rattlead.hu
2024. második negyedévének szubjektív értékelése
Az április elejétől június végéig terjedő időszakban összesen 39 idei megjelenésű albumot ismertem meg, ami jóval kevesebb az első negyedév 56-os mutatójánál, azonban így sem állíthatom, hogy zeneéhségben szenvedtem volna. Éppen ellenkezőleg: az alacsonyabb szám valószínűleg annak tudható be, hogy számos remek anyaggal találkoztam, amelyekről írtam is, s emiatt az átlagosnál többször hallgattam őket.
Minden negyedév egyik értékmérője, hogy az adott időszakban megismert lemezek közül vajon lesz-e olyan, amelyik felkerül az év végi Top 10-es listámra. Míg erre az idei esztendő első három hónapjának terméséből mindenekelőtt a Judas Priest, a The Quill és a Xion friss opuszának van a legnagyobb esélye, a második negyedévben magamévá tett albumok közül a Ravage Spider on the World albumának szavaznék feltétlen bizalmat, összességében viszont azt mondhatom, hogy bár számos remek muzsikával találkoztam, ezek közül keveset neveznék igazán kimagasló alkotásnak.
Ugyanakkor, ha megnézem, rendkívül erős a mezőny, régi és új kedvenceim is számos emlékezetes órával ajándékoztak meg. Kerry Kingnek a Slayer gitárosaként sem kellett volna szégyenkeznie a miatt az album miatt, amit ez év májusában a saját neve alatt, remek muzsikusokból álló szólócsapatával szabadított a világra (From Hell I Rise). Az Evil Dead (Toxic Grace), a Darkness (Blood on Canvas) és a Vulture (Sentinels) is pályafutása talán legjobb anyagával rukkolt elő, de a Rage (Afterlifelines), a Holy Mother (Rise) és a Vhäldemar (Sanctuary of Death) is a saját mércéjével mérve egy átlagosnál jobb dalcsokrot tett le az asztalra. A Mexican Ape-Lord idei Blunt Instrument-je simán hozza előző albuma, a 2020-as Survival Cannibalism szintjét; és ugyanez mondható el az Unleash the Archers Phantomájáról is, akiknek a szintén négy évvel ezelőtti Abyss által magasra tett lécet sikerült megugraniuk. A Riot V idei Mean Streets-e nálam nem talált be annyira, mint legutóbbi anyaguk, a 2018-as Armor of Light, viszont ezzel együtt is tetszik a lemez, sűrűn hallgatom. A Motherland-del a Concrete Age sem múlta felül a tavalyelőtt megjelent Bardo Thodol zajos sikerét, de ez a muzsika is kiragyog a mezőnyből, veri az átlagot.
A Warlord korábbi alkotásaival eddig nem hozott össze a sors, legújabb lemezük, a Free Spirit Soar viszont gyorsan levett a lábamról. De az olyan, számomra eddig ismeretlen bandák is mély benyomást tettek rám, mint az Electro Charged (Reign of Deception), a The Watchers (Nyctophilia), a Castle Rat (Into the Realm), a Bronze (In Chains and Shadows), a Tyran (Tyran’s Oath), az Against Evil (Give ‘Em Hell) és a Friends of Hell (God Damned You to Hell), plusz a Blackgate instrumentális power/thrash muzsikája (Past Lives EP) is izgalmas és szórakoztató zenei kísérlet. Az említett anyagokat mindenképpen ajánlom meghallgatásra.
Olyan előadók is akadtak, akik számomra némi csalódást okoztak: nem mintha új anyaguk ne lenne minőségi, rájuk jellemző alkotás, viszont úgy gondolom, ez alkalommal nem sikerült olyan magasra hágniuk, mint legutóbbi művükkel. Nálam ilyen csapat a The Troops of Doom (A Mass to the Grotesque), a Rotting Christ (Pro Xristoy), a Darkthrone (It Beckons Us All), illetve a Cloven Hoof (Heathen Cross), akiktől az előzmények alapján sokkal többet, akár egy év végi Top 10-es albumot vártam.
Összességében 2024 második negyedéve is erős, jó zenékben gazdag időszak volt. Soha rosszabbat!
