rattlead.hu
40!! years of Brainfever’s highly successful debut album Capture the Night. Our colleague Laci Dávid had a conversation with Horst Neumann, the singer of the band at the time.
Horst, is it correct, that Brainfever was originally founded in the ’70s? How did you get together and what was the line up?
Yes, that’s right! Marco Böttcher had founded Brainfever in the ’70s with changing members. The lead singer was Mario Simons, who rejoined the Band after my departure for a short period until the Band finally split up .
Was it the first outfit, that you were involved in or did you have any musical experiences prior to it?
In spring 1980 I joined my first band called No Mercy. It was Heinz Schreiber who had asked me to join that band. He was a boy from our neighborhood, who knew me from always singing along and that I liked Rock Music.
What were your influences?
In 1977 I had an older friend who always brought along his mono cassette recorder. The only tape he was playing was „Rainbow – Rising”: That kind of music was totally new to me. I was extremely impressed by that voice and could not stop listening to the song Stargazer. In October that year, Rainbow played a concert in Cologne. I was only 13 years old, but I went to the concert, although my parents had forbidden me to go there. The rest is history… 
The second big influence was (and maybe still is) Judas Priest, of course.
At the early/mid 80’s a lot of new heavy/speed metal bands were popping up such as Grave Digger, Helloween, Running Wild Avenger/Rage, Atlain, Warlock, Stormwind, Stormwitch, Brainfever, Steeler etc. from every part of Germany, all started making a name for themselves. Did you keep an eye on what’s going on in the German underground scene at this point? Were you familiar with these bands at all?
Yes and no. I was not listening to all of those bands but we had signed a contract at „Earthshaker” together with bands like Warlock, Steeler and Fact, so we knew each other and were colleagues so to say, and also played some gigs together. After I had left Brainfever, I was approached by the guys from Fact, to replace their singer. I still have occasional contact with Patricia, their lead guitarist.
With these huge amount of bands that started their career at this point, was the situation in Germany the same as in Britain with the N.W.O.B.H.M. movement?
We were never very much interested in other markets, to be honest. We were really focusssed on writing and improving our own songs. The availability of music also was not as it is these days. So we were mainly listening to our favourite bands and not to other newcomers.
Did the before mentioned formations combine traditional heaviness with speed metal?
That’s an interesting question that I don’t want to answer, because I’m simply not able to do it. There had always been big discussions about what is Hard Rock, Heavy Metal, Speed Metal and all the other drawers where to put Rock Music in. With „traditional heaviness” I would think about bands like Black Sabbath or Deep Purple. When I listen to „Panic Attack”, the opener of the new Judas Priest album „Invincible Shield”, this probably has to be put into the Speed Metal drawer. But not for me! It might be hard and very fast, but for me, the melody counts, so it’s definitely „Melodic Rock”!
Do you think, that they connected Judas Priest and Accept with the then newly discovered love for velocity, but they never forgot to integrate a proper quantum of melodies as well?
Well, that’s probably the reason why I like both bands! Whatever music I hear: It’s the melody that keeps me listening or not! I’m not a big fan of Udo Dirkschneider’s voice, but the melodies he was singing in Accept were quite catchy! When I was listening to the new Priest album for the first time some weeks ago, I went to bed with the melody of „Crown of horns” in my head and it still hadn’t gone the next morning. If you like the song or not: This is how hits are made! Unfortunately too many Rock Singers, just more or less keep singing the chords and don’t even think about creating a nice melody.
What were your views about bands, such as Holy Moses, Tankard, Sodom, Destruction or Kreator, that had a more brutal approach compared to you or to the other outfits, that started spreading their wings around those times as well?
That’s a funny question, because those days we were always joking about all those new bands, where it was impossible to read their names, because the letters were covered with blood and swords. Anyway, as long as there was someone singing, I quite liked those bands. Unfortunately this was the time when a lot of vocalists started to call themselves „Shouters” and not singers any longer.
Did you start writing originals right from the start or were you jamming mostly on covers?
With those few bands I was singing in before Brainfever, we had initially started to write our own songs. When I had joined Brainfever we were actually doing both in the beginning. I remember that we were playing songs like „The Ripper” or „Child in time”, probably to challenge me for the high screams at the end of these songs. 
In 1983 you released the Capture the Night single, can you give us any informations regarding this stuff?
