Dionysos Rising
Jön nemsokára a Riverside és a Voyager is az új lemezét népszerűsíteni, úgyhogy belehallgattam az idei megjelenéseikbe. Jó muzsika mindkettő, de nem az enyém. Más már, mint amivel megszerettem őket. Tulajdonképpen az Anubis Gate-ről is elmondható, hogy a kezdetekhez képest sokat változtak, az „Androméda Unchained” környékén akár a Royal Hunttal egy kalapba is kerülhettek volna, nem csak azért, mert dánok, de a steril hangzás okán is, bár valamivel progosabbak voltak Andersonéknál.
Jön nemsokára a Riverside és a Voyager is az új lemezét népszerűsíteni, úgyhogy belehallgattam az idei megjelenéseikbe. Jó muzsika mindkettő, de nem az enyém. Más már, mint amivel megszerettem őket. Tulajdonképpen az Anubis Gate-ről is elmondható, hogy a kezdetekhez képest sokat változtak, az „Androméda Unchained” környékén akár a Royal Hunttal egy kalapba is kerülhettek volna, nem csak azért, mert dánok, de a steril hangzás okán is, bár valamivel progosabbak voltak Andersonéknál.Aztán olyan szintű befelé fordulás, sötétedés indult el náluk, hogy ma már nem merném egy napon emlegetni ezt a két skandináv csapatot. Itt nálunk is kikerültek a fókuszból, 12 éve jelent meg róluk az utolsó írás az oldalon. Hasonló tehát a három újító-kísérletező prog. metal fogat „íve”: felfedezés és rácsodálkozás után szép lassan elengedtem-elengedtük őket, amikor már túlzottan elmentek egy más irányba az eredeti, izgalmas stílusuktól.
Kissé félve vettem kézbe ezek után az „Interference” CD-t, nem igazán vártam visszafordulást, megvilágosodást tőlük sem. Időközben egy kisebb kiadóhoz is kerültek, lehet amúgy, hogy éppen ez (és a mögötte okként megbúvó gyenge eladások) ébresztették rá őket, hogy nem feltétlenül járnak jó úton a rideg, elidegenítő fölfogásukkal. De lehet, más az oka, mondjuk személyes, mindazonáltal tény, hogy jóval emészthetőbb és kiegyensúlyozottabb album született ezúttal, amely a kísérletezés mellett azokat a jól bejáratott prog-power fordulatokat is hozza, melyekkel anno megszerettük őket.
Tehát a Riverside-al és a Voyagerrel ellentétben ők visszataláltak ahhoz a formulához, amiben a metal, a progresszivitás és a régi-új megoldások (legyen az djent, túltolt elektronika, ambient vagy éppen pszichedelikus merengés) élvezhető, inspiráló elegyet képeznek. Ez a korong éppen olyan friss és élvezetes, mint az „Anno Domini High Definition”, vagy a „The Meaning Of I" volt egykoron. Nem könnyű hallgatmány, már csak sokrétűsége miatt sem, de Henrik Fevre basszeros-énekes bőven hoz annyi jó énekdallamot, hogy már elsőre élvezhető legyen, úgyhogy érdemes próbát tenni vele.
Szóval jön a Riverside és a Voyager hamarosan Budapestre. Egy hazai Anubis Gate koncertre ellenben zéró esély van, annyire x-ed rangú ez a banda (főleg egy kis kiadóval a hátuk mögött). Pedig 2023-ban a három valaha volt izgalmas modern progmetal formáció közül ők vannak a legjobb formában, állítom!
Kotta
