Blasfeme – Black Legion (2024)

Fémforgács

Amint megláttam eme albumborítót, azonnal éreztem, hogy ezt a lemezt hallanom kell. (Az idei év egyik legjobb albumborítója nálam.) Kicsit egyértelműsíteném a dolgot: a fekete páncélt viselő katona a borítón és az album címe egyértelmű utalás a magyar történelem hírhedt hadseregére, Mátyás király Fekete Seregére, így számomra aki egyaránt szereti a középkori témákat és a black metal-t, ez egy ígéretes lemeznek tűnt. Szerencsére, a megérzésem igaznak bizonyult, ugyanis a bristoli székhelyű Blasfeme egy nagyon erős kiadvánnyal rukkolt elő!

Korábbi kiadványait áttekintve, véleményem szerint, ez a címadás komoly céllal történt: egyfajta kikiáltás, hogy a banda egy új irány követését tűzte ki célul. Mit is jelent ez? A lemezen a szokásos (szánalmas?) ördögimádó témák helyett a középkor sötét történeteiből merítettek, illetve a hangzásban is a másodhullámos black metal végtelen tremolóit heavy metal és punk elemekkel fűszerezték meg – ennek eredménye, hogy az átlagnál a Black Legion szignifikánsan dallamosabbnak és zeneileg gazdagabbnak érződik.

Az albumot az old-school black metalra jellemző, nyersebb hangzás jellemzi, ám ezt egy kiváló stúdiómunkával egészítették ki, amivel sikerült megtartani a riffek karcosságát, emellett minden hangszer és vokál tökéletesen és nagyon telten szólal meg (többek közt remek reverb effekteknek köszönhetően). Erénye még a lemeznek, hogy a lemez pár ritkább ötletes megoldást is tartalmaz, mint például valami régi filmből vett hangminta beillesztése a Ritualistic Exsanguination című szám elejére, de ide sorolható még az album zárótétele, a melankólikus Bound by the Blood Upon Our Swords kizárólag akusztikus gitárra írt instrumentális dala – ami hangulatában abszolút az Ulver „Kveldssanger” lemezét idézte fel bennem.

A Black Legion egy kiváló “mindennapi” black metal lemez, ami rövidsége ellenére (mindössze fél órás futamidő) tartalmilag izgalmas és felettébb élvezetes alkotás – nálam legalábbis gyakorlatilag minden ízében betalált!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.