Fémforgács
Anglia kialakulásának évszázadait a rendesen megöntözte vérrel a történelem. Viszont tagadhatatlan, hogy ezzel együtt körül lengi egyfajta romantikus misztikum is. Mark Deeksnek az angol atmoszferikus black metalt játszó Winterfylleth billentyűsének (aki többek között karmester, zongoratanár, kórusszervező és bestseller regény író is) a fejében megfogalmazódott az a gondolat, miután filozófiából megszerezte a doktoriját a „Nemzeti identitás az észak- és kelet-európai heavy metalban” tanulmányával, hogy rengeteg „viking metal” banda képviselteti nemzeti örökségét, ősi vallását. Ellenben nincs olyan, aki felkarolta volna Észak-Anglia történelmét és hagyományait. Ennek nyomán alkotta meg az Arð nevet viselő projektjét. Mely óangol nyelven (northumbriai angol királyság dialektusában) „szülőföld”-et jelent. Viszont a Zenész ezt a muzikális koncepciót nem a fekete fém oldaláról közelítette meg. Hanem az olyan ősi bandák stílusában akarta megvalósítani, mint a Paradise Lost, vagy a My Dying Bride. Ugyan is ezek a zenekarok is az ókori Northumbia területéről származnak (ami magába foglalja jelenlegi Yorkshire-t is). Ugyanis Mark Deeks Northumbia történelmének a zenei formában történő bemutatását tűzte ki hitvallásának. Amikor 2019-ben elindította a szólómunkáját, még legmerészebb álmaiban sem merte remélni, hogy miként is fog alakulni annak a sorsa a következő években. A demói hamarosan kiadót találtak és a Take Up My Bones (2022) debütáló album első példánya már akkor elkelt, mielőtt még a boltokba került volna. Az első kiadást többszöri utánnyomás követett. A limitált példányszámú kiadványok, meg gyorsan elfogytak. A banda első fellépései (például: a Prophecy Fest-en), futótűzként terjesztették Arð hírnevét. Nemcsak a metal- és zenei sajtóban szerepelt, hanem interjút is adott a német állami televíziónak, a híres brit The Guardian lapnak és a BBC-nek. Továbbá egyéb brit médiumok is foglalkoztak különleges huddersfieldi Organic Doom Show-jukkal, amelyhez Deeks a Take Up My Bones anyagát írta át és szólaltatta meg orgonán.
A Mark Deeks magához hűen a második lemezével is folytatja a Northumbia történelmének, kultúrájának a feltárását. Amíg a megelőző album a Lindisfarne-szentje, Cuthbert (634–687) legendáját követte nyomon, addig az április 26-án a Prophecy Production gondozásában megjelenő Untouched by Fire címet viselő új anyag egészen másfajta szent történetét meséli el. A lemez témája Oswald (604–642) harcos király körül forog, aki tűzzel-vassal egyesítette Bernicia és Deira királyságait és így kovácsolta Northumbria alakulását. Oswaldot széles körben a leghatalmasabb angolszász királynak tartották kortársai. Bátorsága nyomán állítólag a „Whiteblade” tiszteletbeli névvel illették. De nem csak harci érdemi, hanem kiváló diplomácia képességei és Skócia nyugati partján fekvő Dal Riada ír királysággal kötött szövetsége is elismertségének hírnevét öregbítette. Valószínűleg ő vetett véget a brit kelta királyságoknak északon, és terjesztte ki a germán uralmat minden irányba. Az Untouched by Fire nyomon követi Oswald hatalomra jutását. A családi viszály miatt fial kori száműzetését Dal Riada-ba egészen a győztes csatákig, amiket a földek meghódításáért vívott, amelyeket apja Northumbria megalapításáig birtokolt. Nincs más hátra, mint lehunyni a szemeinket és átengedni magunkat az utazásanak egy olyan korba, amikor a germán harcos-királyok karddal és tűzzel új királyságokat faragtak ki – egy új istennel az oldalukon, akitől győzelmet kértek a csatában! Egy kegyetlen kor, mely véres lakoma a hollóknak, de aranykincs a füleknek!
