Fémforgács
Várok rád címmel megjelent a debreceni Bypass Of Anger zenekar új EP-je. Erről Tamás Tibor gitáros az alábbi infókat juttatta el hozzánk.
“2020-as Pokol az édenből és 2021-es Fordított valóság után megjelent a Várok rád című három számos kislemezünk. A covid lezárások feloldása után bele álltunk a koncertezésbe és 2022-23-as évben eddig több mint 40 koncertet nyomtunk szerte az országban és az országhatárokon túl is. Mindeközben a zenekar tagsága megfogyatkozott öttagú ból háromtagúvá változott. Így a jelenlegi felállás: Lakatos János- Basszusgitár/ ének, Sólyom Zoltán- Dob, Tamás Tibor-Gitár/ vokál.
A bulik között volt annyi időnk, hogy írjunk új dalokat és idén Júniusban rögzítettük is.Ennek gyümölcse a Várok rád. A felvételek az Mmp stúdióban készültek Debrecenben Szilágyi István és Czifra Sándor(Moszi) vezényletével. Az anyag elérhető az összes zenei streaming szolgáltatónál.”