After we had written a few songs with me as the new singer, we were thinking about the best way to attrack attention to producers or record labels. Those days, the common way for new bands like us, was to send out music cassettes with demo recordings from the practice room. We also knew that most of the cassettes were not even heard by the potetial producers, because they simply were overloaded with these kind of tapes. So we thought that we would give a more professional impression with a vinyl single record. So we recorded two songs (Capture the Night and Vagary) in a professional studio and had pressed 500 copies of that single. Even the covers were handmade. We had 500 pieces of paper printed, cut out the covers manually, folded them and fixed them together with glue. We sent the single to several Hardrock labels and very short after, we got contacted by Axel Thubeauville from Earthshaker. The first thing he said was: „That’s great! I want to produce an album with you. So, the production of that single had been a good investment for us.
By the way, did you record any demos or rehearsals before the single?
Yes, of course. I still have some very poor quality recordings from the practice room.
Did the single perhaps lead to the deal with Mausoleum Records? How were you signed by them?
The deal with Mausoleum was a deal between Earthshaker and Mausoleum. That might be the reason why we never got regular statements about the sales figures or performance related royalties
You entered the Studio Wahn in Bochum from May to July 1984, how did the recording sessions go?
Well, actually I only was present to do the vocal recordings. I had a full time job in Cologne those days and after I finished, I had to drive all the way to Bochum and was singing until late evening. After that, back to Cologne late at night with an early alarm ringing the next morning and then the same programme as on the day before. To be honest, I dont remember that time as very enjoyable or comfortable.
Did you have a decent budget to record the material?
The production was paid by Earthshaker and we never got any information regarding its price.
The album starts with Into the Sky, did it show your skills right from the beginning, including some high-pitched screams?
We had chosen Into the Sky to be the opener, because we simply thought it would give the best picture of our music: Heavy Rock with catchy melodies. We did not think about any special singing skills.
Is it among the highlights of the conventionally constructed tracks?
I’m not objective, of course, but I still quite like all of those tracks. Anyway, Into the sky might be slightly outstanding.
Did the excellently riffing band anthem and the partly double-bass driven title track also put the focus on high speed?
We were all double bass maniacs those days! (And I still am…) So, the riffs that Marco was offering were very much designed for the drummer to play double bass drums. But actually, we just chose or finished the songs that we liked, regardless if they were high speed, mid tempo or whatever.
Did the really heavy guitars give the songs a proper depth?
I think that Marco’s guitar sound was quite unique for those days and it was one of our hallmarks.
Did you manage to deliver some truly top-notch tunes of heavy, classy straight-up metal?
You should ask the listeners, maybe another band member, but not me! 
How do you view, that Brainfever excelled at writing strongly melodic songs that contained heavy, chugging rhythms, sharp leadwork, and your tremendous vocals?
I guess that it was easier than you might expect.
Most of the songs were only written after we had signed the contract with Earthshaker. Sometimes it might be even useful when you have to work under time pressure. Marco was playing and recording riffs and possible chords for the verses and choruses.
I took these recordings back home and tried to sing along to find an appropriate melody. That was either easy and quick or not possible at all. For the easy and quick ones, I recorded my melody and started to write the lyrics. That’s how we worked quite efficiently.
Your voice gave the songs a warm, full texture that really sets the band a notch above many of their German counterparts, do you agree with it?
Please ask the question to anybody you like, except me!
Did the band have a knack for writing epic, soaring numbers, and it’s on full display within minutes of this first tune getting started?
That depends on what you mean with epic, soaring numbers. If songs like Into the sky fit in, I would say yes.
Did Danger of the Night again highlight the band’s ability to capture insanely memorable melodies in a manner that is simultaneously classy and heavy?
Well, I told you before that my passion for melodies had very much been inspired by Ronnie James Dio.
In other words: I think that even a good and powerful and catchy riff can be spoiled, if the singer just „rests” on the chords. That can turn an exciting song into a boring one. Of course, there are exceptional songs like Smoke on the Water, that you initially recognize by its riff. Anyway, if you think about a certain song, you will most likely have remembered the melody of its chorus.
Were you performing tight and snappy songs full of both raging guitars and tight rythyms?
I hope we did, of course.
Were Brainfever able to transport/deliver not only aggression, but also feelings like melancholy or pain?
At least this is what we tried to do. I really like a good portion of melancholy in the melodies and lyrics of the songs.
Is Midnight Train one of the tracks, that has the melancholic touch?
Yes, indeed. That’s a good example. On my way back home from our practice room, I had to wait at the barrier of a railway route. There were always passing the long, heavy and loud cargo trains at night. That gave me the inspiration for the lyrics.
