rattlead.hu
Sejtette bárki is(beleértve magukat a zenészeket is), hogy idén, hazánk egyik underground büszkesége, a szombathelyi Sear Bliss a kilencedik sorlemezét fogja kiadni? Legutóbbi, Letters from the Edge anyaguk óta hat esztendő telt el, tehát éppen itt volt az ideje, hogy újjal rukkoljanak elő, bár korábban is voltak már ehhez hasonló szünetek a csapat pályafutása során, gondoljunk csak The Arcane Odyssey – Eternal Recurrence, valamint az Eternal Recurrence – Letters from the Edge közötti periódusokra.
Ami a kiadót illeti, a korong június 28-án a holland Hammerheart Records gondozásában lát napvilágot, a banda – ha jól emlékszem – az év elején, vagy a tavalyi év végén hosszabbította meg szerződését a kiadóval. Ebben a tekintetben beleillik a sormintába, hiszen a Grand Destiny (Nephilim Records) kivételével lemezeiket, ráadásul kettesével, ugyanazon cég gondozta (Phantoms – örök kedvenc -, The Haunting – II Moons, Forsaken Symphony, Glory and Perdition – Red Stream, The Arcane Odyssey, Eternal Recurrence – Candlelight). „Elkövette – majdnem – azt a bravúrt” az együttes, hogy két lemezt vesz fel ugyanazzal a felállással, azonban Kovács Attila gitáros két évvel ezelőtt dobbantott, így a munkálatok során Kertész Márton (Rivers Ablaze, From The Sky) segítette ki őket. A kapcsolat adott volt, lévén a Rivers Ablaze The Black Hole Era anyagán Nagy András vokálozott.
Csak a rend kedvéért, a munkálatokra a The Mushroom Studio-ban, Pinkafeldben, Ausztriában, Scheer „Max” Viktor (ő játszott a The Hauntingon) értő kezei alatt került sor, a maszterizálást pedig Dan Swanöre (Unisound) bízták. Magyarán a kitűnő hangzás alapból garantált volt. A Sear Bliss az a zenekar, amelynek nincs kettő egyforma lemeze, legalábbis én nem tudok róla. Az teljesen természetes, hogy vannak utalások, kicsangitások a korábbi művekre, de másolásról szó sincs. Én nem tudom, hogyan csinálják, de mindegyik kiadványukkal meglepik a hallgatót, és ez alól a Heavenly Down sem kivétel. A Sear Bliss már azzal felhívta magára a figyelmet, hogy a fúvósok csatasorba állításával új, más dimenziókba helyezte a black metalt, mintegy forradalmian újat alkotva, tehát esetükben a progresszív jelző abszolút nem túlzás. Úgy gondolom, hogy a zseniális The Pagan Winter demó mindenkit meglepett annak idején 1995-ben, a bandát pedig egycsapásra feltette a nemzetközi extrém metal térképére. Ez az új mű – ahogy elődjei is – szinte rákényszeríti a hallgatót, hogy nagyon sokszor „vesse alá magát a Sear Bliss terápiának”, mert egyszeri meghallgatás után képtelenség véleményt nyilvánítani a végeredményről. Már csak azért sem, mert annyi apró részlet, nüansz van a dalokban, hogy azokat első nekifutásra képtelenség befogadni, feldolgozni. Ami a legalapvetőbb, legegyértelműbb, legkézenfekvőbb, „legkönnyebb” az Nagy András énekes/basszusgitáros előadása, minden máshoz rengeteg idő kell.
Értelemszerűen a zenekar nem engedett a minőségből, szó sincs a Letters from the Edge utánzásáról. Ahogy az előző alkotások, úgy a Heavenly Down is hemzseg a kiváló témákban, ötletekben. A szerzemények egységes egésszé állnak össze, hallatszik, hogy komoly munka van mögöttük. Az elsőként „megszellőztetett”, felvezetőként megjelentetett The Upper World semmit sem árul el a lemezről, maximum egy kis útmutató, de ez is csak egy kis szelete a végeredménynek. Példának okáért, nem ismeretlen terep a zenekar számára az instrumentális tételek feljátszása, de amíg korábban a Winter Voices, a The Slowing of Time, az Ode to a Dying Star, a Lacus Somniorum, a Crossing the Frozen River, vagy az At the Banks of Lethe intróként, illetve átvezetőként (netán outróként) szolgáltak, addig itt a Forgotten Deities egy önálló, teljes értékű tétel. A zenekar mindig is mestere volt az atmoszféra megteremtésének, ebben most sem szenvedünk hiányt, erre akár az összes nótát fel tudnám sorolni. A nyitó Infinite Grey tradicionális heavy metal hatásaival hívja fel magára a figyelmet, a Chasm dallamaival hódít (mi több, dallamos ének is felbukkan benne), ahogyan a Feathers in Ashesben is, a The Winding Path-ben enyhe technós (?) betét érhető tetten, a címadó szerzeményt akusztikus részek díszítik, és így tovább. Pál „PZ” Zoltán harsonái mindig akkor lépnek be, amikor az adott dal hangulata, része megkívánja, Csejtey Gyula technikásan, változatosan, roppant precízen üt, Vígh Zoltán és Kertész Márton pedig az ellenállhatatlan riffekért, szólókért, dallamokért felelnek. A fentebb említett sound teszi kerekké és hibátlanná a történetet.
Egyértelmű, hogy év végi top 10-es alkotás a Heavenly Down, csupán a helyezése kérdéses. Egy biztos, tiszta szívemből gratulálok a lemez elkészítőinek, mert a tőlük remélt (és elvárt) minőséget teljes mértékben hozták. Felőlem, akár már jövőre jöhetne a folytatás.
