rattlead.hu
2024. első negyedévének szubjektív értékelése
Jó ideje szokásom, hogy minden negyedév végén értékelem az adott időszak felhozatalát – természetesen csupán azon albumokat mérlegre téve, amelyekkel volt szerencsém megismerkedni. Minden alkalommal megfogadom, hogy a mennyiség helyett inkább a minőségre megyek rá, ám ahhoz, hogy egy lemezről kiderüljön, hogy átlag feletti (vagy nem az), meg kell hallgatni… 
Az év első három hónapjában 56 idei alkotást engedtem közel magamhoz. A kevésbé izgalmas anyagok már a feledés ködébe vesznek, a legutoljára érkezett albumról, az Attic Return of the Witchfinderéről pedig még csak most kezdek képet alkotni, ám az egyelőre sajnos nem üt akkorát, mint elődje, a 2017-es Sanctimonious. Hasonlóképpen vagyok a Judas Priest Invincible Shieldjével is: tetszik, de nem annyira, mint amennyire annak idején a Firepower.
Egyelőre nem látom, hogy az első negyedévben megismert alkotások közül felfér-e bármelyik is az év végi Top 10-es listámra. Ha igen, akkor az a Priest-lemez mellett a Xion Between Shadows And Gods-a lehet, amiről márciusban írtam lelkes hangvételű kritikát. Új anyagával kellemes meglepetést okozott számomra a Messiah (Christus Hypercubus) és az Atrophy (Asylum); Bruce Dickinson újabb szólólemeze (The Mandrake Project) is szerethető alkotás; régi kedvenceim közül pedig a Bokassa (All Out of Dreams), a Lucifer (Lucifer V) és a Black Pyramid (The Paths of Time Are Vast) is egy átlagosnál erősebb opusszal állt elő. Az Alestorm, igaz, hogy csak egy EP (Voyage of the Dead Marauder) erejéig, de ismét hozta a megszokott formáját; a Suicidal Angels is egy, a Years of Aggression-höz hasonlóan erős anyaggal (Profane Player) állított maga mellé; és jó néhány hallgatást követően a Lutharo Chasing Euphoriáját is sikerült megszeretnem.
A számomra eddig ismeretlen előadók közül a Saturday Night Satan (All Things Black), az Anubis (Dark Paradise), valamint a Rifforia (Axeorcism) ajándékozott meg egyértelműen pozitív élménnyel, és a The Quill Wheel of Illusion albuma is tartósan bent ragadt a lejátszómban. Az ő munkásságukat innentől biztos, hogy nyomon fogom követni.
Hogy néhány csalódást is említsek, a Myrath új albumát (Karma) konkrétan nem tudtam végighallgatni, Zorgatiék annyira felpuhultak, és elmentek popos irányba. A Dust Bolt Sound & Fury-járól szintén március folyamán írtam meg a véleményemet. A Jenner is dallamosabb irányba mozdult el (Prove Them Wrong), de ezzel nálam kivételesen nem szereztek jó pontokat, ahogy a stoner/sludge supergroup Slower sem vett meg a belassított Slayer-nótákkal. Az Exhorder (Defectum Omnium) és a Holy Dragons új albuma (Fortress) sem tetszik annyira, mint elődje, és a Thundermotherből kilépett, The Gems néven futó hármas, Guernica Manciniék sem álltak elő olyan ütős produkcióval (Phoenix), mint tették ezt egykori zenekarukkal.
A kép szokás szerint vegyes, ám összességében pozitív: régi kedvenceim többsége nem okozott csalódást, és új favoritokra is szert tettem. Talán nem született annyi kimagasló alkotás, amennyit időarányosan az évtől elvárhatnék, ám a műfaj nagyjai és reménységei így is számos kellemes perccel ajándékoztak meg.
