Fekete Pont/Rock-Out/End Of Paradise – koncert a fehérvári Nyolcasban

Fémforgács

Ismét remek koncerteken vettem részt a székesfehérvári Nyolcas Műhelyben. (2023. május 13-án) A budapesti Fekete Pont, majd a szintén fővárosi Rock-Out lépett fel, az estet záró fehérvári End of Paradise előtt.

Előző este a viharos idő elmosta az End of Paradise fellépését a több napos várpalotai zenei fesztiválon, noha közvetlenül a tervezett műsoruk után már felléphettek az esti előadók. A Nyolcasba a 19:00 órai kapunyitásra szemerkélő esőben érkeztünk és tartottam attól, hogy egyrészt ez, másrészt maga a palotai buli elvon néhány potenciális nézőt. Valószínűleg így is lehetett, de azért hangulatra nem volt panaszom. A NWOBHM alapokra épített power hangzást az End Of Paradise és a Rock-Out már több koncerten hozták, mint a “kötelezőt”, a Fekete Pont punk/rockjára azonban nem voltam felkészülve.

Miután számos ismerőssel találkoztam, és jó érzéssel töltött el magukat a zenészeket is újra látni, így – megvallom – az első taktusokról lemaradtam. Így azt sem tudtam megfigyelni, mennyiben az őket kísérő maroknyi saját közönség gyülekezett akkor még szellősen a klubban, vagy a helyi banda törzsközönsége áll-e ott a sötétben. Elárulom, hogy mindkét csoportból álltak látogatók, és jó okkal. A csapat amolyan – a számomra akkor még hiteles – ’88-ban újraindulós Beatrice és a korai Tankcsapda elegyét idézi. A dob-basszus-gitár felállással klasszikus punkot, vagy inkább punk-rock-ot és alkalmanként kissé hardcore-os dalokat nagyon lendületesen játszották. A dalokról a Fémforgács olvasója is tájékozódhat, több alkalommal adtunk hírt a csapat újabb és újabb jelentkezésiről. A négytagú (Scheffer Bence – ének, Knerli Norbert – gitár, Holló Norbert – basszusgitár, Dósa B. Csabadobok) csapat koncerten valóban visszahozza, amit akár YT-ról hallgatunk. hangzásuk – részben a hangosításnak köszönhetően – erőteljesnek hatott. A dalszövegek kifejezetten figyelmet érdemelnek. Az általam egyébként nem kedvelt durva szavak mellett pont olyan témákról szólnak és úgy, ahogy azzal szinte teljesen tudok azonosulni, így persze követtem a zene ritmusát is. A Fekete Pont igyekezett a kis színpadon igazi műsort adni a megfelelő időben megcsörrenő piros telefonnal és néhány hasonló kellékkel. Amikor megláttam az 1984-es ún. diplomata táskámat (még együttesek logói nélkül) sejthető volt, hogy a vörös nyakkendővel feketébe öltözött énekes ennek is szerepet szán. Így is lett: cetlik gazdag konfettiesőjében ömlött ránk az emberi hülyeség számos korszerű jelszava, a konteótól a gyíkemberen át az 5G-ig, és az éppen futó dalszöveg megfelelően kontextusba helyezte a gondolatokat. Úgyhogy, miközben a közönség vígan kergette a fecniket nagyokat röhögtünk a rajtunk kívül álló felsőbb hatalmakon – miközben azok a továbbra is szemerkélő esőben minket figyeltek odakint fentről a felhőkön túl (?).

Az előadás gyenge pontja a számomra (és a velem erről dörmögő koncertlátogató barátom számára is) mindössze az volt, hogy a közönséggel csak az énekes tartott kapcsolatot, minden igyekezetével. A basszer és a gitáros tulajdonképpen csak a hangok reprodukálását végezte el, miközben a dobos is magába feledkezett. Egészen pontosan a gitáros, fél lábbal az kontrollon az utolsó előtti nóta második felében nézett egyszer a korábbitól eltérően jelentőségteljesen, de ez is elmúlt négy ütem után…. Így tulajdonképpen Bencére maradt, hogy elvigye s showt. A banda ennek ellenére erős műsort adott. Az énekes nem is engedett ebből, amíg pogora, majd zászlólengetésre nem invitált legalább egy-két hallgatót. A csapat remek dalokkal szerelkezett fel, így némi interaktivitással a két húros részéről valószínűleg sokkal önazonosabb lenne a műsoruk, hitelesebben jönne át stílusa jellemzője és a megénekelt témák is. Ezzel együtt melegen ajánlom elcsípni őket a következő bulikon!

