Volt egyszer egy…: Sengir

Ladies in Rock

Újonnan induló cikksorozatunkban olyan zenekarokat ajánlunk figyelmetekbe, akik már feloszlottak, és még nem volt alkalmuk a magazinban szerepelni, de érdemes belefülelni fennmaradt munkásságukba!

Az első részben kicsit régebbi időkre nyúlunk vissza. Azokba az időkbe, amikor a female fronted metal világa még csak bontogatta a szárnyait. Következzék a Sengir!

A Sengir 1995-ben jött létre Belgiumban. Az alapítótagok egy középiskolába jártak, és amikor belekezdtek a közös zenélésbe, a kezdetekben doom metalt játszottak. Aztán megismerték a Theatre of Tragedy zenekart, ami annyira lenyűgözte őket, hogy elhatározták, női frontembert keresnek maguknak. Egy meghallgatáson rátaláltak az akkor mindössze tizenöt éves Ellen Schutyserre, aki csatlakozott hozzájuk énekesnőként. Idővel gothic rock műfajúvá formálódott a zenéjük, amelyre olyan előadók voltak hatással, mint a Paradise Lost, Moonspell, a már fent említett Theatre of Tragedy és a Lacuna Coil.
Nevüket egyébként egy „Magic: The Gathering” című kártyajáték egyik karakteréről vették.

Több demót kiadtak önerőből (a legelsőt még kazettán), ezek közül a 2000-ben rögzített Autumn Tears már felkeltette a kiadók figyelmét. Ennek ellenére a leszerződésük kissé bonyodalmasra sikerült. Miután felvették az első albumuk anyagát, a nyers változatot szétküldték a különféle kiadóknak, és bár körülbelül öt helyről kaptak is pozitív visszajelzést, a rossz ügyintézés miatt minden kontaktjukat elvesztették, emiatt aztán meg kellett válniuk a menedzserüktől. Ezután maguk léptek kapcsolatba a kiadókkal, végül a Buzzville Records-szal kötöttek szerződést.
2003-ban megjelent első nagylemezük Guilty Water címmel. Többségében pozitív visszajelzést kaptak, ám akadtak, akik leszólták őket, mert szerintük túl lágy a zenéjük a rock/metal világhoz (mivel a női ének és a billentyű ebben a műfajban akkortájt még nem volt olyan felkapott). Nem kerülhették el az összehasonlítgatást sem olyan zenekarokkal, mint a The Gathering vagy a Within Temptation – bár valahol megtisztelőnek érezték, de nem értettek egyet az összehasonlításokkal, illetve nem győzték kiemelni azt sem, hogy ők nem metál-, hanem rockzenét játszanak.
A megjelenés után fellépési lehetőségekhez is jutottak, játszottak a The Gathering, az Immortal és a Marduk előtt is.

Az első album után több tagcserén is átestek, kilépett az egyik alapító, Kris Scheerlinck, valamint a billentyűs, Bjorn Schauwers is, aki a Guilty Water lemez zenéjét is írta. Így a második albumhoz egy megújult felállással kezdtek neki, és együtt szerezték a dalokat hozzá. Ennek eredményeképp 2006-ban megjelent Sign of Devotion című albumuk. Ellen az egyik nyilatkozatában azt mondta, valójában ezt a lemezt tekintették igazán debütálónak: a Guilty Water albumra úgy tekintettek vissza, mint egy gyűjteményre az addig rögzített dalaikból, míg a Sign of Devotion sokkal letisztultabbra és strukturáltabbra sikerült.

Szövegeiket tekintve a Sengir kívülállónak minősült a többi, akkoriban berobbanó female metal bandához képest. Míg a konkurensek sok esetben a fantasy világból merítették témáikat, addig a Sengir szövegei hétköznapiak voltak, a tagok érzelmeiről és élményeiről szóltak.

2005-ben és 2006-ban is felléptek a Graspop Metal Meeting fesztiválon, illetve szintén kétszer az egykori, jól ismert Metal Female Voices Festen is.

A Sengir 2007-ben oszlott fel. Ez egy közösen meghozott döntés volt: a csapat tagjai úgy érezték, már mindent elértek, amit akkor el tudtak érni (akkoriban ők voltak az egyetlen female rock/metal zenekar Belgiumban, akiknek szerződésük volt kiadóval). Nem látták értelmét a folytatásnak, egyrészt voltak tagok, akik már más műfaj felé fordultak volna, mások egyszerűen nem tudták összeegyeztetni a zenélést a magánéletükkel. Ellen azt mondta erről, hogy mivel nagyon fiatalon kezdett el a Sengirrel játszani, az ezzel töltött évek rengeteg energiát kivettek belőle, emellett mindannyian úgy gondolták, hogy ha tovább folytatnák, az anyagilag is nagyon padlóra küldené őket.
Így hát némi csend után bejelentették a feloszlásukat. Utolsó koncertjüket 2007. november 9-én adták.

Utolsó ismert felállás:
Ellen Schutyser – ének
Pieter De Lannoy – gitár
Frederik De Dobbeleer – gitár
Olivier Roelandt – basszusgitár
Wim Schockaert – billentyű
Bruno Goedhuys – dob

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Ladies in Rock nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.