rattlead.hu
Ha azt mondom, hogy Per Ola Arne Gustafsson és Jon Carl Erik Gustafssonnal ikerpárt alkotnak, sokunknak gondolom, haszontalan információ lenne. Amennyiben viszont azt mondom, hogy Hellbutcher és Tyrant, akkor már ismerősen csengenek eme úriemberek nevei. Igen, a Nifelheim oszlopos tagjai, életre hívói. Svédországban Bröderna Hårdrock néven ismertek, ami azt jelenti, hogy The Hard Rock Brothers (habár lehetne The Heavy Metal Brothersnek is fordítani, mivel a Hårdrock svédül a kemény zene minden fajtáját definiálja, olyan angol kifejezések kölcsönzése nélkül, mint a Heavy Metal), amit 1998-ban egy szenvedélyes emberekről szóló dokumentumfilmet sugároztak. A dokumentumfilm egyes részeit a Trygg Hansa biztosítótársaság tévéreklámként használta fel az Iron Maiden kollekciójukra összpontosítva. Niflheimr (régi izlandiul sötét világ) kizárólag a prózai Edda szerint a jeges hideg birodalma a világ távoli északi részén. Déli megfelelője Muspellheimr.
Amíg testvére jelenleg (csak) a Crankben érdekelt, addig Pelle megalakította – gyakorlatilag – a szóló formációjaként szolgáló Hellbutchert, ezen kívül pedig tavaly csatlakozott a Friends Of Hellhez, de részt vesz a Dead Kosmonautban és a Necrocurse-ben is. Jelen zenekarának tagjai underground veteránok, lévén Erik Martin „Devastator” Axenrot dobos, Dan G „Necrophiliac” Andersson és Fredrik Kristian „Iron Beast” Folkare gitárosok, valamint a norvég Frode „Eld” Kilvik basszusgitáros alkotja a tagságot. Csak a rend kedvéért: tavalyelőtt szökkent szárba az együttes – akkor még Pelle kezelte a basszusgitárt -, majd még ugyanabban az évben – még trióként – a Death’s Rider single-t hozták ki, maga a dal pedig felkerült a Commandments of Steel (Black Pages Records, 2023) kazettaválogatásra. Szerződést a Metal Blade-től kaptak, túl vannak már fesztivál fellépése(ke)n is, tehát promócióban nem szenvednek hiányt, ami teljesen érthető, mivel egy hibátlan korongot – legalábbis számomra – tettek le az asztalra.
A kiadói háttérről még annyit, hogy: „Nos, igazából valójában, tudod, nekem más nézeteim voltak már a Nifelheim idők során. Azon ötleteltem, hogy egy olyasfajta kiadót szeretnék, ami egy kicsit jobban előtérbe tudja tolni a zenét, tudod, ahogyan azt a Metal Blade csinálja. De a többi srác, vagy néhány tag, nagyon nem értett egyet. És most, tudod, következik az underground La La La La. Szóval én mindig is szerettem volna megpróbálni megismerkedni egy jóval nagyobb kiadóval, ami ismert volt előttem. Ám ehhez szélesíteni kell a zenei palettát, nem olyannak megmaradni, mint amilyen korábban voltam. Szóval tényleg próbáltam keresni egy nagyon jó, valami igazán jó lemezkiadót és segítséget kaptam egy német barátomtól, aki ilyen dolgokkal foglalkozik. Szóval, nem tudom mennyi időbe telt, talán hónapokig, mire megismerhettük a lemezszerződést. De most így, a végén ennek nagyon-nagyon örülök. Tényleg megérte várni, mert a Metal Blade tökéletes, tökéletes kiadónak tűnik, legalábbis, ezen horda számára.” Miután a főnök – és társai – abszolút az old school, a tradicionális metal iskolájának lelkes tanulója, híve, zászlóvivője, modern hatásokra, változatosságra nem kell számítani a lemezen, egy az egyben a ’80-as évekbe kalauzol bennünket vissza az album. Gondolom, eleve ez is volt a szándékuk. Meg eleve, a 33 és fél perces játékidőt nem (is) kell túlragozni. Hellbutcher: „Igen. Nos, a dal… az első az albumról, amely nemrég single-ként jelent meg… Sword of Wrath-nek hívják, és… arra gondoltam, hogy ez a nóta a korong megfelelő nyitánya lehet. Igen, ez egyfajta epikus intro, aztán átmegy még valamibe, tudod, klasszikus speed, thrash, black metal stílusba. Úgy gondoltam, ez egy jó bevezető lesz azok számára, akik korábban nem igazán hallhatták a zenénket. Nyilvánvalóan új bandáról van szó. És igen, nos, azt a stílust mutatja be, amiről többé-kevésbé szólunk, tudod. Ami a szövegeket illeti, amolyan klasszikus black metal dalszövegek. De volt egy olyan ötletem is, hogy lennének olyan utalások arra, mely szerint ugyanazon az ösvényen haladunk, meg, mint ahogyan bizonyára te is tudod, hasonlóan ahhoz, ahogy én csináltam a dolgokat anno. Tehát egy megállíthatatlan erő, vagy ehhez hasonló.” Mindemellett kevés a muzsikára a black metal jelző – noha ezen elemek vannak többségében -, mert ugyanúgy (egyaránt) merít a régi iskolás thrash/speed és heavy metalból, valamint, ami szerintem nagyon fontos, nem a Nifelheim szimpla kópiája, utánérzése.