A szünetben lelkesen köszöntettem az általam már több alkalommal látott Rock-Out legénységét. Megtudtam, készülnek az új dalok és akár hónapról-hónpara szívesen állnak színpadra: és most ez is látszik a koncertnaptárukban. Azonban bátran ajánlom bármely koncertszervezőnek megkísérteni őket további dátumokkal, mert ez a banda élőben pont olyan erős, mint a lemezükön! Közel kívülről tudom minden rögzített dalukat, a szövegek és a dallamok gyakran kavarognak a fejemben. Rövid beállás után megszólalt az első nóta, és a közönség máris vette a lapot. Az előadás élét némiképp tompította, hogy az első három dal alatt a gitáros Tepliczky Gábor végfoka (előkészítve várta az End Of Paradise-ra felszerelt színpadon) nem minden hangszínében szólt elég hangosan, ám a koncert alatt annak tulajdonosa nyújtott segítséget. Eljátszották minden kedvenc dalomat, változatosan és érdekesen. Mondom ezt úgy, hogy élő zenében eddig minden alkalommal hitelesen adták elő, amihez a fülem szokott a CD hallgatásakor. A csapat névsora: Szepesi Richárd – ének/billentyű, Teplicky Gábor, Vértes Zsolt – gitár, Vákár Viktor – dobok, Kis Róbert – basszus.

Az énekes-szövegíró-billentyűs Ricsosz ezúttal nem állványos orgonán játszott, hanem azt a nyakába akasztva viselte. A koncert végén, amikor gratuláltam nekik, még a színpadon állva Gábor jelentős öniróniával fordulva Ricsi felé meg is jegyezte, hogy az állványos hangszert direkt hagyták otthon, hogy az énekessel jól kicsesszenek. A dalok kezdetekor ugyanis, időhúzásnak egyáltalán nem nevezhető felvezetések alatt Ricsi, a nem-látó frontember mindig kereste a következő nóta beállításához szükséges gombokat és néha – valljuk meg – mellényúlt. Így alkalmanként a dalok elején el-eltűnt a billentyű. Fura mód, ez engem nem különösebben zavart, az ének annyira kifejező, a gitárok, mind a szólók alatt, mind a riffelésben annyira pengék, a dob-basszus olyan jól döngött, ráadásul számos dalban annyira szórakoztató a basszus maga… hogy a zene és az egész koncert nagyon jól sikerült. A közönség is vette a lapot, és bizton állítom, hogy a Rock—Out szerzett néhány újabb rajongót. A koncerteken már elmaradhatatlan „lássam a kezeket” kiáltás az énekestől már nem borzongatott meg, mint elsőre, óriási gegnek tartom és a szövegek mélységének ismeretében úgy hiszem, hogy Ricsosz, a maga érzékeivellátja is az általa elért hatást.

Alig fél órás beállás után megdörrent az End Of Paradise. Az idén 15 éves csapat történetéről egy korábbi interjú is olvasható, itt a Fémforgácson. A koncert azonban nem múltidéző merengéssel telt. A csapat beleadta a tegnap el nem használt energiát is, minden számuk lovaglótempóban futott végig a termen. Erre készült a közönség is, lelkesen fogadták a már ismert dalokat és hasonlóan mozogtunk az ütemre az új nótákra is. A zenekar felállása: Lévai Sándor és Feltein “Zombi” Attila – ének, Menyhárt Mihály – basszusgitár, Munkácsi Tamás és Tóth László István – gitárok, valamint Németh Dénes – dob.

A műsorban, illetve az előadásban két elemre figyeltem fel, és bátran megfogalmazom a véleményemet, Lehet, hogy a csapat további fejlődését szolgálhatja. A repertoárjukban, az előző 4,5 lemezen akad lassabb tempójú, nóta is, kettőt is említhetnék, amit érdemes lenne a műsorba emelni. A másik megfigyelésem a tavaly óta két énekessel működő csapat felfogása a régi dalokkal kapcsolatban. Egyfelől tényleg jobban kijön, hogy váltott sorokkal vagy strófákkal mindegyik gondolat érthető. A két, közel azonos hangmagasságú, és kicsit eltérő hangszínű énekes torkában van lehetőség, egyikük karcosabb, erősebb, másikuk magasban stabilabb hangú. Emellett vagy azonban (?) egyik sem a másik vokalistája – a zene erejét tekintve ez jól is van így. Ezzel a lehetőséggel élve a setlistben játszott régi dalokat érdemes lenne harmóniákkal gazdagítani – pláne, ha egymással futó dallamívvel hallanánk azokat. Az eljátszott új dalok esetében kifejezetten jól funkcionált a két ének. Hallottunk erős, egymás kiegészítő motívumokat, a témához illő sámános károgást és karcos megszólalást, magas és középmély hangjegyekkel. Remek volt! Alig várom már a lemezt. Megtudtuk, hogy javában készül, a soproni MD Stúdióban készült felvételek a végső simítások alatt alakulnak. A Nyolcas színpada 6 főre már kissé szűk ahhoz, hogy ott egy HM-banda showt toljon, és nem is a látványért jöttünk ide (illetve biztos volt egy két nő/csaj, aki, úgy tűnt ezért is). Az End Of Paradise pedig színpadszántás nélkül is megtölti a termet. Tavaly nyáron pl. mint a heringek álltunk, most a nyáreleji esőben (és az említett, nem is messzi palotai három napos koncertsorozattal bizton csorbítva) szellősen telt meg a terem, kétharmadik nem lehetett már lábtaposás nélkül egyik helyről a másikra jutni (bocs, innen is). Pedig többször megtettem, a hangzás elemzése végett. Így próbáltam kerülgetni a teljesen vegyes nemű és korosztályú rajongókat. Egy részük lecövekelve nézte-figyelte-hallgatta a banda minden mozdulatát és hangját, többük végig táncolta, fejrázta az egész bulit. Ilyenkor tök jó látni, ahogy az ismert dalokat a párok, családok, barátok egymásnak éneklik, vagy ismeretlenek rázzák egymás kezét a magasban.

