Molnár Róbert Band – Búskomor EP (2024)

Fémforgács

A 2024-es év első meglepetése az volt, amikor kiderült, hogy két EP és a 2022-ben kiadott debüt album után a Molnár Róbert Band új anyaggal jelentkezik. Csöpögtek a hírek, hogy új dal mellett két feldolgozás várható az EP-n, ami közül az egyik egy Árnyak dal lesz. Ha olvastátok az eddigi írásaimat, akkor nagyjából tisztában lehettek azzal, hogy ez egy hívószó volt nekem. (Ha nem, akkor legyen elég annyi, hogy az Árnyak a kilencvenes évek második felében számomra kiemelkedő jelentőségű csapat volt, aminek kvázi reinkarnációja a jelen zenekar.)

Na, a lényeg, hogy befutott a Búskomor címet viselő három dalos EP, amit gyorsan le is pörgettem néhányszor a Spotin. Mit mondhatnék, nem csalódtam.

És akkor bővebben is álljon itt néhány benyomás. Elsőként a borító az, ami szemet szúr. Ha a bal felső sarokban nem lenne ott a jól ismert logo, akkor simán elhinném, hogy ez valami death metal cucc. Bátor húzás, és engem kifejezetten érdekelne is, hogy milyen koncepció nyomán lett ez.

A három dal közül rögtön a friss szerzeménnyel – ami egyben a címadó is – indítanak. Nomen est omen, tartja a mondás. Itt igaz is, igazi búskomor tétel, minden benne van, ami miatt a Molnár Róbert Band az egyik hazai kedvencem és szerintem a dark rock színtér (már ha beszélhetünk még egyáltalán ilyenről 2024-ben) legjobb zenekara. Már a zongorás bevezető majd az érkező többi hangszer is egyértelművé teszi, hogy Robiék élnek és erejük teljében mutatják meg, hogy számolni kell velük. Minden jó értelemben vett tipikus jellemvonás benne van, ami miatt számomra annyira kedves a csapat. Csilingelő billentyű hangok, sodró dark hangulat, ami a zene, a szöveg és az énekdallamok egységében csúcsosodik. Minden hallgatással jobban tetszik és azt hiszem már most a klasszikus dalokkal egyenértékű. Hibátlan, na!

Másodikként a Junkies Maszkját találjuk, ami kifejezetten érdekes választás. Míg nem hallottam, bevallom aggodalommal vegyes kíváncsiság volt bennem. Azért nem egyértelmű választás Szekeres Andrisék punkos, rock and rollos gyökerű száma, ami mondjuk a szöveg miatt nem lóg ki egyáltalán. De a zongorás bevezető után Robi védjegyszerű orgánumán megszólaló refrén egyből megnyugtatott, rendben lesz ez. Úgy is lett. Ha nem ismeritek az eredetit, talán el sem hiszitek, hogy ez egy pörgős téma. Ebből Papp Pistáék egy számomra a De Facto világát is megidéző covert hoztak össze. A több rétegű ének a végén nagyon eltalált, bár picit talán még hatásosabb lehetne, ha rövidebbre szabták volna. A Pengeélen meg egy klasszikus. Nem is tudom hányszor hallgattam meg életem során és akár kazettán/streamen, akár koncerteken is mindannyiszor beszippantottak a mágikus dallamok és a mélységeket kapargató szöveg.

Azzal a lemondással, az a fájdalmas beletörődéssel, ami ugyanúgy árad a szövegből mint a zenéből szerintem bárki tud kapcsolódni, aki valaha is keresztülment nehezebb életszakaszokon. Remélem, ez egy ízelítő volt és új lemez is követi majd, mert ideje lenne, hogy folytatást kapjon a tavalyelőtti Üvegfal, ami 2022 egyik kedvenc anyaga volt számomra.