Fémforgács
Januárban adtuk hírül, hogy a 2005-ben alakult kolumbiai Victimzed új klippel és új lemezzel jelentkezett. A hazájában veteránnak, noha nem első generációs thrashernek számító banda új lemeze már a harmadik a sorban. A Fémforgács hasábjain az alapító énekes Mauro Obregon beszélgetett velünk. A csapat jelenlegi felállása: Nicolas Martinez – gitár, Lenox Melo – dobok, Mauro – interjúalanyunk, Sergio Mendez – gitár, Luis Hurtado – basszus.
A 2016-os lemezeteket (Born Corrupt) ismertem is, nagyon szemléletes a borítója. Kicsit meg is nyugtatott, hogy a világ nem csak az utazásban lett egyszerűbben bejárhatóbb, nem csak a termelési láncokban függ össze, de a működésében is nagyon hasonló… Ám nem értem, hogy miért a harmadiknak jelölt lemezetek a mostani Sonic Violence, a Living Victims és a Brain Destroyed után? Hol van a bandcamp oldalatokról és a diszlográfiából a Born Corrupt?
A Born Corrupt volt az első teljes hosszúságú stúdióalbumunk. Akkoriban, amikor beléptünk a stúdióba, még elég tapasztalatlanok voltunk, és végül egy olyan csapattal dolgoztunk, amely nem volt megfelelő a számunkra. Nagyon nehéz volt velük dolgozni, mivel nem könnyítették meg a dolgunkat. Sok mindent rosszul csináltak, és végül sosem voltunk elégedettek az albummal, mint eredménnyel. Igaz, hogy mi is elkövettünk néhány hibát, de a felvételi körülmények is kaotikusak voltak. Ráadásul az akkori dobosunk egy fizikai probléma miatt nehezen játszotta a dalokat abban a tempóban, ahogyan azokat pergetni kellett volna, és a felvételek során kicsit lejjebb kellett vennünk a sebességet. Ez, végül is, hatással volt az eredményre, és mindig is úgy éreztük, hogy lehetett volna jobb is. Az album azonban a Spotify-on minden gond nélkül meghallgatható.
Milyen visszajelzéseket kaptatok ezzel a nagyon erős lemezzel kapcsolatban?
Mármint a Born Corrupt-ra? Nos, voltak emberek, akiknek tetszett néhány dal, és ez az album sok ajtót nyitott meg a számunkra. Ezzel részt vettünk egy versenyen. Egy koncertre neveztünk, amit Metallica nyitott meg abban az évben a kolumbiai látogatásuk során. Beszálltunk, hogy mi lehessünk az előzenekaruk, és nyertünk! Szóval, ez egy olyan album, amelynek jelentősége van, noha nincsenek jó emlékeink a felvételekről…
És mi a helyzet az új anyaggal, a Sonic Violence-szel? Hogy tetszik a közönségnek?
Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a rajongóktól itt az országunkban, valamint néhány Kolumbián kívüli szakmabeli médiumtól is. Az embereknek tetszett a dalok hangzása és változatossága. A benne rejlő energia és az, ahogy a régi iskola ereje modern technikával vegyítve megszólal. Jó fogadtatásra talált annak a közönségnek a körében, ahol csak lehetőségünk volt megosztani ezt az évkezdetet!
Valóban, a zenétek meglehetősen feszes, tiszta, szépen kevert hangzással játszotok. Jócskán hasonlít az Anthrax-re az SOD-re, MOD-re, a D.R.I.-ra. A basszus egészen olyan pattogó, a cinek szinte csilingelnek, miközben a gitár inkább a Flotsam és a Megadeth stílusát követi és tényleg felfedezhető benne párhuzam (gondolva az Exumer pólóra) a német thrash kissé háttérbe szorított, de amúgy kiváló másodvonalával. Nem ma kezdtétek az ipart, kik voltak a legfőbb hatásaitok ~15 évvel ezelőtt?