You had some serious talent and strong songwriting skills, right?
I’m not sure, because the songs developed in team work. The foundations mainly were provided by Marco and I was just responsible for the melodies and lyrics.
Is/Was Capture the Night a passionate cut, with a chorus-reliant approach?
Yes, I think it was.
Do you think, that the warm sound revitalized the pioneering days of German metal?
That might be the case, but more „accidentially” than on purpose.
Were you a very solid German band combined with a very heavy and compressed sound?
When it comes to the sound, I must admit that I never was satisfied with it. For my taste it was far too much compressed and undifferentiated. I wonder why so many people appreciated exactly that.
How do you view, that the guitar lacks/lacked sharpness, but shines with a solid degree of heavy vibes and everything is neither blurred nor overly defined or for only featuring one guitarist in the band, it’s remarkable how heavy this album manages/managed to sound?
Come on! One of our hero bands was Black Sabbath, and, by the way, Marco played a Gibson SG
Is Capture the Night an honest and energetic record, that showcases/showcased the listener a lot about the unconcerned spirit of the golden pioneering days of authentic metal?
That’s difficult to estimate. Actually we just created the music we liked those days, inspired by the bands that we liked, of course. There was no plan to create something totally new or extraordinary.
Were there any shows/tours in support of the record?
Unfortunately we never played a tour but just a couple of gigs, mainly together with the other Earthshaker bands.
Horst, thanks a lot for your answers, what are your closing words?
It was injoyable for me to dive back into that exciting time which is about 40 years ago now! A great pleasure to see that we’re not forgotten. Thank you very much for this interview!
„Ez nagyszerű! Szeretnék egy albumot készíteni veletek.” Tehát a kislemez elkészítése jó befektetés volt számunkra.”
Horst, igaz az, hogy a Brainfever eredetileg a 70-es években alakult? Hogyan álltatok össze, és milyen volt a felállás?
Igen, így van! Marco Böttcher alapította a Brainfever-t a ’70-es években, változó tagokkal. Az énekes Mario Simons volt, aki az én távozásom után rövid időre újra csatlakozott a zenekarhoz, egészen addig, míg a zenekar végül feloszlott .
Ez volt az első formáció, amelyben részt vettél, vagy volt előtte bármilyen zenei tapasztalatod?
1980 tavaszán csatlakoztam az első zenekaromhoz, a No Mercy-hez. Heinz Schreiber volt az, aki felkért, hogy csatlakozzak hozzájuk. Ő egy fiú volt a környékünkről, aki onnan ismert, hogy mindig együtt énekeltem vele, és hogy szeretem a rockzenét.
Milyen hatások értek téged?
1977-ben volt egy idősebb barátom, aki mindig magával hozta a mono kazettás magnóját. Az egyetlen kazetta, amit lejátszott, a „Rainbow – Rising”-ja volt: Ez a fajta zene teljesen új volt számomra. Rendkívül lenyűgözött az a hang, és nem tudtam abbahagyni a Stargazer című dal meghallgatását. Ugyanezen év októberében a Rainbow koncertet adott Kölnben. Még csak 13 éves voltam, de elmentem a koncertre, bár a szüleim megtiltották, hogy odamenjek. A többi már történelem…
A második nagy hatás természetesen a Judas Priest volt (és talán még mindig az).
A 80-as évek elején/közepén rengeteg új heavy/speed metal banda bukkant fel, mint például a Grave Digger, Helloween, Running Wild Avenger/Rage, Atlain, Warlock, Stormwind, Stormwitch, Brainfever, Steeler stb. Németország minden részéből. Mind elkezdtek nevet szerezni maguknak. Figyelted, hogy mi történik a német underground szcénában jelenleg? Ismerted egyáltalán ezeket a bandákat?
Igen és nem. Nem hallgattam az összes ilyen bandát, de az „Earthshaker”-nél olyanokkal együtt írtunk alá szerződést, mint a Warlock, a Steeler és a Fact, így ismertük egymást, úgymond kollégák voltunk, és játszottunk is néhány közös koncerten. Miután otthagytam a Brainfever-t, megkerestek a srácok a Fact-től, hogy helyettesítsem az énekesüket. Patriciával, a gitárosukkal még mindig tartom a kapcsolatot.
Ezzel a rengeteg zenekarral, akik ekkor kezdték a karrierjüket, Németországban ugyanaz volt a helyzet, mint Nagy-Britanniában az N.W.O.B.H.M. mozgalommal?