A színpadi megoldások nem változtak, a két énekes elől, tőlük jobbra László, a tradícionális riffjeivel és kemény hangzású klasszikus NWOBHM-szólóival, mögötte a sarokban Mihály rendületlen basszussal. A dobokra nem lehet panasz, ahogy az előző csapatnál, itt is kiválóan szólt, a dalok jó részén a basszussal együtt dörgött. Balon játszott a többnyire a nagyívű szólókat és dallamriffeket vállaló Munkácsi Tamás. A két gitáros alkalmanként egymás mellett játszott, remek párhuzamban – ez már showelem! Az End OF Paradise zenéjére jellemző recsegő-pattogó galoppozás tök jól szólalt meg, vagy velük egymás mellett, vagy amikor éppen az egyik énekes billegett valamelyik gitárossal. A két frontember folyamatosan szóval tartotta a közönséget, ahogy elsöpörtek a koncert alatt a dalok. Az én kedvencem, az Ősök éneke kifejezetten erősen szólt és alighanem másnak is bejött. Remekül szólt a párhuzamos énekkel a “Van aki olyan”…, ami nekem mindig egy – a maga idejében (bohó ífjúságomban) már csak a zenei elkötelezettségemből is “megvetett” – Első Emelet dalt idéz kései metál változatban. S ha én hiányoltam is a lassabb tempójú nótákat (és persze akadtak dalok némiképp szellősebb, lágyabb, felezett ütemű betétekkel), a többségnek ez valószínűleg mindegy volt, annyira élvezték mindvégig a dalokat. A jócskán másnap hajnalra húzódó koncert végén ismét hallottuk az I Want out-ot és a Fear of the Dark-ot, amolyan tisszteletadásként a hangzást meghatározó elődöknek. A koncert harmadik harmadát közvetlenül a tömeg mögött, a koncertterem bejáratában töltöttem és Péter barátommal beszélgettünk. Itt előttem akadt kb. három sornyi hely, és megállapítottuk, hogy nagyon jól szól a banda. És mint koncertjárók azt is leszögeztük, nagy butaság, amikor egy befutott magyar banda bombabulijára nem egy javarészt önerőből lemezeket kiadó, évtizedeken alatt stabil rajongóbázist építő csapatot választ maga előtt “bemelegíteni”, hanem más kisebb-nagyobb headliner zenekart. Ezen a színtéren pont az lenne a lenne lényeg, hogy rádió, tévé, lemezboltok, közösségi tereken bandába verődő fiatalok csoportjai híján így ismerje meg kényelmes közönség azokat, akikre youtube-on, vagy egy messzi város (vagy galaxis) klubjában nem fog rátalálni. Ha idáig eljutott az olvasó, máris bedobhatja a cikket egy közeli fesztiválszervező levelesládájába – elektronikus formában is!

Lapzárta után: Úgy szól a mondás: óvatos légy mit kívánsz. Ha jót, akkor várd, (ill. inkább tégy érte) hogy teljesüljön – teszem hozzá. Az End Of Paradise, meglehet most tör át az undegroundból: más feltörekvő bandákkal együtt hamarosan hazai headlinerek fesztiválján jásztik a nyáron, érdemes rákeresni. Amikor ott jártam tavaly (Péterrel), a közönség a zuhogó esőben végig kitartott és énekeltünk, míg a nagyzenekar kénytelen volt elcuccolni az utolsó dalra. Ha esőt nem is, de ezt a hangulatot kívánom nekik!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.