Fémforgács
EP sorozatunkban ezúttal az emberi lélek misztikusabb hangjait pengetünk meg. Ehhez olyan műfajok lesznek a segítségünkre, mint az atmoszférikus blackened, illetve a klasszikus heavy-doom veretei, a modern felfogású progresszív rock és annak kísérletező vonalai, valamint a kissé „közegidegen” indusztriális elektronika alapú post-punk / dark wave hullámai. Jó alámerülést lelketek mélyére… lelketlenek.
Qaalm
Elég magasan lengedezik manapság a sludge, főleg annak atmoszférikusnak titulált vonalának zászlaja és kapunk is a műfajból elég sok jó lemezt. Ilyen volt 2022-ben a Los Angeles-i székhelyű Qaalm zenekar bemutatkozó lemeze (Resilience & Despair – 2022), amit most First Light Of The Last Dawn címmel egy három számos EP követ, felvezetve egy komolyabb folytatást. A durva málházások és a finom dallamok között ingázó csapat zenéjét akkoriban hasonlították éppúgy a Paradise Lost-hoz, mint a Mastodon-hoz, Neurosis-hoz, de végső soron egy ezekből táplálkozó saját hangot fedezhetünk fel a velük való ismerkedés közben. Ehhez az is hozzájárul, hogy a kiadvány dalai mind személyes nézeteket tárnak elénk olyan témákkal kapcsolatban, mint a halál, vallás, vagy a reinkarnáció. Az EP a címadóval nyit, amit a készülődő album utómunkálatai során írt a csapat, ám annyira másnak, mégis jónak találták, hogy köré építették fel a kislemezt. A rövid, akusztikus Ward 81 már konkrétan ide született, akárcsak egyik kedvenc Black Sabbath tételüknek, a Heaven & Hellnek az átirata. A szűkös EP arra mindenképp alkalmas, hogy felelevenítse a banda rajongóiban, miért is kedvelték a debütálást és elkezdjék vágni a centit a folytatáshoz.
Paragnosis
Egy egészen fiatal és friss alakulat a New York-i illetőségű Paragnosis. A trióként működő csapat immár második, saját magáról elnevezett EP-jét juttatja el közönségéhez, vagyis mindazokhoz, akik nyálcsorgatva várták a javarészt instrumentális hangjegyek bűvöletében tobzódó progresszív rock, metal muzsikájukat. Ebben a szellemben fogant ugyanis mind a 2018-ban megjelent bemutatkozó Clarity In Three EP-jük, mind pedig az új dalcsokor, ami hat tételével most sem nem tartozik a spórolós kiadványok közé. A “paragnózis” kifejezés egyébként egy olyan tudást jelent, amit földi halandó önmagában nem képes birtokolni, csak természetfeletti segítséggel tud megszerezni, alkalmazni. A zenekar szemében ez a tudás maga a zene, amit már általános iskolás koruk óta csiszolgatnak egymás között. A zenekar tagjai szerint ugyanolyan szerelem számukra a metal, mint a jazz és a pszichedelia, ami produkciójukra alaposan rá is nyomja a bélyegét. Az EP további különlegessége, hogy egy szuszra, élőben rögzítették, ez pedig nagyon lüktetővé, bódultságot magában hordozó koncertélménnyé avanzsálja a kiadványt.