Hogy őszinte legyek, minket sosem nagyon érdekeltek más piacok. Igazán a saját dalaink megírására és tökéletesítésére koncentráltunk. A zene elérhetősége sem volt olyan, mint manapság. Így főleg a kedvenc zenekarainkat hallgattuk, és nem más újdonságokat.
Az előbb említett formációk a hagyományos heavyt és a speed metalt ötvözték?
Ez egy érdekes kérdés, amire nem szeretnék válaszolni, mert egyszerűen nem vagyok képes rá. Mindig is nagy viták voltak arról, hogy mi a Hard Rock, Heavy Metal, Speed Metal és az összes többi fiókba hova soroljuk a rockzenét. A „hagyományos heavynél” olyan zenekarokra gondolnék, mint a Black Sabbath vagy a Deep Purple. Ha meghallgatom a „Panic Attack”-et, az új Judas Priest album „Invincible Shield” című nyitódalát, akkor ezt valószínűleg a Speed Metal fiókba kell tenni. De nem számomra! Lehet, hogy kemény és nagyon gyors, de számomra a dallam számít, így ez egyértelműen „Melodic Rock”!
Szerinted a Judas Priest és az Accept az akkoriban újonnan felfedezett sebesség iránti szeretetükkel kötötték össze, de nem felejtették el beépíteni a megfelelő dallamokat is?
Nos, valószínűleg ezért is szeretem mindkét bandát! Bármilyen zenét is hallok: A dallam az, ami miatt szereten, vagy nem szeretem! Udo Dirkschneider hangjának nem vagyok nagy rajongója, de az Acceptben énekelt dallamok eléggé fülbemászóak voltak! Amikor néhány hete először hallgattam az új Priest albumot, a „Crown of horns” dallamával a fejemben feküdtem le, és másnap reggelre sem tűnt el. Ha tetszik a dal, ha nem: Így készülnek a slágerek! Sajnos túl sok rockénekes, többé-kevésbé csak az akkordokat énekli, és eszükbe sem jut, hogy egy szép dallamot alkossanak.
Mi volt a véleményed az olyan zenekarokról, mint a Holy Moses, a Tankard, a Sodom, a Destruction vagy a Kreator, amelyek hozzád képest brutálisabb megközelítéssel rendelkeztek, vagy a többi formációról, amelyek szintén azokban az időkben kezdték bontogatni a szárnyaikat?
Ez egy vicces kérdés, mert akkoriban mindig viccelődtünk azokkal az új bandákkal, ahol lehetetlen volt elolvasni a nevüket, mert a betűket vér és kardok borították. Mindenesetre, amíg volt valaki, aki énekelt, addig eléggé szerettem azokat a bandákat. Sajnos ez volt az az időszak, amikor egy csomó énekes elkezdte magát „Shouternek” hívni, és már nem énekesnek.
Kezdettől fogva írtatok saját dalokat, vagy főleg feldolgozásokon jammeltetek?
Azzal a néhány zenekarral, amelyben a Brainfever előtt énekeltem, kezdetben saját dalokat írtunk. Amikor csatlakoztam a Brainfeverhez, az elején tulajdonképpen mindkettőt csináltuk. Emlékszem, hogy olyan dalokat játszottunk, mint a „The Ripper” vagy a „Child in time”, valószínűleg azért, hogy kihívást jelentsenek számomra a magas sikolyok a dalok végén.
1983-ban adtátok ki a Capture the Night kislemezt. Tudnál erről többet mesélni?
Miután írtunk néhány dalt velem, mint új énekessel, azon gondolkodtunk, hogyan lehetne a legjobban felhívni a producerek vagy lemezkiadók figyelmét. Akkoriban a hozzánk hasonló új zenekarok számára az volt az általános módszer, hogy a próbateremből küldtünk ki demófelvételeket tartalmazó zenei kazettákat. Azt is tudtuk, hogy a legtöbb kazettát a potenciális producerek meg sem hallgatták, mert egyszerűen túlterheltek voltak e téren. Ezért úgy gondoltuk, hogy egy bakelit lemezzel professzionálisabb benyomást keltenénk. Ezért két dalt (Capture the Night és Vagary) felvettünk egy profi stúdióban, és 500 példányt préseltünk ebből a kislemezből. Még a borítók is kézzel készültek. Nyomtattunk 500 darab papírt, kézzel kivágtuk a borítókat, összehajtogattuk és ragasztóval rögzítettük őket. Elküldtük a kislemezt több Hardrock kiadónak, és nem sokkal később Axel Thubeauville az Earthshakertől felvette velünk a kapcsolatot. Az első dolog, amit mondott, az volt: „Ez nagyszerű! Szeretnék egy albumot készíteni veletek.” Tehát a kislemez elkészítése jó befektetés volt számunkra.