Sokféle hatás ér és ért minket a zenekarban, nagyon különbözőek vagyunk. Mindannyian szeretjük a thrash-t, különösen az észak-amerikai thrash-t, de természetesen rengeteg német thrash-en nőttünk fel. De, ahogy mondtam, a zenekarban vannak néhányan, akik inkább crossover-t szeretnek, egy kis hardcore thrash-t, és vannak olyanok is, akik inkább a technikásabb metalt, némi death metalt… De általában véve mindannyian a legkülönbözőbb metal műfajokat hallgatjuk, a heavy metaltól kezdve a death metalon át a thrashig, a punkig…. 15 évvel ezelőtt a legnagyobb hatással olyan zenekarok voltak ránk, mint a Nuclear Assault, Pantera, Sacred Reich, D.R.I., Anthrax, Exodus, a régi Kreator, Megadeth, nomeg olyan latin-amerikai bandák is, mint a Kilcrops, Hermética, Sarcófago, Sepultura, vagy Violator.
Kik azok, akiknek a zenéjét, munkásságát ma követitek? Vagy már inkább a magatok útját járjátok?
Az embernek mindig vannak példaképei, és követi a munkájukat, mert nagyon inspirálnak. Én személy szerint nagyon követem az amerikai Power Trip zenekar munkásságát, kár, hogy az énekesük meghalt és a banda megszűnt, de hihetetlenül jól zenéltek: modern thrash, sok energiával, nagyon jól sikerült. Nagy rajongója vagyok az olyan bandáknak is, mint a Terror, akik a thrash, a heavy metal és a hardcore keverékét adják, aztán ott vannak az olyan bandák, mint a Firstblood , ők is nagyszerűek. Szeretem az olyan régimódi heavy metalt is, mint amilyet a svéd Enforcer játszik, nemrég láttam őket élőben itt Bogotában, és rendesen szétszaggatták a fejemet… Évek óta hallgatom a zenéjüket, és imádom. Ugyanebben a stílusban nagyon szeretem a kanadai Skull Fist-et is, melegen ajánlom!
Látom, van miről mesélned! Ezen a vonalon haladva tovább, rajongóként kiknek a koncertjein jártatok? Melyek voltak rátok különösen nagy hatással?
Annyi koncertre igyekszem eljutni, amennyire csak lehet! A svéd Enforcer bulijén is jártam, ahogy mondtam is. Az a show nagyon jó volt, kifogástalan, eleven előadás! Néha lehetőségünk van arra is, hogy a Victimized-dal itt Bogotában nemzetközi zenekarok előzenekaraként lépjünk fel. Ilyenkor az ember lelép a színpadról, és újra nézővé válik, egy újabb rajongó lesz, aki a headliner zenekart nézi. Egy hónappal ezelőtt pl. a D.R.I. előzenekaraként léptünk fel – és hihetetlen volt közelről látni őket. Ezt a bandát, amelyik ami oly nagy hatással volt a hangzásunkra! Igazán varázslatos volt ugyanazon a színpadon lenni velük, ez volt a legjobb dolog!
Mesélnél még erről? Nem is akármilyen buli lehetett: a D.R.I. 40-éves ünnepi turnéján léptetek fel előttük.
Amint az előbb belekezdtem, ez valami egyedülálló volt. Főleg azért, mert aznap este a helyszín tele volt, nagyon tele volt olyan emberekkel. Olyanokkal, akik szeretik a gyors zenét, szeretik a mosh-t, szeretik az agresszív hangzást. A D.R.I. egyike azoknak a zenekaroknak, akiknek [az elsők között az akkori crossover-rel – szer.] sikerült megfogni a közönséget a különböző zenei színterekről is. Thrash metal, hardcore, punk, stb. A számunkra brutális volt egy ilyen energiával teli közönség előtt fellépni, aztán lejönni a színpadról és élvezni a legendás D.R.I. showját, valami leírhatatlan és nagyon inspiráló élmény!
2055-ben alakultatok. Mi változott azóta a zenétekben, a hozzáállásotokban, akár a tagok oldaláról?
Nos, a 2005-ös felállásból már csak én, [Mauricio], az énekes maradtam a zenekarban. Így én vagyok az egyetlen eredeti tag. Ám a többi srác is már több éve a benne van a bandában: a gitárosok Nico és Sergio például már több mint 10 éve. Emellett a zenélés terén is változott a tapasztalatunk. A képességünk is fejlődött, hogy jobb szerkezetű és súlyosabb dalokat írjunk. Úgy érzem, ebben is fejlődtünk. A hozzáállás ugyanaz, talán egy kicsit komolyabban vesszük a zenekart, mint a kezdetekben, de a hozzáállás és a thrash iránti szeretet ugyanaz.
