Fémforgács
A hőség letaglózó. 39 fok, de nyilván ez attól függ, hogy hol méred, árnyékban vagy az aszfaltos dunaújvárosi betonházak között, ahol nem várnak csodák.
Az Atrox Trauma játszik kora délután és biztosan komoly volt a folyadékveszteség és remélem, hogy mindenki azonnal pótolta .
Társaságunk a nap és este folyamán hol együtt, hol külön csatangol és mintha valami lakomán lennénk, mindenbe bele akarunk kóstolni és egyik színpadtól a másikhoz megyünk, hogy akit csak lehet lecsekkoljunk. Ha valakit elhagyunk, könnyű megtalálni, mert fekete pólóst kell keresni, pohárral a kezében. Hahaha!
Paddy and the rats-en már együtt a banda és erősen tiltakozik mindenki a következő jéger kör miatt. Na jó, ez nem igaz! Hahaha! Ráadásul nagy meglepetésünkre felvidéki barátaink. Sonny-ék is betoppanak és ez még jobb kedvre deríti az amúgy sem búslakodó csapatunkat.
Átsétálunk a Watch My Dying-ra,
majd visszatérünk a nagyszínpadhoz, ahol már virít a nagy Alvin felirat. Az Alvin és a mókusok is komoly tömeget vonz, ami természetes, mert jó zenét csinálnak élőben is és én mindig szerettem őket látni, hallgatni.
Itt a történetünk 90 fokos fordulatot vesz és azért annyit, mert kb. ennyit kell fordulnunk és már rögtön a másik színpadon fellépő Depresszió-t láthatjuk, hallhatjuk ahogy a húrok közé csapnak. Mi persze a zenei változatosságot ünnepelvén ismét Jéger mester úrhoz fordulunk egy kis biztatásért.
Telik ez a rohadt idő és a 25 éve megalakult Depresszió is komoly rajongóbázissal rendelkezik és mindig megnézzük őket is ahol csak lehetséges.
„Hogyha már szívni kell
Én döntsek merre fújom ”
Lányom unszolására, átballagunk a Metal.hu Aréna színpadhoz, mert kezd az Igorrr és a lányom egyik barátja szerint az egész Rockmaraton legjobb produkciója lesz és minden más szar. NA BUMM! Hahaha! Ilyen iránymutatásban még úgysem volt részünk, úgyhogy kíváncsian vártuk a hétvége legjobb koncertjét. Hát elsőre felfoghatatlan és értékelhetetlen. No, nem azért mert nem jó, hanem mert ilyet még nem pipáltam. Besz@rás.
A koncertjük második felében lepacsiztam Rockfaterrel
és ő kérdezte tőlem, hogy :
– TE! Kik ezek?
–Igorr!!
-Hát ! Elég furi!
Hát, hogy mennyire furi azt így nem lehet elmondani. Keleti és nyugati motívumok találkoznak a folklórral, a black metallal és az operával. Besz@rás! Elsőre iszonyú furi, de marha jó. Pont úgy leköt, mint Lili Refrain. (tavaly a The Cult előzenekaraként láttuk a Parkban – a szerk.) Nem tudod hová tenni, de jó.
Az igazat megvallva a Karaoke sátor pont nincs jó helyen, mert a kiszűrődő hangos zene itt egy kicsit zavaró volt. Voltak olyan dalok, ahol a síri csend lett volna az ideális, mert akkor simán elhiszem és beleélem magam abba, hogy még az éjjel megműtenek valakit egy életlen késsel.
A nagyszínpadon játszó Beast in Black-be is belekóstolunk egy kicsit, de nem sokat időzünk, mert tipli van vissza a másik színpadhoz, ugyanis az előző estéhez képest most a Metal.hu Arénánál töltünk több időt, itt horgonyzunk le, mert Igorrr-ék után a Cavalera kezd és köt le bennünket, de annyira, hogy többször elhatározom, hogy átsétálok és belekukkantok majd a The 69 Eyes-ba, de végül abból semmi se lesz. Az est számomra legjobbja a Cavalera volt és sokkal jobban, tisztábban is szóltak, mint csütörtök este a Destruction.
A péntek esti nagyszínpad utolsó fellépője az Amorphis és már a beálláskor felismerem a finnül hangzó számolást 1-2 Yksi, Kaksi….én meg mondtam neki félhagosan, hogy Kippis! (egészségedre!) Hahaha!
Lenyűgöző, profi előadást kapunk tőlük is és sokszor megköszönik a zenekar iránti szeretetet.
Zárásként az AB/CD-t hallgatom, de ezt már félig vízszintes helyzetben, mert bizony hosszú volt ez a nap is, de a napom befejezéseként pont tökéletes AC/DC-t hallgatni és én hajnali fél háromkor végre lehúzom a rolót.
Folyt. Köv.
Köszönöm, hogy elolvastad!
