Fémforgács
A budapesti The Way We Are melodic hardcore/metalcore zenekar tavaly szeptemberben kiadott két dala után újabb single-dalának videójával tér vissza. A 2020-tól formálódó együttes második kiadványának, az Ice- Floes, melynek felvételei ezúttal Diószegi Kiki hozzáértő segítségével készültek, a Stray Heart Records-ban, a mix/masterért pedig Oláh Marcell volt felelős.
“Az új dal mondanivalója némileg könnyedebb, mint az eddigiekben bemutatottaké: arra igyekszünk vele rámutatni, mennyi erőt és kitartást nyújt nekünk az, hogy – ha egyelőre nem is olyan sűrűn, de – olyan közönségeknek játszhatunk, akikkel együtt korábban sosem tapasztalt módon érezhetjük jól magukat. Úgy érezzük, mindezekről megfelelő képet ad a számhoz készült DIY montázs videó is.” – mondta Lovas Bence énekes
Az persze, hogy ezúttal nem társadalmi problémákat vesz górcső alá a dalszöveg, mit sem csorbít a zenei oldal élén – ilyen tekintetben a banda puhább oldalának bemutatása még várat magára.
Élőben legközelebb június 2-án, Székesfehérváron a Nyolcas Műhely színpadán találkozhattok velük, olyan bandák társaságában, mint a Hit by a School Bus, a Skog, a Mhorai és a Beneath The Void.