Mennyire népszerű a csapatotok hazai földön?
A városunkban örvendünk némi népszerűségnek . Megmaradtunk underground zenekarnak. És, persze több városban is ismertek vagyunk. Úgy érzem, hogy ezzel az új albummal sikerült szélesebb közönséget elérnünk, de azt nem mondhatnám, hogy a kolumbiai metal színtér egyik legnépszerűbb zenekara lennénk. Nem, a mi pályánk ez, mert nagyon nagy, és az olyan műfajok, mint pl. a death metal népszerűbbek.
A dalaitok mondhatni tipikus thrash-nóta témaköröket ölelnek fel. A társadalmi egyenlőtlenségekről énekelsz, illetve azok ellen, bineg az az egyén kitörési vágyáról. A közép-kelet európai fotelemből úgy vélem, ezek nálatok méginkább élő problémák lehetnek. Inkább, mint amikor a nyugat európai zenekarok énekelnek a sanyarú sorsukról hasonló stílusban. Ti hogyan élitek meg ezt? Mennyire a ti életetek az, ami a dalaitokban megjelenik?
A dalaink pontosan ezek a valódi tapasztalatok. Sok-sok személyes tapasztalat. És kiállás, tiltakozások az igazságtalan dolgok miatt, amik itt történnek. Egy nagyvárosban élünk, ahol a mindennapi élet nehéz, és az ember sok mindent lát sőt, megtapasztal az utcán. A thrash a számunkra olyan, mint egy katarzis, hogy elmondjuk mindazt, amit el akarunk mondani. Ez a sok-sok körülöttünk megjelenő dolog tükörképe. A gondolatank és tapasztalataink formába öntése.
Mennyire fogadókész a közönségetek a dalaitok mondanivalójára?
Angolul éneklünk, és itt Kolumbiában, a színtéren sokan nem beszélnek angolul, vagy nem értik nagyon jól a nyelvet. Így a dalszövegek és a közönség közötti kapcsolat nem túl gyakran jön létre. Vannak olyan esetek, amikor az emberek, akik értik vagy időt szánnak arra, hogy elolvassák, végül azt mondják nekünk, hogy „nagyszerű dal”, de az emberek itt általában inkább zeneileg kapcsolódnak, azaz inkább a dalok energiájával kötődnek.
No, ez érdekes, már csak emiatt is kérdem…. Miközben sok latin-amerikai, és spanyol zenekar a saját nyelvén énekel, ti az angolt választottátok. Miért?
Személy szerint én mindig is jobban kötődtem az angol nyelvű metalhoz. Nem véletlenül énekel a legtöbb zenekar világszerte angolul, nincs túl sok német, svéd vagy norvég zenekar, akik az anyanyelvükön énekelnek, nem igaz? Szóval számomra az angol mindig is nagyon természetes volt, mindig is jól éreztem magam, amikor angolul írtam a dalszövegeket és énekeltem. A legutóbbi albumunkon, a Sonic Violence-en azonban felvettük az első spanyol nyelvű dalunkat, és ez az egyik kedvenc dalom az albumon, a címe Víctimas del Ego (Az ego áldozatai).
A friss klipetek, a Shit Happens az utóbbi lemezetekről mennyiben jellemzi úgy általában a stílusotokat?
Óh, igen, a Shit Happens is egy olyan dal legújabb albumunkról, ami tiszta thrash. Az egyik legváltozatosabb, számos különböző pillanattal, energiával teli nóta!
Általában mekkora közönségnek játszotok?
Attól függ. Vannak helyi rendezvények a különböző kisvárosokban vagy helyi klubokban, ahol 100-150 ember előtt játszhatunk egy este. Akadnak valamivel nagyobb metálfesztiválok, ahol 600-700 ember előtt lépünk fel. A legnagyobb közönség előtt 2016-ban játszottunk Bogotában. Itt léptünk fel a Metallica előzenekaraként. Hát akkor simán játszottunk körülbelül 50.000 ember előtt!
