Elmarad az Asking Alexandria budapesti koncertje

Nuskull Magazin

Elmarad az Asking Alexandria budapesti koncertje, ami most vasárnap, július 2-án lett volna a Budapest Parkban. Az angol zenekar az aktuális európai turnéja összes dátumát kénytelen volt lemondani, miután James Cassells dobos Észtországban eltörte a lábát, és a felépüléséig nem ülhet dobokhoz.

Mindezt a banda az alábbi közleményben jelentette be:

Miután Jamest Észtországban megvizsgálta egy másik orvos is, azt tanácsolták, hogy pihentesse a törött lábát. A dobolás sajnos jelenleg nem megoldható számára.
Emiatt nem volt más választásunk, mint lemondani az európai turné hátralévő állomásait. A legfontosabb számunkra az, hogy James újra lábra tudjon állni és dobolhasson, anélkül, hogy hosszú távú károkat szenvedne el a gyógyulás során.
Még egyszer szeretnénk megköszönni mindenkinek a szeretet, támogatást és megértést ebben a nehéz időszakban. Ilyen rossz híreket sosem könnyű közölni, hiszen a zenélés a világot jelenti számunkra.

⁃ Danny, Ben, James, Sam és Cameron.

A koncertnek, amin vendégként a Yonaka és a Halflives is fellépett volna, nem lesz pótdátuma. A szervező Live Nation minden jegyvásárlónak visszautalja a jegyek árát, ezzel kapcsolatban azt írták:

A belépőjegyek visszaváltásának részleteiről az online vásárláskor használt e-mail címen, illetve a hivatalos weboldalainkon keresztül hamarosan tájékoztatjuk a jegytulajdonosokat.

A turné törlése valószínűleg nem befolyásolja az Asking Alexandria új lemezének megjelenését, ami idén őszre várható, és Where Do We Go From Here? lesz a címe.

//www.youtube.com/watch?v=zi2wZGPGjs0

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.