöveges videójával tért vissza a deathcore vonalas budapesti Dreadwolf. A zenekar öt ével korábban kiadott Purity single-dala után hozta ki újabb szerzeményét, amint 2016-ban Enigma EP-jük előzött meg. Új daluk énekesük, Kéményes Péter vokalista (I Bleed Lava, Bury What’s Left, Bagzó Macskák stb.) halál közeli élményét örökíti meg, amiről ő maga így beszélt:
„A dal és a videó egy történetet dolgoz fel, amikor a sürgősségin egy félrekezelés következtében pár percre klinikai halál, majd több órás kóma állapotába kerültem. Mondanivalója a léthez való ragaszkodás, és a halál markában rájönni, hogy elvesztegetted az életed. Tíz év kellett ennek az eseménynek a feldolgozásához, és ez az első fórum, ahol nyíltan beszélek erről. A családomon kívül senki nem tudta, még a zenekarral sem beszéltem erről, csak a dal megírása után. Újra kellett tanulnom beszélni, járni, mozogni és valamiért szégyent éreztem, hogy ez történt velem. Ez volt az a lökés viszont, ami abba az irányba terelt, hogy összeszedjem magam, kimásszak abból a gödörből, amit saját magamnak ástam; a kezembe vegyem és rendbe tegyem az életem.”
A Kéményes Péter énekes, Bakos Bálint és Kádár László gitárosok, Besenyei Árpád basszusgitáros és Kovács Dániel dobos alkotta Dreadwolf jelenleg új EP-jén dolgozik, amire a tervek szerint öt dal kerül fel és Fomori címmel fog megjelenni.
