rattlead.hu
Nem igazán értékelem, amikor egy zenekar jól hallhatóan (szándékosan vagy tudat alatt) ugyanolyan vagy nagyon hasonló zenét játszik, mint valamelyik nagy példaképe. Mi szükség másolatra, ha ott az eredeti? Előfordulhat azonban, hogy a fiatalos hév, a friss ötletek új alakot adnak a régi monstrumnak, és ha némileg zavaróak is az áthallások, összességében élvezetes muzsika lesz a végeredmény.
Alfons Myrvold énekes-basszusgitáros, Oscar Östman és Abbe André gitárosok, valamint David Klys dobos 19-20 éves srácok Svédországból, akikre hallhatóan a Metallica munkássága, azon belül is Ulrichék negyedik stúdióalbuma gyakorolta a legnagyobb hatást. Tavalyelőtt alakultak, thrash metalt játszanak, és a Torments of Reality a bemutatkozó nagylemezük.
Myrvold hangja, stílusa kísértetiesen hasonlít James Hetfieldére, a Divorced By Itself című számban az …And Justice for All alapriffjét vélem felfedezni, és az 1984 című nóta éneke is egy az egyben az 1988-as évek Metallicájára hajaz. Mintha az amerikai négyes egy akkortájt készült, ám valamiért a fiókban maradt anyagát hallanám… Mondjuk, az 1984-be remek riffek kerültek, ez az egyik kedvenc dalom a lemezről.
Kettes számú favoritomban, a Codex: Failure-ben viszont olyan énektémák csendülnek fel, amelyek a Metallicától már túl dallamosak lennének. Ugyanez mondható el a Blacklist the Residents-ről is, ahol lágyabb, nagyon nem Heatfield-es a frontember hangja, illetve a Torn Away-ről, amelyben ismét csak a meglepően melodikus énekre kaphatjuk fel a fejünket (hármas számú kedvencem). Ebben a nótában ugyanúgy halljuk a harctéri puskaropogást, mint az intróként funkcionáló, rövid címadó szerzeményben – és az …And Justice for All album One-jában. A záró Race to Death viszont ismét nagyon metallicás – csak hogy a hallgató egy pillanatra se feledje, a svéd ifjak honnan is merítették az ihletet… 
Azt gondolom, a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetniük arra, hogy zenéjük jobban különbözzön a legnagyobb példaképük által játszott muzsikától. Ennek már itt is hallom a jeleit, de az Ataraxia ma még nagyon metallicás dalokat ír. A potenciál megvan bennük, úgyhogy szurkolok nekik, hogy legközelebb egy egyénibb hangvételű, de hasonlóan magas színvonalú anyagot sikerüljön összehozniuk.
