Nuskull Magazin
Rájár a rúd a szingapúri Wormrotra: rögtön azután, hogy letudták az idei európai fesztiválkört, a grindcore-banda az utolsó előtti állandó tagját is elvesztette. Vijesh Ghariwala dobos távozásával az alapító gitáros, Rasyid Juraimi maradt az egyetlen, aki még megmentheti a zenekart. Rasyid a zenekar közösségi felületein köszönte meg Vijeshnek a közel tízéves munkáját, valamint kívánt sok sikert a jövőre nézve bajtársának. Ugyanitt azt is megemlítette, hogy a Wormrot nem áll le, és az alapoktól fogja újraépíteni a bandát.
A zenekar negyedik és eddig az utolsó lemeze, a Hiss 2022-ben jelent meg. Ezt akkor még hárman játszották fel; Rasyid, Vijesh, valamint a már a megjelenés előtt távozó énekes, Arif. A mikit azóta az élő fellépéseken Gabriel Dubko (ClearXCut, Daunt, ex-Implore stb.) ragadta meg, az viszont egyelőre nem tisztázott, hogy ő a továbbiakban is kisegíti-e a hirtelen szólóprojektté alakult bandát, vagy eljött az ideje ennek a posztnak is a permanens újratöltésére.
— Wormrot Official (@Wormrot) July 7, 2024