rattlead.hu
Évek óta figyelemmel kísérem a németországi Keep It True fesztivál programjait, és sóvárogva nézegettem a fellépő zenekarok névsorát. Régi vágyam volt, hogy egyszer eljussak ide. A belépők minden évben pár nap alatt elfogytak. A létszám korlátozott, és a szervezők nem kívánják ezt növelni, amit én helyesnek tartok, így ugyanis meg lehet tartani a fesztivál underground jellegét. Az idén vettem egy nagy levegőt, és a tettek mezejére léptem. A szervező felesége magyar. Az ő segítségével sikerült szerezni két belépőt. Ezután már csak a napokat kellett számolni, hogy mikor indulhatunk.
A fesztivált április 25-26-27-én, Lauda-Königshofenben rendezték. A fő műsor 26-27-én volt, 25-én pedig az úgynevezett Warm Up Show. 24-én délután a feleségemmel bepakoltunk a bodegába (ami egy lakóautó), és nekivágtunk a 880 kilométeres távnak. 25-én délben meg is érkeztünk a helyszínre, ami egy kézilabdacsarnok volt a falu szélén. A csarnok melletti füves területet jelölték ki kempingnek, ahol már jó néhány sátor és lakóautó állt. Mi is elfoglaltuk a helyünket, majd ismerkedtünk a helyszínnel. A csarnok mellett volt egy nagy sátor, ahol mind a két nap a lemezbörze zajlott. Itt aztán volt minden, amit egy gyűjtő csak el tud képzelni. Csakis a pénztárca vastagsága határozta meg, hogy mit tudott becserkelni a fanatikus gyűjtő. Vinyl, CD, DVD, kazetta, póló, felvarró minden mennyiségben volt a kínálatban. Mondanom sem kell, hogy jól bevásároltam. A csarnok mellett számtalan büfé kínálta az inni- és ennivalót. Bennünket ez nem érintett, mert itthonról vittünk mindent. Azért kíváncsiságból megnéztem, mennyiért lehet sört venni: egy korsó, ami 4 dl, 4,5 euróba került. Nem mondható olcsónak.
Rátérve a bulira: a Warm Up Showt kihagytuk, mert azt egy másik helyszínen, egy 20 kilométerrel odébb lévő faluban rendezték. De a hírek szerint jó volt. Az első napon a számomra ismeretlen Bleak House műsorával kapcsolódtunk be programba, akik jól nyomták a tradicionális fémet. Egymást követték az általam addig csak hallomásból ismert csapatok. Feszesen és nagy átéléssel játszott minden zenekar. Ez alól csak egy kivétel volt: a japán csajbanda a Crowley. Számomra erőtlennek tűnt a produkciójuk. Rossznak nem mondanám őket, de a többi bandához képest számomra halvány volt, amit mutattak.
A nap kellemes meglepetése a Hallas műsora volt. Nagyszerű, Sabbath-alapú muzsikát toltak rengeteg progresszív elemmel tarkítva. Fel is vettem őket a kedvenceim listájára. A veterán Vengeance, a Grave Digger és a Heavy Load is nagyszerű formában tolta a heavy metalt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A Vengeance énekese megállás nélkül mozogta be a színpadot, a végén egy nagy korsó sört is a saját fejére zúdított. Az este nálam a Grave Digger vitte el a pálmát. Masszív old school programot játszottak. A közönség végigénekelte a koncertet. Óriási volt látni-hallani, ahogy a közönség együtt élt a bandával. A többi taggal egyetemben láthatóan Chris is élvezte a bulit. Ők voltak az egyetlen csapat, akik ráadást is adtak. A végén a Heavy Load is hozta a megbízható muzsikát. Náluk egyetlen aprócska hiba volt, az, hogy a számok között sokat molyoltak a hangolással. Elégedetten tértünk nyugovóra.
Másnap próbáltunk magyarokat keresni. Össze is akadtunk három honfitársunkkal. Meghívtuk őket a lakónkhoz egy italra, amiből aztán több is lett. Több magyarral nem is találkoztunk. Vélhetően mi öten képviseltük hazánkat. Voltak itt rajongók Chiléből, Mexikóból és Japánból is. Az italozásnak a koncertkezdés vetett véget, Előzetesen lehetett hallani arról, hogy a Liege Lord fellépése elmarad. Amint megtudtam a szervezőtől, a zenekar basszusgitárosa a buli előtt nem sokkal meghalt. Azonban sikerült őt pótolni, és megtartották a koncertet, ami nagyszerű volt. A buli közepén az elhunyt basszeros felesége tartott egy megemlékezést, amiből sajnos nyelvi problémák miatt semmit nem értettünk. Az énekes sokszor láthatóan elérzékenyült a koncert közben. Nyilván nem lehetett könnyű fellépni egy régi jó barát elvesztése után.
Ezen a napon is mindenki nagy elszántsággal és átéléssel nyomta a tradicionális fémet. Számomra a nap koncertjét a Sacred Warrior adta. Őrületes intenzitással játszották a power metalt. A nap kellemes meglepetése pedig a Sonja koncertje volt, akik egy trió női énekes-gitárossal. Iszonyatos energiával tolta a csaj és bandája a hard rock/metal muzsikát. A végén még egy Iron Maiden-nótára is sort kerítettek: a Deja Vu-t adták elő – nagyszerűen –, ami az egyik nagy kedvencem a brit csapattól. A koncert után a merchandise pultnál pillanatok alatt elkelt az összes Sonja póló. Mi ez, ha nem siker?
A Bulldozer masszívan nyomta a Motörhead-alapú muzsikát. A lemezeik számomra nem túl meggyőzőek, de itt, élőben nagyszerű hangulatot csináltak. Elnyomták az Overkillt is. A Stormwitch is – élvezve a hazai pálya előnyét – pompás koncertet adott. Az első három lemez anyagából válogatva játszottak, amivel lehetetlen tévedni. Az I Am Morbid volt a fesztivál legkeményebb bandája. Hatalmas intenzitással nyomták a technikás thrash metalt. A két gitáros megállás nélkül füstöltette a gitárt. A Bengal Tigers, a Tyrann, a Savage Oath és a Wings of Steel is meggyőzően és nagy elhivatottsággal játszotta a heavy metalt, mint mindenki ezen a fesztiválon. A plakáton egy kicsit csalóka volt a Running Wild neve a két eredeti taggal, ők ugyanis csak közönségtalálkozóra érkeztek. Lehetett velük beszélgetni, dedikáltatni és fotózkodni is. Egyébként az összes banda dedikált a koncertje előtt. Nagyszerűen meg volt szervezve az egész.
Pompás két nap telt el kiváló muzsikákkal és kedves emberekkel, akikkel összefutottunk. A szervezés is profi volt. A zenekarok mindig pontosan a kiírásnak megfelelően kezdtek, köszönhetően a technikai személyzetnek. Lemezekkel megrakodva és csodálatos élményekkel gazdagon indultunk haza 28-án. A következő KIT-ra már meg is van jegyünk. Nem volt kérdés, hogy visszatérünk.
Drávucz Károly
