Fémforgács
Annak, hogy az SFV zenekar a látóterembe került elévülhetetlen szerepe van Nóniusz Gábornak és Pócsi Pistinek. Ez egy szép történet, mondhatni „this is a beginning of a beautif friendship” volt, amikor Nóniusz felhívta rájuk a figyelmem és beajánlotta a Fáklya Rádiós műsoromba.
A nagyon szimpatikus fiatalok zenéjükkel is megfogtak, így azóta vártam a megfelelő alkalmat, hogy meg tudjam őket élőben is nézni. Kaptam is az alkalmon, amikor kiderült, hogy Richie Kotzen előzenekaraként lépnek fel a Dürerben. Nos, nem csalódtam. Ráadásul az a megtiszteltetés is érte őket, hogy nemcsak itthon, de előtte Kassán, utána pedig Pozsonyban is felléphettek a turnén. Szerintem roppant szerencsésen alakult, hogy már túl voltak egy közös fellépésen, így a hazai pályán talán kicsivel kevésbé kellett izgulniuk.
Egy velős szettet kaptunk, a bemutatkozó lemezre koncentrálva és azt hiszem sokat elmond a buliról, hogy már az első dal, a debüt albumot is nyitó Start the Night is libabőrös élményt okozott. A csapat egyébként profi módon, intro után csapott a húrok közé és egy kis technikai problémát(?) leszámítva végig lendületesen, élvezettel zenéltek. Igazi nyolcvanas évek hangulatot varázsoltak, amiben a kort idéző dalokon túl az imidzsnek is része volt. Az egységesen magas színvonalú programból még így is kiemelkedett a We are, valamint az utolsóként játszott, nemrég klipet is kapott Satisfy Me, ami megint csak előhozta a lúdbőrt. Ezekre a srácokra oda kell figyelni, mert még nagy meglepetést fognak okozni. Ebben szerintem egyetért velem a Dürer nagytermét nagyjából háromnegyedig megtöltő közönség is. Tök jó volt látni, amikor hátranézve még jócskán álltak emberek és figyelték, élvezték a hazai tehetségeket. Azt még mindenképp ki szeretném emelni, hogy a hangszeres profizmusuk mellett kaptunk többszólamú vokálokat és fülbe ragadó refréneket kiváló hangzás mellett. Ja, és volt vigyorgás a színpadon.
Némi várakozás után elérkezett az idő a fő attrakcióra. Richie Kotzen ugye nemrég járt nálunk a The Winery Dogs-szal (akkor is az SFV melegített be amúgy), de itt most egy laza szólóturnén jutott el hozzánk. Nem nagyon ismerem a lemezeit, viszont az eddig hallott dalai alapján egyértelműen érdemes figyelemmel kísérni a gitárzenét kedvelőknek. Bár nincsenek illúzióim, nyilván nem az én beszámolóm alapján fognak tömegével Kotzen dalokat hallgatni az emberek.
Bevallom, a koncert előtt próbáltam felszedni magamra valamennyit a dalok terén, így aztán voltak ismerős tételek, de bevallom nem nagyon tudok dalcímekkel szolgálni. (még a setlist.fm sem segít most) Az biztos, hogy a ráadásban eljátszott három dalból az egyik a most megjelent Cheap Shots volt.
Ami furcsa volt, az a kissé statikus előadásmód, bár itt egy trióról beszélünk, akik minden felesleges sallang és körítés nélkül játszotta le a programját. Még egy molinó vagy háttérvetítés se vonta el a figyelmünket a zenéről. Mert azt viszont kaptunk bőven. Amit itt Richie és két társa, Dylan Wilson basszer és Kyle Hughes dobos összemuzsikált, az tanítani való. Nem volt itt felesleges szócséplés, (sőt, igazából alig szólt hozzánk Kotzen) itt csak jöttek a blues alapú, lélekkel teli dalok, amik láthatóan a közönség nagy részének jelentettek nagyon sokat.
Ha nem tévedek a Losin’ My Mind-dal léptek színpadra és játszották a Fooled Again-t, a Bad Situation-t, meg volt a Doin’ What the Devil Says to Do is. A koncert közepén – talán a Fear-nél volt egy hosszabb jammelés, amiben Dylan és Richie eresztett meg némi szólót. Ami pedig nekem sokat jelentett, az hogy itt igazi örömzenélés volt és mindhárman kivették az éneklésből a részüket.
Jó este volt. A zene ünnepe. Köszi a Livesound-nak a lehetőséget! A fotókért pedig Varesznak hála!
