rattlead.hu
Szeretem az olyan filmeket, regényeket, amelyek több szereplő nézőpontjából is elmesélik ugyanazt a történetet. Így aztán, bár már olvastam Ozzy Osbourne, Ronnie James Dio és Tony Iommi önéletrajzát, a Black Sabbath szürke eminenciása, Terence „Geezer” Butler memoárjára is kíváncsi voltam. Hiszen ha mást nem is, azt csak ő árulhatja el nekünk, kiből, miért és hogyan lett az, akinek ma ismerjük. Olyan sztorik is akadnak, amelyeket ő máshogy élt meg, mint a társai, csak ő emlékszik azokra, vagy ő tart fontosnak felidézni. Geezer saját bevallása szerint szégyenlős, visszahúzódó ember, ehhez képest visszaemlékezéseiben egyenesen bőbeszédűnek, kitárulkozónak mutatkozik, és az életében is voltak olyan helyzetek, amikor – főleg alkohol hatására – „kivetkőzött önmagából”, kezdeményezővé vagy egyenesen agresszívvé vált.
Azt valószínűleg sokan tudják róla, hogy ő volt a Sabbath első számú szövegírója, „ideológusa”, azt talán kevésbé, hogy mi köze az Iron Maiden Seventh Son of a Seventh Son albumához, honnan kapta a Geezer becenevet, eredetileg milyen hangszeren játszott, miként viszonyul a húsevéshez stb. Egy kicsit talán tág teret is enged korai emlékeinek, hiszen a 282 oldalas könyvnek csupán a 45. oldalán lép színre Iommi és Ward, és az 53.-on jelenik meg Ozzy.
Geezer olyan volt számomra a Black Sabbath-ban, mint Cliff Burton a Metallicában: mindketten fazonilag és talán intellektuálisan is kilógtak a csapatból: ők voltak a trapézgatyás hippik, Butler olvasottság, Burton pedig zenei képzettség terén emelkedett társai fölé. Ám míg a Metallica zsenije fájdalmasan korán távozott közülünk, a metal műfaj keresztapáinak egyike máig itt van, hogy mesélhessen nekünk.
A kötet egyik legnagyobb értékének tartom, hogy a magamfajta ősrajongónak is tud újat mondani. Például tudatosítja bennem, hogy a nagy négyes már jóval a Black Sabbath előtt, 1968 táján együtt játszott, előbb a The Polka Tulk Blues Band-ben, majd az Earth-ben. Vagy, hogy előbb született meg a Black Sabbath című nóta, és később arról nevezte el magát a birminghami kvartett.
Az együttes életében a legmozgalmasabb (legzavarosabb) időszak a ’80-as évek közepétől nagyjából a ’90-es évek közepéig tartott, amikor Geezer életében is több volt a „más”, mint a Sabbath. A legendás csapat ekkortájt öt albumot készített nélküle, miközben a basszusgitáros hol Ozzy zenekarához csapódott, hol saját bandát (előbb a Beez-t, majd a g/z/r-t) gründolt maga köré.
Butler a vad sztorik mellett az őt és társait sújtó betegségekről és tragédiákról, a nagy összeveszésekről és kibékülésekről is őszintén ír; meghatóan emlékezik meg a Ronnie James Dio halálát közvetlenül megelőző időszakról, valamint arról, hogy Tony Iomminak a kemoterápiás kezeléseket követően is az első útja a próbaterembe vezetett. „Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő” – tartja a mondás, amit Geezer könyve is megerősít: lapjairól kiderül, milyen meghatározó szerepet játszottak a feleségek, Sharon Osbourne, Wendy Dio és Gloria Butler a muzsikusok kapcsolatában, a Black Sabbath történetének alakulásában.
A könyv kapcsán mindössze két kisebb hiányérzetem van. Az egyik, hogy úgy érzem, a mesélő átrohan az Ozzy Black Sabbathból való távozását követő évtizedeken: bizonyos eseményeknél hosszabban elidőzik, aztán csak azt veszem észre, hogy máris a kétezres években járunk. A másik, hogy a kötetben – a borítót leszámítva – egyetlen képet sem találunk.
Mindezektől eltekintve, ahogy ebben a témában született elődei, úgy az Into the Void is egy jól megírt, lerakhatatlan olvasmány, amit az ember legszívesebben egy szuszra tenne magáévá.
2024, Helikon kiadó
Bolti ár: 4999 Ft
