Rocknemzedék
Meghalt Török Ádám, énekes, fuvolista, dalszerző, a magyar progresszív rock és jazzrock kiemelkedő alakja.
A 75 éves zenészt zenészt álmában érte a halál.
Török Ádámnak nemrég sztrókja volt, de 2022-ben már a jubileumi nagykoncertjére készült.
1948. január 12-én született Budapesten. Már gyerekkorában elkezdett fuvolázni, legkorábbi zenei inspirációit így idézte fel egy pár évvel ezelőtti interjúban:
"Apám jogászdoktor volt, édesanyám pedig retusőrként dolgozott. Ha a konyhában tett-vett, mindig ment a rádió. A komolyzenei műsorokban felcsendült Kodály Háry Jánosa vagy Bartóktól a Concerto. Már kisgyerekként elbűvöltek ezek a fantasztikus kompozíciók, úgy látszik, már tízévesen is meghatározó volt nekem a progresszív zene.
A beattel viszont csak valamivel később ismerkedtem meg. Keresztapám, aki a Magyar Olimpiai Bizottság gazdasági vezetőjeként a római olimpiára készítette fel akkoriban a delegációt, több alkalommal megfordult Olaszországban, és egyszer egy szalagos magnót hozott haza. Azon hallottam először a Rock Around the Clockot. Kurvára tetszett. A családi visszaemlékezések szerint, amikor szóltak a rock and rollok, hastáncot lejtettem a szoba közepén."
2017-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, 2019-ben pedig megkapta a Máté Péter-díjat.