Egyébként a kislemez előtt rögzítettetek demókat vagy próbákat?
Igen, természetesen. Még mindig van néhány nagyon rossz minőségű felvételem a próbateremből.
Talán a kislemez vezetett a Mausoleum Records-szal kötött szerződéshez? Hogyan szerződtetek le velük?
A Mausoleummal kötött szerződés az Earthshaker és a Mausoleum között jött létre. Ez lehet az oka annak, hogy soha nem kaptunk rendszeres kimutatásokat az eladási adatokról vagy a teljesítményhez kapcsolódó jogdíjakról.
1984 májusa és júliusa között a bochumi Studio Wahnba vonultatok be. Hogyan zajlottak a felvételek?
Nos, valójában csak az énekfelvételeknél voltam jelen. Akkoriban teljes munkaidőben dolgoztam Kölnben, és miután végeztem, egészen Bochumig kellett vezetnem, és késő estig énekeltem. Utána késő este vissza Kölnbe, másnap reggel korán keltem, majd ugyanaz a program, mint előző nap. Hogy őszinte legyek, nem emlékszem arra az időre, hogy nagyon élvezetes vagy kényelmes lett volna.
Volt megfelelő költségvetésetek az anyag felvételére?
A produkciót az Earthshaker fizette, és soha nem kaptunk semmilyen információt az árát illetően.
Az album az Into the Sky című számmal kezdődik, és már az elejétől kezdve megmutatta a képességeidet, beleértve néhány magas sikolyt is?
Az Into the Sky-t választottuk nyitódalnak, mert egyszerűen úgy gondoltuk, hogy ez adja a legjobb képet a zenénkről: Heavy Rock fülbemászó dallamokkal. Nem gondoltunk semmilyen különleges énekesi képességre.
A konvencionális felépítésű számok közül ez a csúcspontok közé tartozik?
Persze nem vagyok objektív, de nekem még így is nagyon tetszik az összes szám. Mindenesetre az Into the sky talán kissé kiemelkedő.
A kiválóan riffelő zenekari himnusz és a részben dupla basszusgitáros címadó szám is a nagy sebességre helyezte a hangsúlyt?
Akkoriban mindannyian dupla basszus mániások voltunk! (És még mindig az vagyok…) Szóval a riffek, amiket Marco nyomott, nagyon is a dobosnak voltak tervezve, hogy dupla ritmust adjon. De igazából csak kiválasztottuk vagy befejeztük azokat a dalokat, amik tetszettek nekünk, függetlenül attól, hogy gyorsak, középtempósak vagy akármilyenek voltak.
Az igazán nehéz gitárok megfelelő mélységet adtak a daloknak?
Azt hiszem, Marco gitárhangzása eléggé egyedi volt azokban az időkben, és ez volt az egyik védjegyünk.
Sikerült néhány igazán csúcsminőségű dallamot megteremteni a nehéz, klasszis, egyenes vonalú metálból?
Kérdezd meg a hallgatókat, esetleg egy másik zenekari tagot, de ne engem! .
Hogyan látod, hogy a Brainfever kiemelkedett abban, hogy erősen dallamos nótákat írjon, amelyek nehéz, zakatoló ritmusokat, éles hangzást és a te óriási énekhangodat tartalmazzák?
Azt hiszem, hogy ez könnyebb volt, mint ahogyan azt gondolnád.
A legtöbb dal csak azután készült el, hogy aláírtuk a szerződést az Earthshakerrel. Néha még hasznos is lehet, ha időnyomás alatt kell dolgoznod. Marco játszotta és rögzítette a riffeket és a lehetséges akkordokat a versszakokhoz és refrénekhez igazítottuk.
Hazavittem ezeket a felvételeket, és megpróbáltam velük együtt énekelni, hogy megtaláljam a megfelelő dallamot. Ez vagy könnyű és gyors volt, vagy egyáltalán nem sikerült. A könnyű és gyors dallamok esetében felvettem a dallamot, és elkezdtem megírni a szöveget. Így elég hatékonyan dolgoztunk.
A hangod meleg, telt textúrát adott a daloknak, ami tényleg egy fokkal sok német társa fölé emeli a zenekart, egyetértesz ezzel?
