A nyár közepén érkezik a Mongol horda a Parkba

Rockvilág.hu online rockmagazin

Tavalyi teltházas koncertje után a mongol The HU újra Budapesten lép fel. Az ulánbátori csapatra először 2018ban figyelt fel a szélesebb közönség, amikor a Metallica dalát dolgozták fel hagyományos, mongol hangszerekkel, azóta pedig az azokat torokénekkel és metállal ötvöző banda letarolta a klubokat. Budapesti koncertjükre is pillanatokon belül elkelt az összes jegy, most pedig a Budapest Parkba, július 17én hozzák el új lemezük, a Rumble Of Thunder turnéját.

A hagyományos mongol hangszereket és torokéneket a metállal és hősies szövegekkel párosító csapat az elmúlt években igen sebesen gyűjtötte a rajongóit. Saját stílusukat a „hunnu rock” szóval illetik, amelyből a „hu” szócska csakúgy, mint a nevük azt jelenti, emberi lény, utalva arra, hogy a zene minden embernek szól. A The HU 2016ban alakult, tagjai a Mongol Állami Konzervatóriumban tanultak hagyományos mongol hangszereket. Ilyen a morin khuur, a lófejű mongol hegedű is, amely fából készül, két húron játszanak
rajta, a vonót pedig lószőrrel díszítik. A tradicionális torokének mellett ennek elektromos változata is fontos szerepet játszik a zenéjükben. A csapat 2019ben jelentette meg első, The Gereg c. albumát, amelyet az amerikai Loudwire az év legnépszerűbb lemezei közé is beválogatott, Great Chinggis Khaan c. klipjük pedig a Revolver Magazine listája szerint került be a TOP 10be. Rumble Of Thunder c. második anyagukat tavaly ősszel jelentették meg, a napokban pedig egy új dalt is kiadtak. A This is Mongolban William DuVall, az Alice in Chains énekesgitárosa is vendégeskedik.

A The HU büszkén gondozza az ősi mongol örökséget, dalszövegeikben is gyakran jelennek meg mongol történelmi szereplők és motívumok, hősies szövegeikkel igyekeznek minél többfele elvinni hazájuk hírét. A zenekar sikereire pedig Mongólia is büszke, tiszteletükre a Bank of Mongolia még egy ezüst és arany emlékérmét is kibocsátott, amelyen a csapat látható. A mongol sztyeppék hősei Dzsingisz kánhoz hasonlóan hódítják meg Európát a rajongók legnagyobb örömére, így aki duplázna, vagy aki nem fért be legutóbbi koncertjükre, most megnézheti a The HU hősies fellépését július 17én, a Budapest Parkban.

 

Esemény: ITT

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.