Berliose – A vámpírok köztünk élnek

Fémforgács

Vámpír tematikájú videójával jelentkezett a gyulai emo/alt rock/grunge-goth vonalas Berliose zenekar. Új videójuk a csapat nemrégiben megjelent Love Again EP-jének Vampire State Building című dalára készült el.

Az új EP-nk a szerelem különböző formáiról szól, a friss, kialakuló vagy épp kihaló szerelem valamint önmagunk és barátaink szeretete, elfogadása. Ezeket az erős érzéseket akartuk megformálni lényegében egy szerelmes levélként a 2000-es évek általunk imádott goth rock zenekarainak. Az olyan bandák, mint a HIM és a The Rasmus manapság már sokaknál guilty pleasure kategóriába esnek, és mi pont ezt az érzést szerettük volna felhasználni arra, hogy egy hajszálnyival kevésbé vegyük komolyan a saját zenénket, és szórakoztatóbb, könnyebben befogadható számokat írjunk, mint például a bemutatkozó lemezünkön, a Sleep Without You-n voltak megtalálhatóak.

A Vampire State Building című dal klipje is ennek szellemében készült, igyekeztünk a videó esztétikai elemeit is ehhez a mentalitáshoz igazítani, eltúlzott, színpadias mozgással és egy csipetnyi iróniával éltük ki a bennünk élő rocksztár vámpírt. Mindegyikünk ruházatát egy bizonyos film, játék vagy sorozat inspirálta, mintha mind más-más korból származnánk. Ebből kifolyólag nem akartunk egyenruhát, a jelmezeinket mi válogattuk össze mindennapi ruhadarabokból valamint a helyszínen lettek úgy megvarrva és átalakítva, hogy mindenki beleadja a saját személyiségét.

Az első számot követően is szerettük volna nyomatékosítani ezt a hangulatot az Eternal Sleep Without You című átvezetővel ami egy élesebb képet tud nyújtani a hallgatónak, hogy mégis hol jár éppen, mielőtt elindul az eddigi tapasztalatok alapján abszolút közönségkedvenc Dry a vámpírdiszkóban. Végül mielőtt felkel a nap és mindenki visszafeküdne koporsójába, egy utolsó keserédes keringőre hív a Your I Love You’s are Getting Worse.

Az EP Botlik Matyival készült a Grenma studióban, akinek sikerült az abszolút maximumot kihozni belőlünk és a számokból, ezúton is köszönjük neki! A klip felvételeiért pedig a P9 Pictures felelt, egy intenzív hétvégén sikerült minden energiájukat beleadva megvalósítani az elképzeléseinket. Reméljük, hogy sokaknak kedvére lesz új szerzeményünk, és talán másoknak is kedve támad elővenni az ujjatlan kesztyűket, a fekete körömlakkot, és a szegecses farmerdzsekiket!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.