Kérlek, tedd fel a kérdést bárkinek, akinek csak akarod, kivéve engem!
A zenekarnak van érzéke az epikus, szárnyaló számok megírásához, és ez már az első dallam beindulása után perceken belül teljes mértékben megmutatkozik?
Ez attól függ, hogy mit értesz epikus, szárnyaló számok alatt. Ha az olyan dalok, mint az Into the sky beleférnek, akkor azt mondanám, hogy igen.
A Danger of the Night ismét rávilágított a zenekar azon képességére, hogy őrületesen emlékezetes dallamokat teremtsen meg úgy, hogy az egyszerre legyen előkelő és súlyos?
Nos, korábban már mondtam, hogy a dallamok iránti szenvedélyemet nagyon is Ronnie James Dio ihlette.
Más szavakkal: Úgy gondolom, hogy még egy jó és erőteljes és fülbemászó riffet is el lehet rontani, ha az énekes csak „rápihen” az akkordokra. Ez egy izgalmas dalból unalmassá válhat. Persze vannak kivételes dalok, mint a Smoke on the Water, amit elsőre a riffről ismersz fel. Mindenesetre, ha egy bizonyos dalra gondolsz, akkor valószínűleg a refrénjének a dallama is eszedbe jut.
Feszes és frappáns dalokat adtatok elő, tele tomboló gitárokkal és feszes ritmusokkal egyaránt?
Remélem, hogy természetesen igen.
A Brainfever nem csak az agressziót, hanem olyan érzéseket is képes volt szállítani/átadni, mint a melankólia vagy a fájdalom?
Legalábbis mi erre törekedtünk. Nagyon tetszik egy jó adag melankólia a dalok dallamaiban és szövegeiben.
A Midnight Train egyike azoknak a számoknak, amelyeknek melankolikus hangulata van?
Igen, valóban. Ez egy jó példa. A próbateremből hazafelé menet egy vasúti sorompónál kellett várakoznom. Ott mindig elhaladtak a hosszú, nehéz és hangos tehervonatok éjszaka. Ez adta az ihletet a dalszövegekhez.
Komoly tehetséged és erős dalszerzői képességeid voltak, igaz?
Nem vagyok benne biztos, mert a dalok csapatmunkában születtek. Az alapokat főként Marco adta, én pedig csak a dallamokért és a szövegekért voltam felelős.
A Capture the Night egy szenvedélyes, refrénre épülő szerzemény volt/van?
Igen, azt hiszem, az volt.
Úgy gondolod, hogy a kellemes hangzás felélesztette a német metal úttörő lendületét?
Lehet, hogy így van, de inkább „véletlenül”, mint szándékosan.
Egy nagyon masszív német zenekar voltatok, nagyon nehéz és tömör hangzással kombinálva?
Ami a hangzást illeti, be kell vallanom, hogy sosem voltam vele elégedett. Az én ízlésemnek túlságosan tömör és differenciálatlan volt. Kíváncsi vagyok, hogy miért értékelték sokan pontosan ezt.
Hogy látod, hogy a gitárból hiányzik/hiányzott az élesség, de kis mértékben mégis egy erős heavy hangzása van? Mindezek nem elmosódottan és nem túlságosan behatárolhatóan vannak jelen. Vagy ahhoz képest, hogy csak egy gitáros volt a zenekarban, figyelemre méltó, hogy mennyire nehéznek sikerült/ behezen menedzselhető az album hangzása?
Ugyan már! Az egyik hős zenekarunk a Black Sabbath volt, és mellesleg Marco egy Gibson SG-n játszott.
A Capture the Night egy őszinte és energikus lemez, amely sokat mutat/megmutat a hallgatónak az autentikus metal aranykori úttörő korszakának gondtalan szellemiségéből?
Ezt nehéz megbecsülni. Valójában csak azt a zenét hoztuk létre, amit azokban az időkben szerettünk, természetesen az általunk kedvelt zenekarok által inspirálva. Nem volt tervben, hogy valami teljesen újat vagy rendkívüli dolgot hozzunk létre.
Voltak koncertek/turnék a lemez támogatására?
Sajnos soha nem turnéztunk, csak néhány koncertet adtunk, főleg a többi Earthshaker zenekarral együtt.
Horst, nagyon köszönöm a válaszaidat, mik a záró szavaid?
Örömteli volt számomra visszakerülni abba az izgalmas időszakba, ami már 40 éve történt! Nagy öröm látni, hogy nem vagyunk elfelejtve. Köszönöm szépen ezt az interjút!
