Nuskull Magazin
Augusztus elsején a semmiből dobott ki új dalt a nagy sikerű modern, progresszív metalzenekar, a Jinjer. A Someone’s Daughter akár március 8-án is kijöhetett volna, hiszen lényegében egy himnusz a nőkhöz, ezzel kapcsoaltban a zenekar egyetlen női tagja, Tatiana Shmayluk így nyilatkozott:
A dal egy művészi kísérlet arra, hogy fényt derítsen a nők belső világára, akiknek különböző helyzetekben és körülmények között olyan utat kellett választaniuk, amelyet a történelem során férfiak tapostak ki. Egy olyan világban, ahol a nőket gyakran alábecsülik és figyelmen kívül hagyják, ők még mindig hatalmas hősök, akik erővel és rugalmassággal vészelik át a nehézségeket, bátran önmagukat adják és áttörik az előttük álló kihívások által allított korlátokat.
A Someone’s Daughter a naivitásból bölcsességgé, a gyengeségből erővé, rendíthetetlen elszántsággá és rettenthetetlenséggé válást ünnepli, ahogy anyáink, testvéreink, lányaink és feleségeink leküzdik a nehézségeket és harcolnak a jobb változásért. Ezeket a nőket gyakran elfelejtik, de tiszteletet érdemelnek. Az biztos, hogy az enyémet már kiérdemelték!
A szám – ami egyébként az első ténylegesen új hanganyag a bandától a három évvel ezelőtti lemezük óta – egy kellően mozis minőségű klipet is kapott, amiben Tati a történelem különböző nagy női alakjainak bőrébe bújik.
A dal valószínűleg nálunk is felcsendül majd, mégpedig november 17-én, amikor is a Jinjer sokadjára tér vissza hozzánk a Barba Negrába, ezúttal a Sepultura búcsúbulijának apropóján, az Obituary és a Jesus Piece oldalán. Jegyek és infók az eseménynél.