Fémforgács
Klímaberendezések által generált villanyszámlát telibeszaró brutalitással esett nekünk a nyár a valódi tavasz kispadra ültetésével néhány héttel ezelőtt és miután rendes pedagógus módjára letudtam iskolai feladataimat, nekiugrottam délutánonként annak a rengeteg feladatnak, ami egy jóféle falusi háztartás körül összegyűlik a tanév során. Kifejezetten kedvelem az ilyenkor nyakamba szakadó “férfimunkát”, amikor vágni, ásni, bontani, szétverni, fűrészelni, faragni kell, mert rohadt gyorsan elmúlnak ezek a dolgos napok. Na ehhez aztán meg kell válogatni a zenei aláfestést alaposan, hogy a hátam közepén és homlokomon lecsurranó izzadságcseppek ne szegjék kedvét a megfelelő izomműködésemnek. Az első ilyen nyári jutalomzeném nem más, mint a megjelenése előtt idejekorán hozzám került, származása alapján egzotikusnak mondható Gutslit zenekar friss korongja. Az egyszerűen Carnal címke alatt futó anyag képében egyébként már a harmadik teljes értékű lemezét szállítja le a 2007 óta működő mumbai brigád, akiket tömeggyártással nem lehet vádolni, de minőségi death/grind előállításával már igen.
Mindez nem semmi egyébként annak tudatában, hogy az indulás óta gyakorlatilag teljesen átformálódott a zenekar és mára egyedül Gurdip Singh Narang basszeros mondhatja magát őstagnak. Mellette Aaron Pinto játszott eddig minden nagylemezen, de a projekt velejét a velőszaggatóan üvöltöző Adytya Barve jelenti igazán, aki a bemutatkozó anyag után néhány évre el is távolodott a társaságtól. 2022-ben támadt fel a vágy a folytatásra, aminek hozományaként idén már megjelent két single kiadvány és július 7-től hivatalosan is napvilágot lát az új produkció.
De térjünk vissza az izmokhoz és az izzadsághoz, mert a lejátszás elindítása után a Carnal azonnal befeszít és nyolc brutális tételen keresztül támogat minket bármiféle pusztító folyamat kivitelezésében. A dalok hossza, felépítése nem a szokványos grind mikrodalokra hajaz, ilyen szempontból sokkal közelebb állunk a brutal death vonalhoz, de a rendkívül változatos vokál (üvöltés, hörgés, grind acsarkodás) bőven szolgáltat energiát, nem beszélve a nagyon jól felépített, tempóváltásokkal bőségesen teletűzdelt zenei aláfestésről. Szükség is van az elborult vokálra, hiszen témáját illetően mi mással is foglalkozhatna, mint a különféle személyiségzavarokkal. A kvartett elmondása szerint sorozatgyilkosok és hírhedt elmebetegek naplóiből, nyilatkozataiból merítették az ihletet a szövegek megalkotásához. Nem magát a bűnt kívánják azonban bemutatni, hanem azt az állapotot, amikor az elme saját magával folytat hosszas kűzdelmet arról, hogy mi számít rossznak és meddig lehet elmenni ahhoz, hogy boldognak érezhessük magunkat. Kiválóan foglalja össze ezt például a The Killing Joke elején hallható rövid bejátszás John Wayne Gacy-től: A halottak nem fognak zavarni, hanem az élők miatt kell aggódnod.
A nyilvánvaló zakkantságtól eltekintve a Carnal legnagyobb ütőkártyája az extrém szórakoztatás, ami a mérnöki pontosságú aprításoknak, kíméletlen és egyben azonnal ható témaáradatoknak köszönhető. Az átlagosan 3-4 perces zúzdák mindegyike tartalmaz ütős részeket, legyen szó bármelyik hangszerről. Az egész anyag örvénylik, zakatol és éget, úgyhogy adhattok magatoknak vele egy combos adrenalintöltetet. A végeredmény pont annyira szúrós, mint maga a borító, az erőteljes hangzás pedig ordít a megfelelő hangerőért. Egyedül a záró Primeval az, amibe bele lehet szállni fenntartásokkal, mert a hat perces dalt kissé túlnyújtották és csökkent az intenzitása, de befejezésnek még ez is bőven megteszi. Külön érdekesség, hogy a lemez a csapat Obscene Extreme fellépésének idején válik teljes egészében elérhetővé…
