Fémforgács
Május 17-én jelent meg a leeds-i székhelyű hardcore punk formáció, az Electric Press második stúdióalbuma, a Blinded By Ignorance And Somewhat Hysterical, a TNSrecords gondozásában. A 2021-es Ragwortre keresztelt első nagylemezüket egy szintén abban az évben kiadott négy számos EP, a The Bleeding Planet követte, majd két év szünet után, 2023. júliusában hozták ki a Get Away című dalukat az új korong előfutáraként, amit szépen sorban további négy single követett. Az együttes zenéjére, saját bevallásuk szerint olyan bandák voltak hatással, mint a korai Slipknot, a Nine Inch Nails, vagy az újabb előadók közül a Knocked Loose és a Turnstile, ezek közül pedig nem egy érződik is a lemezen. Az zenekart alkotó Jade Bailey énekes, Ollie Bailey gitáros, Terry Boulton dobos és Logan O’Connor basszer mellett közreműködik az albumon a Going Offból ismeretes Jake Huxley, valamint az Apogee énekesnője Kahal Mallagham is.
Természetesen, a műfaji sajátosságoknak megfelelően a hangsúly nem a zenei virtuozitáson vagy a minél technikásabb hangszertudáson, hanem dalszövegekből fakadó lázadáson, valamint a rendszer- és társadalomkritikán van. Ez a mentalitás már egyből az album címénél szembeötlik, amely korunk átlagemberét igyekszik jellemezni azzal, hogy „elvakult a tudatlanságtól és némileg hisztérikus”. A lemez számos olyan témát dolgoz fel, amelyekkel a fiatalabb generációk nap mint nap találkoznak, és amely kérdések az utóbbi időben a társadalom egyre szélesebb rétegeit foglalkoztatják, valamint kényszerítik alkalomadtán arra, hogy átértékeljék addigi ismereteiket és nézeteiket.
Az alig másfél perces nyitótétel páros lábbal belénk szállva taszajt bennünket a zenekar világába, és azonnal tudtunkra adja, hogy bár ízig-vérig punkok, nem riadnak vissza a zenei kísérletezéstől sem. A rövid és ütős kezdetet egyből követi a Mass Hysteria. Ebben a dalban is megmutatkozik az együttes hangszeres szekciójának experimentalitásra való hajlama, hiszen a szám első percében szóhoz sem hagyják jutni frontemberüket és a punkos hangzás is csak az énekkel együtt kerül elő. Jade Bailey fejhangon való üvöltözése kellőképpen támasztja alá a dalszöveg súlyát, amiben szó esik kapzsiságról, képmutatásról, a manipulatív médiumokról és az önkéntes vakságról egyaránt. Bár ez a fajta hangképzési technika sok esetben kizárja az ilyesmit, mégis sikerült valahogy egy kifejezetten fülbemászó refrént lerakni az asztalra. A dal csúcspontjának hiheti az ember a kissé váratlan breakdownt, első hallgatásra legalábbis, mert ami ezután következik azt biztos nem felejti el: a már említett Going Off énekes verzéje zárja le a tételt. Jake Huxley hangját nagyjából ahhoz lehetne hasonlítani, mintha egy mutánsmedve, hörgés kíséretében marcangolná széjjel áldozatát. Bár csupán 15 másodpercig tart, abszolút megkoronázza a Mass Hysteria-t, Jade hangja pedig egy dallamos áriának tűnik mellette.
A Get Away egy igazi zúzda elejétől a végéig. A dal a szürke hétköznapok és a monotonitás alkotta örök mókuskerekezésből való szabadulásról, és az arra tett gyakran sikertelen próbálkozásokról szól. Mindenesetre akkora erő van ebben a tételben (is), hogy ha több időre nem is, de legalább amíg hallgatjuk, mindenféleképpen kiszabadul lelkünk a ketrecéből, amibe zárták. A Problem, az eddigre már jól megszokott pusztítást egy csöppnyi melódiával keveri, amely a dalban közreműködő Kahal Mallagham gyönyörű énekhangjának is köszönhető. Remekül egészíti ki és alkot kontrasztot egyrészt Jade üvöltözésével, másrészt a kicsit sem enyhülő, a hallgatót egyenesen a földbe döngölő instrumentállal, amiért Ollie, Terry és Logan tehetők felelőssé. Utóbbiakról eddig kevés szó esett, ezért itt megragadom az alkalmat, hogy kiemeljem hármuk munkáját, ugyanis amellett, hogy remek összhangban vannak egymással, 14 dalon keresztül, ahogyan itt is, minden erejükkel kísérletet tesznek a világ, vagy legalábbis az őket hallgató emberek dobhártyáinak szétszaggatására anélkül, hogy ez akár egy percig is unalomba vagy önismétlésbe torkolna. Visszatérve a dalra, amely a felelősség folyamatos elhárításáról és az ezzel párhuzamos önsajnáltatásról szól, a lemez egyik csúcspontja és talán legváltozatosabb darabja is egyben.
Összefoglalva: Ez egy baromi erős album lett. Változatosságot és az agyadat megerőltető technikai bravúrokat itt ne keress, de kohéziót és a fejedet a nyakadról lerobbantó energiát már annál inkább, és találni is fogsz bőven a 44 perc során. Dühkezelésre kiváló és akik esetleg hiányolnák a világból a társadalmi érzékenységet, vagy úgy érzik, hogy a mindennapi terhüket egyedül cipelik, nekik is ajánlom e lemezt, hiszen minden harag és pusztításvágy ellenére, mégis csak a szolidaritás és az elfogadás az első számú üzenete az albumnak.
