As December Falls

Ladies in Rock

A zenekar 2014-ben jött létre az Egyesült Királyságban. Műfajukat egyes források alternatív/emo rocknak nevezik, mások heavy metal és a pop punk alfajokba is besorolják őket. Annyi bizonyos, hogy ők maguk jobban szeretik elkülöníteni a rockzenét az elektronikus stílusjegyekkel dolgozó daloktól. A gitáron és riffeken alapuló dalaik kiegészülnek az énekesnő, Bethany pop-stílusú énekével, és igyekeznek az alternatív szcéna gyökereihez visszanyúlni, afféle felfrissített „oldschool pop-punk” hangzásvilággal.

Mindig is független zenekarként, önerőből dolgoztak, kiadó és menedzsment nélkül adnak teltházas koncerteket hazájukban. Rendszeres fellépői a Slam Dunk fesztiválnak, Tramlines fesztiválnak és a Camden Rocks-nak is.

2019-ben jelent meg első albumuk, ami a zenekar nevét viseli címként. Ezt követte a 2021-es Happier, ami sötétebb és keményebb hangzású az elődjénél. 2023-ban kiadták harmadik nagylemezüket Join the Club címmel. Ugyanebben az évben elnyerték a Heavy Metal Music Awards-ot, 2024-ben pedig már egy kisebb turnét is tartottak a Greywind és az Artio zenekarok társaságában. A csapat fokozatosan lépdel felfelé, egyre több országban koncerteznek, hazánkban is megfordultak már.

Tagok:
Bethany Curtis – ének
Ande Hunter – gitár, háttérvokál
Timmy Francis – basszusgitár
Lukas James – dob

Facebook: https://www.facebook.com/asdecemberfalls

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Ladies in Rock nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.