rattlead.hu
Általában kiráz a hideg a női énekes metal zenekaroktól. Kevés a kivétel, és jellemzően a nem áriázós, hanem erőből éneklő énekesnőket kedvelem, olyanokat például, mint Verinoca Freeman a Benedictum élén, Yutta Weinhold az egykori Zed Yago-ból, vagy Nitte Valo a Dreamtale torka.
Nem minden bokorban terem ilyen menyecske, az pedig, hogy ilyen orgánum jóféle metal muzsikával is párosuljon, nos, az még ritkább. Így aztán rögtön szerelembe estem mikor a Bronze együttes debütalbumával első alkalommal találkoztam.
A debütálás igazából csak félig meddig igaz, ugyanis a zenekar spanyol gyökerei már termeltek ki egy albumot, lényegében ennek nemzetköziesített változata a Bronze projekt. Na de nézzük időrendben: a spanyol Kramp true metal banda 2010-ben alakult az énekesnő Mina Walkure és bátyja a basszusgitáros Lap részvételével. A zenekar jó néhány demó után egy teljes értékű albumot jelentetett meg Gods of Death címmel 2020-ban. Amely alkotás felkeltette Ced Forsberg (Blazon Stone) multihangszeres/multitálentum/európai underground legenda érdeklődését is, ki a Rocka Rollas dobos Billy Qvarnströmmel úgy gondolta, beszáll a spanyol formációba kissé minőségibbre pofozni a dalokat. Nos, ez sikerült, nem is kicsit.
A lemez hamisítatlan európai gyökerű heavy metal, fogós riffekkel, sodró dobokkal, és emlékezetes vokál témákkal. Érdekes mód nincs csordavokál, nincsenek kórusok, a dalokat végig Mina uralja, de teszi ezt olyan határozottsággal, hogy nem is hiányoznak ilyen úri huncutságok.
Az album kezdő tétele (Fool) egy hatalmas Slough Feg szerű dob-gitár masszából indul, szinte érezni a mocsárszagot, ez is aztán a fő dallam, de Mina acélos női éneke igazi heavy metal erődalt farag a nyitónótából. A lendületes címadóban Ced fantasztikusan jól penget, a refrén már 30 mp után az arcunkba van köpve, nincs cicoma, csak amolyan bőr/szegecs 80-as évek heavy metal, már ebben is nagyon Yuttás Mina hangja, de igazán a lassabb, középtempós daloknál domborodik ki a Zed Yago hatás. Eleve, hogy már arról írok egy kritikában 2024-ben, hogy „Zed Yago hatás” szinte hihetetlen.
Pedig a hatalmas Running Wild témával nyitó (mégiscsak Ced van a gitárnál, akinek még a vérében is RW dalok folynak) Maze of Haze dal kis fantáziával akár a From over Yonder című Zed Yago albumon is fent lehetett volna.
Ha már RW, a full lendület Realm of Damned klippjében Ced, olyannyira az 1985-ös Rolf outfitjét öltötte magára, hogy az már szinte pofátlan. Na jó, inkább jópofa 
Ez a lemez szinte üresjárat nélküli időutazás. 9 dal mindössze 32 percben, de az olyan intenzív és lendületes, hogy nincs hiányérzeted. Nincsenek vonósok, színesítő szintiszőnyeg, vokalisták, effektek, a végeredmény mégis hibátlan. Nem akartam maximális pontot adni erre a lemezre, de egyszerűen nem érdemel kevesebbet. Ritka ma már az ennyire őszinte heavy metal!
