2024-06-12

Ajánlók

Deadscape

Melodic death metal Bulgáriából. A zenekar létrejötte 2015-re tehető, és eredetileg egy Aesthetica Morti néven futó szólóprojekt volt. Az alapítótag, Ivan Bratoev ugyanis úgy érezte, legújabb anyagai nem fértek bele akkori zenekarának a repertoárjába, ekkor született ez a projekt. 2016-ban megismerkedett Alexander Trifonov basszusgitáros/énekessel, ekkor megosztották egymással korábbi tapasztalataikat, és ötletelni kezdtek. Főként a skandináv melodic death metal színteréből merítettek ihletet, olyan csapatok inspirálták őket, mint az Insomnium és az In Flames. 2017-ben csatlakozott hozzájuk Ivan Kolev dobos, majd 2018-ban az énekesnő Mirela Kaneva és a gitáros Lyudmil Stoyanov. Ezzel stabil felállás született, és ebben az évben keresztelték át a projektet Deadscape-re. Ezután elkezdtek koncertezni a helyi színpadokon, több bolgár zenekarral léphettek fel. 2019-ben kiadták első kislemezüket Forsaken címmel. Közben gitáros poszton tagcsere történt, Lyudmil helyére Ani Dimitrova érkezett. A zenekar belevetette magát a dalírásba és a felvételekbe, dolgoztak közelgő albumukon. 2020 júniusában az Ending című dalukhoz videoklipet készítettek a World Make Music Day kezdeményezés részeként. Még ebben az évben kiadtak egy négyszámos demo EP-t. 2022 januárjában megjelent debütáló nagylemezük Of the Deepest Shade címmel. 2024. augusztus 23-án érkezik második albumuk, a State of Decline. Erről jelentkeztek most egy új dallal, ez az Until Our Dying Days. Tagok: Mirela Kaneva […]

Akvárium Klub

 Myles Kennedy új albumával érkezik az Akvárium Klubba

Myles Kennedy szinte éppen csak befejezte a Slash ft. Myles Kennedy and The Conspirators turnéját, máris bejelentette őszi visszatérését Európába, méghozzá harmadik szólóalbuma, a The Art of Letting Go turnéjával, amelyet november 10-én mutat be az Akvárium Klubban. Mint termékeny dalszerző, erőteljes énekes és profi gitáros, Myles Kennedy ráhangolódik a környezete ritmusára és sodródik az […]

a38

Budapestre jön Chelsea Wolfe.

Az elmúlt tíz évben Chelsea Wolfe nemcsak a maga képére írta a southern gothic atmoszféráját, hanem ki is léphetett saját műfaji keretei közül.A Feral Love virális sikerét a Trónok harcának köszönhetően a Grammy-díjas sztárproducer John Congleton (Baroness, Lana Del Rey, St. Vincent) felbukkanása követte, amivel az Abyss lemez is elnyerhette végső formáját. Az album végleg […]