Hard Rock Magazin
A Magyar Zene Háza mutatja be október 13-14-én az Omega 2021-ben elhunyt legendás énekese előtt tisztelgő Dér András-filmet, amely a ’Testamentum’ album képi továbbgondolása. Az eseményt ingyenesen megtekinthető fotókiállítás kíséri.
A ’Kóbor János – Testamentum’ című, Dér András által rendezett film a magyar rockzene egyik legnagyobb, ikonikus alakjáról, az Omega együttes frontemberéről, mindenki Meckyjéről szól. A film premierjén Dér András rendező, Sülyi Péter Omega-dalszövegíró, Csatári Bence és Jávorszky Béla Szilárd rocktörténészek, illetve Szabó-Nyulász Melinda animációs rendező, illusztrátor beszélgetnek a magyar rockzene egyik legnagyobb, ikonikus alakjának életművéről, a róla készült filmről. Az est során színpadra lép még Szirtes Edina Mókus. Sülyi Péter, számos emblematikus Omega-dalszöveg írója így foglalja össze az est során bemutatásra kerülő filmet:
„2020-ban jelent meg a ’Testamentum’ című album és – amit nem lehetett tudni, de a cím előrevetített – hat évtizedes Omega életmű végére került ezzel pont. Kóbor János szívügye volt ez az összegzés, a vissza- és előretekintés, amivel (bizakodón és eltökélten) átnézett a szájmaszkot viselő jelenidő feje fölött. Fogta magát és tovább sűrítve a ’Testamentum’ anyagát, készített egy húszperces zenei keresztmetszetet. Nem csak magának: úgy volt, hogy a dalok képi formát öltenek. Ez dédelgetett terv maradt. Néhány éjszakai sétára futotta a kijárási tilalom idején a kihalt Budapesten, a város egykor »Omegától hangos« helyszínein. 2021. december 6-án Mecky elment. A többi néma csend. Nem mondta senki: »lőjenek sort!« Helyette ez a mozi készült, tiszteletadás az ő utolsó zenei üzenetét tovább gondolva.”
A filmbemutató a Magyar Zene Házában kerül megrendezésre október 13-án 19 órai kezdettel, jegyek kaphatók az MZH honlapján, további részletek az esemény Facebook-oldalán.
Másnap – október 14-én – is vetítik a filmet, ekkor már csak a premierhez kapcsolódó „extrák” nélkül, erre a napra itt vásárolható belépőjegy.
A film bemutatását nagyméretű fotókból álló kiállítás kíséri, amely október 13-án 10 órától ingyenesen megtekinthető 10 napon át a Magyar Zene Házának előcsarnokában. Az Omega 2021-ben elhunyt legendás énekeséről, Kóbor Jánosról a filmforgatás idején készített képeket Dér András rendező közös éjszakai sétáik során. További részletek a tárlat Facebook-oldalán.