Az Untouched by Fire alapvetően komolyabb mértékben nem tér el az első lemez zenei irányvonalától. Itt is harmonikus és kiegyenlített a muzsika. Teljes mértékben nyugalmat árasztó doom metal a folytatás. Viszont a Zenész megemelte a korábban kitűzött saját mércéjét. Tökéletesítette a hangszerelést az előzőleg már megismert letisztult doom metal dalszerzést követve. A Deeks azonban új zenei elemekkel is kiegészítette az szobán forgó művét. A korábban megszerzett tapasztalatait és magabiztosságát tükrözik a koncentráltabb dalírás is. A korábbi lemezhez képest nagyobb szerepet kaptak az akusztikus hangszerek, amiket a felvételen szereplő vendégmuzsikusok szólaltatnak meg. A kiemelten kellemes, meleg tónusú csellót Robina Huy szólaltatja meg. Ami kiváltképpen fekszik az Arð hangképébe. Tovább finomítja ezt a sztoikus, merengő atmoszférát. Ahogy a korábbi Winterfylleth tag, Dan Capp (Wolcensmen) lágy akusztikus gitár játéka is. De Deeks által megszólaltatott billentyű témák is komolyabban képviselik magukat – hol zongora, hol pedig orgona formájában szólalnak meg. Különlegességképen a Beset By Weapons számban még egy sajátos northumbiai duda is megszólal Beverley Palin jóvoltából. Érdekes, hogy Mark Deeks (és Dan Capp) által megszólaltatott súlyos doom témák sem zökkentik ki az egyenletes, békés összhatást. Nagyon jól sikerült eltalálni a hangzást és minden hangszer szépen belesimul a kijelölt hangképbe. Callum Cox (Atavist) ütős dobtémái sem zavarják meg ezt a kiegyensúlyozottságot. Ezen profi felvételi munkálatok Markus Stock (Emyprium, The Vision Bleak) jóvoltából készültek. Aminek az eredménye ez az erőteljes és organikus produkció. Viszont a dalokban komolyabb erőteljességet én nem éreztem. Nem igazán tudtam elképzelni a zene által Oswald hatalomra jutását, küzdelmeit. Nem jött át a heroikus hangulat sem és kicsit hiányoltam az epikus, emocionális dallamokat is. Persze vannak fogósabb részek, mint a He Saw Nine Winters vagy a Casket Of Dust témái. De valahogy ebből több kellett volna. Mert így csak átfutott rajtam a lemez. Aminek kétségkívül zseniális atmoszférája van és önmagában kiváló kiadvány, de kellett volna még valami fogózkodó, hogy a Untouched by Fire igazán szívbe markoló és epikus produkció legyen és ne győzze le végül az egyhangúság.
Ami viszont továbbra is lenyűgözött az a csodálatos vokál-szekció. Az megelőző lemezen is hallható volt a remek tiszta ének, szerzetes-szerű kórusok. Deeks most ezekre sokkal jobban építkezik és most nagyobb hangsúlyban is alkalmazza őket. Ezt mondjuk el is várható egy olyan muzsikustól, aki kórusszervezőként dolgozik, hogy erre megfelelő figyelmet fektet. A Take Up My Bones kapcsán számomra az egyik legkiemelkedőbb és legemlékezetesebb momentum a tiszta ének és a kórusok voltak. A minőségi énekrészek nem utolsó sorban zeni értelemben is hangzatosak, de nagyban hozzájárulnak a lemez „kolostori” hangulatához is. Noha a hősiességet a számokban én nemigazán éreztem, de annál inkább jelentek meg előttem a lemez hallgatása során öreg templomok borostyánnal benőtt rideg, nyirkos falai. Melynek az ablakain gyéren bevilágít a sápatag angol napfény és erre erősítésként próbál rásegíteni a halovány gyertyaláng. A nóták ténylegesen egyfajta ködös ódonságot közvetítenek, ami közel hozza hozzánk a kora középkori tematikát. Elismerem a projekt szándékát: hogy elhozza nekünk Anglia kora történelmi témát, de engem valahogy nem ilyenfajta érzelmek karoltak fel a nóták hallgatása során. Sokkal inkább egy homályos hangulati burokban megszülető festői vízió tárult elém.
Egyfajta gótikus misztikum, mintsem a történelmi tematika ragadt magával. Ellenben a zseniális énekszekció és ez a fajta édes melankóliával átitatott nyugalmas hangzás és dalvezetés megtette a hatását. Elmereng az ember a dalok hallatán és átitatódik egy kis kellemes, öreg angliai atmoszférával. Ebben nagyon is erős ez a korong. Ez az, amihez közel elvisz minket az Arð új nagylemeze. Mely méltó folytatása a debütáló lemeznek.
