Poets Of The Fall – Barba Negra, 2023. 09. 02.

Hard Rock Magazin

A finn melodic rocker Poets Of The Fall idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, ebből az alkalomból alaposan megturnéztatják életművüket Európa szerte. A koncertkörút második állomása a Barba Negra volt, a show-t Kovács Levente dokumentálta képriportjával.

A „kék színpad” előtti teret egész szépen megtöltő közönség előtt két felvonásban játszott a zenekar. Ennyire eklektikus közönséggel nem nagyon találkoztam még, az első sorok tini kemény magja mellett láttam gótikus-darkos lányt, de kiskosztümös hölgyet is, aki a párjával érkezett. Ezek a pop-rock dalok meg tudják fogni a közönséget, a prezentálás pedig még inkább, 16-tól 65-ig mindenki táncolt és énekelt. Mivel ez a turné a zenekar 20 éves fennállását volt hivatott megünnepelni, átfogó képet adtak eddigi kiadványaikból. A pihenő után balladákkal indítottak, de aztán megint előkerültek a rockos dalok is, a teljes program lezárásaként pedig a több zenei díjat is besöprő Carnival Of Rust érkezett, a zenekar legismertebb dala, aminek első taktusaira a sátor felrobbant. De az estéről bővebben beszéljenek inkább a fotók!

A műsorban az alábbi dalokat hallottuk:

Revelations / Locking Up The Sun / Illusion & Dream / Temple Of Thought / Rogue / Requiem For My Harlequin / Dreaming Wide Awake / My Dark Disquit // You’re Still Here / Sleep / War / Diamonds For Tears / Daze / Late Goodbye /// Lift / Carnival Of Rust

Poets Of The FallPoets Of The Fall.Poets Of The FallPoets Of The FallPoets Of The FallPoets Of The FallPoets Of The FallPoets Of The FallPoets Of The Fall Poets Of The Fall Poets Of The Fall Poets Of The FallPoets Of The Fall Poets Of The Fall Poets Of The FallPoets Of The Fall Poets Of The Fall Poets Of The Fall

Szöveg és fotók: Savafan
Külön köszönet a CONCERTO Musicnak a lehetőségért!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hard Rock Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.