Pelle így világít rá erre: „Igen, annyi a különbség, hogy más a felállás, ami valószínűleg a legnagyobb különbség. Amikor megalapítottam ezt a bandát, arra gondoltam, hogy mindenképpen hasonló zenét akarok csinálni, mint a Nifelheim, mert a Nifelheim egyszerűen széthullott. Nem igazán szerepelt a terveim között, hogy abbahagyom, tudod, meg nem ilyesféle zenét játszom, vagy egyebek. Egyszóval, csak arra gondoltam, hogy nagyjából ugyanazt folytatom, mint az eddigiek során. De ha van valami különbség, természetesen az a zenekar, akkor azt mondanám, hogy mi… Személy szerint nincsenek olyan speciális határaim, vagy korlátjaim, amelyek segítségével kordában tartom a zenét bizonyos keretek közt…Valószínűleg egy kicsit merészebb dolgokat csinálok majd ebben a bandában. Viszont nem lesz az, hogy ha ilyeneket mondok, akkor valószínűleg az emberek azt hiszik majd, hogy valami furcsa stílusú zenét kezdek el játszani, érted, ez nem fog megtörténni. Majdnem olyan lesz minden nagyjából, mint ez az album.” Ezen kívül hozzáteszi, hogy „de néhányan megjegyezték nekem, hogy vannak jócskán heavy metal jellegű hatások, ami bizonyos értelemben valószínűleg igaz is. Nagyon sokat hallgatok, tudod, klasszikus metál cuccokat, úgyhogy nyilván ez is inspirál.”
Miután – ahogy fentebb említettem – számomra hibátlan a mű és nagyon bejön, dalokat nem kell(ene) kiemelnem, én azonban most kivételt teszek: The Sword of Wrath, Violent Destruction, Hordes of the Horned God, Death’s Rider, a hangulatos, akusztikus résszel indító Possessed by the Devil’s Flames. Értelemszerűen a többi három is – mivel 8 tételes a lemez – nagyon jó. A felvételek több helyszínen zajlottak: a dobokat a Red and Black Hallban, Köpingben, 2023. januárjában, az éneket, illetve a basszust a Metal Warriors Reh stúdió-ban, Halmstadban, 2023. februárjában és májusában, a gitárokat a Chrome stúdióban, Stockholmban, 2023. februárjában és a Heavy Metal stúdióban, Laxarby-ben, 2022-ben és 2023-ban rögzítették, míg a végeredmény keverésére, producelerésére és maszterizálására a Chrome stúdióban, Stockholmban, 2023-ban kerül sor. Mindent önmaguk csináltak, külső fül segítségét nem vették igénybe. Pelle: „Igen.. nos, az a véleményem, hogy nagyon nehéz elmagyarázni egy külsős személynek, érted, hogy mi az elképzelésed, és a valójában mit is akarsz elérni. Tehát, ha lehetséges, akkor mindenki önmaga oldja meg, mert akkor pontosan úgy fog alakulni, ahogyan szeretné. Nem lesz olyan ember, aki előrukkol a „Nos, szükségünk van erre a blah-blah-blah baromságra. Tudod, ha hozzászoktál a dolgokhoz a magad meglátása szerint (és szerencsére mi pont ilyenek vagyunk, sok mindent csináltunk már korábban is), ezért úgy vélem, nincs szükségünk semmilyen producerre.” Ahogy a komplett alkotás, úgy a megszólalás is tökéletes, tehát semmilyen szempontból sem érheti szó a ház elejét.
Mindenképpen ez az album az év végi listám top 10-ében kap helyet, alkotói szemernyi csalódást sem okoztak. Remélem, jövőre már a hasonlóan magas színvonalú folytatással rukkolnak elő.
Ui.: A komplett interjú a Kronos Mortus és az archangels-lantern.blogspot.com oldalakon olvasható.