Decline And Fall
Egy magát kissé túlpozicionáló építőbrigád ugrott be lelki szemeim előtt, amikor megláttam a Decline And Fall triójának fotóját, a Gloom címen megjelent EP-jük borítójáról pedig már ne is beszéljünk. De győzött a kíváncsiság és belekóstoltam a csapat bemutatkozó anyagába, miközben utánuk is néztem valamennyire. Ami elsőre pofán csapott, az a saját zenei tudatlanságom (persze senki nincs, aki mindent tud), mivel a projekt mögött álló úriemberek a portugál underground tiszteletben álló tagjai rengeteg zenekarral és publikációval a hátuk mögött. Persze ez a tisztelet leginkább abban a közegben él, ahol tevékenykednek, ez pedig a post-punk, a dark wave, valamint az indusztriális elektronika. Armando Teixeira, Hugo Santos (a Process Of Guilt-ból ismerős lehet) és Ricardo S. Amorim azzal a tudatos céllal alkották meg a Decline And Fall egységét, hogy saját gyökereikben, főleg a ’80-as években kutakodva megalkossanak egy modern lehetőségekhez igazított dark wave zenekart. Őszre hajló fejjel újraélni a fiatalságot, az egykori hangulatot meghinteni tapasztalattal és alázattal. Úgy gondolom, hogy az EP-n található 4 minimalista, könnyed melankóliában úszó tétel bizonyítja, hogy helyes úton járnak. Az alakulat munkássága bátran ajánlható a korai The Cure lemezek rajongóinak.
Licifericon
Lehet, hogy a rengeteg meghallgatott anyag teszi, de amikor EP-ket keresgélek a promók között, szinte mindig sikerül eltalálnom, hogy az adott zenekarnak egy bemutatkozó anyagát, vagy sokadik kiadványát hallom. Megérzésem nem csapott be a holland Licifericon esetében sem, hiszen a 27 perces, 3 élő felvételt is tartalmazó Sabatraxas igencsak sugározta magából a magabiztosságot és a rutint. Némi utánajárás és már ki is tisztult a kép: az okkult, blackened death metalban utazó zenekar már 2009 óta létezik és több EP mellett két igazán erős nagylemezt is letett már rajongói asztalára. Legutóbb 2022-ben, The Warlock Of Da’ath címmel. Az egységes színvonalhoz, mondhatni “pályához” az is hozzájárulhatott, hogy az évek alatt csak egyetlen dobos cserén estek át, így elmondható, hogy gáncstalanul áramlik belőlük a sötétség. A négyfős horda tehát három, változatós tempóval rendelkező tényleges új dallal kényezteti a szakavatott füleket: a címadó mellett a Paradoxicon Licifericon és az Alogos Vel Sethos kerülhet fel az áldozatok bemutatásához és démonok megidézéséhez használatos lejátszási listánkra. Külön érdemes megjegyeznem, hogy az élőben rögzített, első és második nagylemezt is felelevenítő tételek minősége sem kifogásolható, sőt, ritualisztikus jellegüknek kifejezetten jót tesz a nyersebb hangzás. Az EP-t záró Sevenfold például kellő inspirációt adott, hogy meghallgassam az eredeti korongot.
Writhen Hilt
Az egykori Booze Conrol nevű, elég szép múltra visszatekintő bulizós heavy metalt játszó csapat tagjaiból állt össze egy friss formáció Writhen Hilt névvel és egy teljesen más koncepcióval. Énekesnek az epikus doom területen mozgó David Kurit választották maguknak és így össze is állt a képlet egy epikus heavy metalban utazó zenekarhoz. Munkásságuk első hírnöke az Ancient Sword Cult EP, amin érezhető, hogy nem a hirtelen ötlettől vezérelve született meg. Az összesen 22 perces, 5 tételt tartalmazó kiadvány (az utolsó egy rövid instrumentális darab) hallgatása közben ugyanis csak a műfaj legjobb előadóinak nevei kezdtek el záporozni a fejemben. Ilyen az Atlantean Kodex, a Doomsword, a Smoulder, vagy a Gatekeeper, ha az “újabb” képviselőkre gondolunk. Ezek alapján dögös, ám kellően izgalmas és hatásos kalandozásban lehet részünk a hegytetőkön kántáló varázslók és mágikus fegyverek világában. Kiemelkedő tétel a nyitó Death Undone, amiből egy albumra valót el lehetne viselni, valamint a folytatásban érkező Mountain is kellemes emlékeket hagyott bennem megkapó dallamainak köszönhetően.
