Varázslatos karácsonyi dalt adott ki Kobra Paige – Thank You

Fémcsajok

Immár harmadik kislemezével jelentkezett ma a Kobra And The Lotus frontlánya. Míg a zenekar bizonytalan időre felfüggesztette ténykedését, addig az énekesnő igyekszik a lehető legalaposabban kiaknázni kreativitását, azt pedig már évekkel ezelőtt elmondta, hogy szólóalbumot tervez kiadni.

A Love What I Hate és az Under One Sun után ma megérkezett a Thank You címet viselő szerzemény, amelynek klipjét a FACTOR (The Foundation Assisting Canadian Talent On Recordings),egy magán nonprofit szervezet finanszírozta, amely a kanadai zeneipart segíti. 

A 'Thank You' egy nálam magasabb rendű dologtól származik, és a világhoz tartozik. Ez az, amit a dalban hallhatsz, és ennek leszel tanúja a videóban is. Emberi szükséglet, hogy olyannak lássanak minket, amilyenek valójában vagyunk, és a legapróbb kedvességgel is rengeteget segíthetünk - erről szól a dal. Bizonyíthatom, hogy valakinek a kedvessége, a szeretetteljes gesztusai megváltoztathatnak és megmenthetnek egy életet. Többször is mélypontra kerültem mentálisan, és a nyugodt, szeretettel teli támogatás pillanatai voltak azok a momentumok, amikor erőt tudtam venni magamon, és nem veszítettem el a harcot. Azért döntöttem úgy, hogy most adom ki ezt a számot, mert az évnek ez az időszaka sokak számára nehéz lehet, és remélem, hogy ez a dal lámpásként szolgál majd a legsötétebb órákban. A világunk kétségbeesetten keresi a kapcsolatokat, és a több milliárd ember mellett még mindig nagyon egyedül érezhetjük magunkat. Ez nem egy kimondottan ünnepi kislemez, hanem egy reményt adó, és mélyen emberi, őszinte dal.

- írja közösségi oldalain Kobra.

 

 

 

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémcsajok nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.