Fémforgács
A belga Nartvind igazi veteránnak mondható 2001-es indulásának köszönhetően a black metal hordák között, még ha túlzott aktivitással és lemezgyártással nem is vádolhatjuk őket. Első albumukra összesen 9 évet kellett várni (Ruinous, 2010), amit csak néhány válogatás követett egészen addig, míg tavaly meg nem ihlette őket az éjszaka lehelete és megszületett a Breath Of Night. Inspirációból biztosan nem volt hiány, hiszen a kvázi visszatérő albumra sikerült 55 percnyi marcona sötétséget összepakolni, ráadásul meggyőző módon.
A projektet egyébként két arc, Nihil és Ghoul tartja életben és feltételezhetően aktivitásuk legfőbb mozgatórugója egymáshoz való pillanatnyi viszonyuk, mert ha épp nem volt fényes a barátság faktor, akkor közös dolgaikat parkolópályára tették. Ilyen a néhány demót megért raw black metalos Eole Noir és a Plague is. A legkomolyabb azonban végig a Nartvind maradt, ahol az alapvető karcosságon, direkt kásásságon túllépve inkább az atmoszférateremtésre helyezték a hangsúlyt. Ebben a felállásban ugyanúgy a 90-es évek fekete zenéjének eszköztárát veszik alapul, de jóval több kapaszkodóval és némi dallamossággal karöltve. A végeredmény nyers és rideg, de minden jól hallható, legyen szó a kissé előtérbe tolt gitárokról, vagy az egyszerű, de mindig robbanásra kész dobokról. Ami igazán erőssé teszi a Breath Of Night tételeit, az egy egészen jól elkapott egyensúly a hipnotikus monotónia, a változatos formában adagolt gyorsulások és a ködösség között. Minden régiesnek, avíttasnak tűnik, egy eltemetett, elkorhadt örökségnek, ami mégis hordoz magában annyi energiát, hogy áttörve a rá lapátolt földet, vagy rázárt vastag, mohával benőtt kripta ajtót, a felszínre törjön és elárassza önnön gonoszságával a felejteni vágyó világot.
Ha a közös munka sok kézzelfogható dolgot nem is hozott létre, az évek, évtizedek alatt sikerült zenéjüket kellően kifinomulttá és hatásossá tenni. Hatásaik között a legegyértelműbb a korai Darkthrone, de a hangulatkeltés szempontjából nem hagyhatjuk ki a Burzum nevét sem. Érdekes módon oldotta meg a duó a vokál kérdését is, mivel mindketten hallatják hangjukat, aminek széles skálán mozgó extrém hangok köszönhetők. Nihil a vokál mellett a dobért felelős, Ghoul pedig a gitárokat kezeli.
A bőséges játékidőn összesen 8 tétel osztozkodik, egészen különböző módon. Akadnak 3-4 perces szerzemények, a záró Wethrin ezzel szemben közel negyed órás megterhelést jelent. Ezeknek a számoknak azonban nincs különösebb jelentősége, mivel az egységes hangulat és a korlátozott eszköztár nem hagyja, hogy külön dalokként kezeljük a Breath Of Nightot. Összességében az album nem több, de nem is kevesebb egy jól eltalált atmoszférikus raw gyűlöletbombánál, ami ebben a nyár eleji forrósában alkalmas lehet az általános kedélyállapot lehűtésére. Tegyetek vele egy próbát!
