Tankcsapda – Dupla Lovarda után tripla Campus

Hard Rock Magazin

Az idei Campus Fesztiválon, hazai környezetben a Tankcsapda 3 koncertet is fog adni, ezek közül kettő nagyon különleges lesz.

35. évébe lépett hazánk legismertebb rockzenekara, a Tankcsapda. Ez a különleges év sok meglepetést tartogat, de mielőtt ezekre rátérnénk, egy picit tekintsünk vissza az óévre! December végén dupla Lovarda-koncerttel zárt a trió, ahol mindkét napnak megvolt a maga különlegessége. Az első napon egy amolyan best of programot nyomtak a srácok, amit 11 kamerával rögzítettek, a felvétel várhatóan pár hét múlva már látható lesz az interneten. Ahogy az első nap, úgy a második is telt házas volt, ennek különlegessége az volt, hogy Fejes Tomi 50. születésnapjáról szólt a program. Csak olyan dalokat nyomtak, amiket már Fejes játszott fel eredetileg. Egy vadonatúj dal is elhangzott, aminek premierje ezen az estén volt. A csajom a rúdról című dal még nem került rögzítésre, itt hallhatta bárki első alkalommal. A zenekar most pihenőt tart, már ami a koncertezést illeti, ugyanis a tavasz folyamán bevetik magukat a stúdióba és elkészül az új lemez, ami várhatóan valamikor az ősz folyamán fog megjelenni. Előtte egy „T35 Tour” elnevezésű turnén bejárják Magyarország városait, idén is lesz Budapest Park-os koncert, de az igaz kuriózum a Campus Fesztiválon lesz július 24-28. között Debrecenben, ahol a Tankok 3 koncertet is adnak. A „hagyományos” nagyszínpados koncert mellett két másik napon más színpadokon, teljesen más tematikájú bulikat játszanak. A két különleges koncert részleteit később hozzák nyilvánosságra. És ezzel még nem ért véget a debreceni koncertek listája, ugyanis év végén, az ünnepek között a csapat visszatér a Főnix Csarnokba, ahol évzáró koncertet adnak.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hard Rock Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.