Dionysos Rising
Kiadó:
Frontiers
Honlapok:
www.nealmorse.com
facebook.com/nealmorse
Nem szeretném, ha innentől kezdve el lennék könyvelve a dionysosrising ügyeletes rock színházi kritikusának. Ennyire azért nem szeretem a musicaleket, sőt... A legutóbbi bejegyzésem is egy Broadwayen bemutatott darabról, Bryan Adams "Pretty Woman"-jéről szólt, most pedig itt van nekünk Neal Morse tavaly debütált ószövetségi ihletésű rock operájának második etapja. A tavaly megjelent rész József pátriárka történetét egyiptomi bebörtönzéséig kísérte, a második eresztés innen, a fáraó álmától indít (Teremtés könyve 41.).
Ahogy az előző lemez recenziójában megjegyeztem, Morse jól tette, hogy ezt a monumentális darabot két részre szedte szét, hiszen a legnagyobb Morse-rajongók is besokalltak volna egyben a 141 (66+75) percnyi muzsikától! Ez nekem még külön-külön is soknak tűnik. Persze a két lemez ettől még szorosan összetartozik, amit egyes zenei témák periodikus visszatérése is megerősít. Világos tehát, hogy az egész már régen készen állt, föl is lett véve, de üzleti okok miatt a két megjelenés között egy kicsit tanácsos volt pihentetni a közönséget.
Ez azt jelenti, hogy aki hallotta az első részt, azt már meglepetések nem fogják érni. Mondjuk az utóbbi időben Morse eléggé önismétlő lett, így a meglepetések eleve ki voltak zárva. Korábban is elmondtam, hogy én már egy ideje idült Morse túladagolásban szenvedek, pedig iszonyúan tisztelem és szeretem az ürgét. Nekem ez már sok, még a számos nagynevű vendéggel együtt is (Eric Gillette, Bill Hubauer, Alan Morse, Ted Leonard, Matt Smith, Jake Livgren, Nick D'Virgilio, Ross Jennings). Talán a Morse-on kívül álló körülmények (pl. Mike Portnoy újra összeborulása a Dream Theaterrel) mellett éppen ezért épült le a szólókarrierjén kívül minden más projektje: a Translatlantic, a Flying Colors és - úgy tűnik - talán az NMB is.
Mindezt azért írtam le, hogy világossá tegyem, a bennem kialakult Morse túltengés miatt iszonyúan nehéz objekítve értékelnem az anyagot. Ha megpróbálok - mint ahogy ez kritikusi kötelességem - elvonatkoztatni a rock színház műfajától való idegenkedésemen és a már orvosilag is diagnosztizálható Morse-telítettség tünetein fölülemelkedni, meg kell állapítanom: (1) hogy a József-ciklus érezhetően jobban sikerült, mint a "Jesus Christ the Exorcist", (2) Morse szerencsére egészen a korai Spock's Beard lemezekig nyúl vissza ihletért (pl. The Argument, Bring Ben, The Brothers Repent...), s ez örvendetes változatosságot hoz a kompozíciókba.
Összegzésképpen elmondhatom, hogy ami a már-már áttekinthetetlen és kiértékelhetetlen mennyiséget illeti, nagyon belefáradt a fülem, kezdek fásulni, de azért még nem annyira, hogy ne érezzem, ez a darab is Morse kivételes tehetségéről árulkodik, ha nem is fogható a Spock's Beardben vagy a szólókarrierjének elején nyújtott teljesítményéhez. Szerintem ezeket a lemezeket nem veszem meg (talán ha belefutok egy nagyon komoly leárazásba), de színpadon, élőben azért megnézném.
Tartuffe