A klubokat is említetted az imént. A videókon látni is, hogy számos helyen felléptetek már. A felvételek egy része annyira eleven, hogy szinte ott érzem magam. Milyen helyeken szerettek játszani?
Én személy szerint sokkal jobban szeretem a kis koncerteket, ahol a közönség közel van az emberhez, szinte az arcában érzi a mosh-t. Ott fel tudom szívni a közönség energiáját, hogy brutális showt adjunk. Persze, zenekarként mindig arról álmodozunk, hogy óriási színpadokon játszunk, százezres közönséggel [nevetés], de ha a közönség ilyen messze van, akkor néha nem lehet ugyanúgy élvezni a koncertet.
Columbiára gondolva, azt hiszem nálatok nincsenek külön évszakokhoz kötődő fesztivál-időszakokhoz. Tovább részletezve a lehetőségeket: jellemzően hol szoktatok fellépni? Milyen a metal élet az országotokban, illetve milyen a környező országokban, ha oda is eljutottatok már?
Nálunk nincsenek nagyon markáns évszakok, mert nincsenek is évszakok… de a városunkban általában egész évben rendeznek koncerteket, fesztiválokat. És összességében Bogotában a metál színtér nagyon aktív. Vannak rendszeres helyeink, ahol játszhatunk, és ahogy mondtam, ez nagyon változó: a kis kluboktól a nagyobb fesztiválokig. Ugyanígy van ez az ország főbb városaiban is, nagy metal mozgalom, sok zenekar és nagyobb közönség van olyan városokban, mint Medellin, Cali, stb. Így az év folyamán többször is elmegyünk más városokba koncertezni… Ez egy nagyon élénk szcéna. Noha nem tökéletes, de sok jó dolog rejlik benne.
Ha már fellépések: mennyire van tele a koncertnaptáratok? Hol léptetek és léptek fel mostanában?
Nos, februárban játszottunk itt Bogotában, egy általunk szervezett eseményen, az új albumunk bemutatójaként. Aztán a D.R.I. előzenekaraként léptünk fel ismét itt, Bogotában. Egy héttel később Medellínbe utaztunk, hogy a dán thrash zenekar, az Artillery előzenekaraként játsszunk Ez szintén nagyszerű volt! Most májusban, egy helyi fesztiválon fogunk játszani, a Made in Iron Metal Fest nevű fesztiválon. Ezt minden évben egy Chinauta nevű városban rendezik, ahol nagyon meleg az éghajlat. A város kb. 2 órányira van Bogotától (Bogotá fent van a hegyekben, így egész évben nagyon hideg van), és ez egyfajta „Pool Party Festival” lesz. Több zenekarral, kempinggel, 2 napos koncertsorozattal, medencével, sörrel és sok metállal! Aztán júliusban már van egy másik megerősített időpontunk egy Palmira nevű városban, több mint 10 órányi autóútra Bogotától, egy nagy fesztiválon, amit Palmira Metal Fest-nek hívnak. És onnantól kezdve tárgyalásban állunk különböző szervezőkkel további időpontokról az egész év folyamán.
Jól bemelegítettünk, hogy még részletesebben kérdezzem, milyen az új lemez fogadtatása? A várakozásotoknak megfelelő?
Igen, nagyon jó visszhangja volt az albumnak. Őszintén szólva, olyan sok jó visszajelzést kaptunk, amivel együtt jár az is, hogy az élő fellépéseink során a zenekarral szembeni elvárás is megnövekedett. Az album itthon is, sőt külföldön is jól fogy. Ez nagy eredmény egy ilyen, a kiadóktól teljesen független zenekartól, amelynek nincs logisztikai támogatása, sem lemezkiadói terjesztése. Ez is jó jel.
És honnan érkeznek visszajelzések?
Főleg a zenekar rajongótáborától. A másik pozitív élmény az volt, hogy amikor pár hónapja toltuk a D.R.I. előzenekaraként, majd a közönségből sokan odajöttek hozzánk, hogy megkérdezzék, hogyan tudnák megvenni az albumot. Sokan érdeklődtek a srácok közül. Szóval, ez jó érzéssel tölti el az embert.
Köszönjük az interjút! Bízzunk benne, hogy Európa szerte is ismertté váltok és egyszer majd erre felé is találkozhatunk. További sok sikert kívánunk!
