Fémforgács
Néha akadnak átfedések, hasonlóságok, máskor pedig szinte teljesen egyértelműek azok a hatások, amiket a bandák egymásra, egymás munkásságára képesek gyakorolni. Persze mindez természetes, hiszen újat kitalálni az az igazság, hogy már nem igazán lehet, inspirálódni és görbe tükröt mutatni, esetleg más oldalról megközelíteni ugyanazt a témát azonban mindig is szokás volt. Gondoljunk csak bele, hogy például az emberi művészi tevékenység egyik csúcspontja, a reneszánsz korszak is az ókori szemléletmódra, eszmei alapokra építkezett úgy, hogy mindezt keresztény szemmel, szemlélettel tette. A hatások születhetnek hosszú távon, de a pillanat hevében is érvényesíthetik magukat. Így járt 2020-ban harmadik nagylemezének megjelentetése környékén a brazil sludge/death/doom metalban utazó Jupiterian zenekar is, akik a Protosapien turnéján együtt álltak színpadra az Encoffination, Krypts, Father Befouled nevű old school death metal hordákkal és bizony kedvet kaptak arra, hogy az alapvetően sem életvidámságot hirdető tevékenységükkel párhuzamosan látogatást tegyenek a földalatti katakombák világába is egy kellően agresszív death metal gyaluval.
A csapatból végül ketten, V (basszus, gitárok, ének) és P (dobok) már 2020-ban megalapították a Fossilization nevű projektet, ám a tényleges aktivitásra még várni kellett, amíg a Jupiterian dolgaira koncentráltak. A háttérben azért szép lassan formálódtak az elképzelések, aminek egy 2021-es EP (He Whose Name Was Long Forgotten) és egy, a Ritual Necromancyval rögzített Split lett az eredménye. Az oregoni death metal brigád még 2018-ban adott ki egy, a rajongókat bőven meggyőző, pusztító lemezt, úgyhogy a közös munka ismételten jótékony hatást gyakorolt az alakuló Fossilizationra is. V elmondása szerint ahogy rákaptak a hangulatra ezen idő alatt, már neki is ugrott a dalok megírásának, melyek csak úgy “kiözönlöttek” az elméjéből.
Sok helyen megmaradt még a nevük mellett a death/doom jelző is, de az előzeteseket meghallgatva már világosan kirajzolódott, hogy a komor, depresszív és súlyos hangulat mellett jóval kevesebb lassulásra, vonaglásra számíthatunk ettől a duótól, mert itt tényleg a halálfémen lesz a hangsúly. Mi történik akkor, ha egy zenekar sötétséget, dohosságot és csipetnyi doomot ígér egy régi iskolás death metal lemezre? Az, hogy én széles vigyorral meghallgatom… Ha az esetek többségében nem is mindig vagyok elégedett, vagy csak pár tétel kap el rendesen, akkor sem bánom, mert ez egy szívemnek kedves alapfelállás, amit bármikor el tudok fogadni. A hivatalosan szeptember 8-án megjelenő, pofás borító mögé rejtett Leprous Daylight mindenképp a jól sikerült múltidéző anyagok közé sorolható, amitől egyértelműen megkapjuk azt a fajta nyomasztó, túlvilági muzsikát, amit már néhány információmorzsa után elvárhatunk.
Meglepően gyors tehát a legtöbb helyen a dalcsokor, ugyanakkor ügyesen játszik a tempóváltásokkal, megkapó témákkal. Játékidő tekintetében is bőségesnek mondható, mivel 8 tétellel és 36 perccel robog át rajtunk. Akár még ezt is jóval többnek érezhetjük, ha egy hullámhosszra kerülünk a hullákkal foglalkozó szerzeményekkel. Ezek a holttestek nem nevezhetők azonban átlagosnak, igencsak régi időkből származnak, de életük, haláluk elrettentő példaként kell, hogy szolgáljanak a mai ember számára is. Egyesek hamis istenek, mások az éppen aktuális hatalom bűvöletében jutottak el a saját, elkerülhetetlen végzetükig, azonban mindenki után csak azok a lecsupaszodott, fehér csonthalmok maradtak. Érdemes tehát végiggondolni, mivel is töltjük az időt, amit kaptunk…
