Fémforgács
Az egyszemélyes Tir nevű dungeon synth mögött álló török származású, jelenleg Ausztráliában élő Oytun Bektaş mellőzte a stílusra tagadhatatlanul jellemző kezdő LO-FI kiadványok gyártását. A 2016-os Mountains bemutatkozó anyaga után, három évre megjelent második nagylemeze, az Urd, Skuld & Verdandi, egy komoly volumenű produkció volt a stílus berkein belül, mely szorosan követte a dungeon synth (Mortiis, Burzum, Elffor) ősök muzikalitását, de melódiái folkos tónusával túlmutatott ezen irányvonalon. A Urd, Skuld & Verdandi ennek megfelelően elismerést is váltott ki a dungeon synth körökben. Az albumot nem kisebb név keverte, masterelte, mint Markus Stock (Empyrium, Sun of Sleepless, Vision Bleak) és két nótában Thomas Helm (Empyrium) is vendégszerepelt, mint vendégénekes( egyébként Thomas-tól sem áll távol ez a műfaj, mivel nemrég jött ki Ortnit nevű dungeon synth projektje). Oytun Bektaş további munkássága kapcsán én úgy éreztem, hogy sok minden hangulatot meglovagol, de valahogy nem ért révbe és csapong a különböző témájú albumai között. Nem nagyon találja meg a követendő zenei irányvonalát. Végig ott van a népies, természetközeli hangulatnak a képe de mégsem tudta igazán megragadni ezeknek a hangulati esszenciáját. Viszont úgy vélem, hogy a most áprilisban a Brilliant Emperor Records (LP kiadás) és Orko Productions (CD/kazetta terjesztése) égisze alatt megjelenő Awaiting The Dawn-nak sikerült áttörnie ezt a korlátot, és ezzel olyan album született meg a Tir diszkográfiájában, mely valóban felemeli a projektet azon muzsikák közé, melyekre érdemes lesz a jövőben komolyabban odafigyelni.
A másfél évnyi alkotói munka nyomán megszületett anyag fejet hajt a korai dungeon synth korszak előtt, de emellett komolyabb mértékben lépett előre a neo-folk irányába. Ez a muzikalitás szoros kapcsolatot ápol az új lemez témájával. Oytum elmondása szerint: „Az Awaiting The Dawn inspirációja a romantika és a miszticizmus ötvözéséből származik”.
A zenész Lord Byron, Willam Blake, Shakespeare és még sok más romantikus költő révén a természet tágabb költői témáit igyekszik összekapcsolni annak miszticizmusával. Azaz a minket körülvevő csodás természet dallamok nélküli zenéjének lényegét igyekszik a korong megjeleníteni. Pont, ahogy Lord Byron mondta: „Zene szól a nád sóhajtásában; zene van a patak folyásában; Zene van mindenütt, ha az embereknek lenne fülük hozzá, hogy meghallják; A föld nem más, mint a szférák zenéje”.
Az Awaiting The Dawn önmagán túlmutató szó és hang a természet tiszta megtapasztalásában, ami igen érzékeny, mivel ha nem sikerül ezt a hangulatot magába zárni, akkor az egész produkció elveszett. Ellenben az új lemez kapcsán állíthatom, hogy ezúttal Oytumnak sikerült hibátlanul megragadnia és zenébe önteni ezt az atmoszférát.
Ehhez nagymértékben hozzájárult, hogy az akusztikus gitár komoly szerepet kapott a felvételen. A többi hangszert (hegedű, cselló, zongora, fúvós hangszerek) szerintem, programozás útján szólaltatta meg, de ez korán sem von le a produkció értékéből. A korong sikerességében nem elhanyagolható Tomas Helm-el való együttműködése, aki három nótában is a tiszteletét teszi az ének terén. Thomas egyedi tenorja roppant hatásosan működik (az úriember operaénekesként is tevékenykedik). A lágy gitár billentyűtémákkal kísérve lehozza nekünk az eső áztatta erdők, ködös mezők és hegyek képét. Elismerésem, hogy Oytum pont úgy öntötte formába e képek kapcsán felöltő érzéseket, ahogy azok valójában működnek és hatást gyakorolnak ránk. A szépség bájával telt melankólia tükröződik vissza a dallamokból, melyeket természeti hangokkal (eső, madárdal, szél stb.) tesz teljessé. A dungeon vonal sem tűnt el véglegesen, de sokkal jobban a háttérbe került a neofolk javára, amit egyébként én kifejezetten díjaztam. Sokkal érettebb és komplexebb mű született meg ezáltal az új zenei koncepcióval, aminek munkálatait ismét Markus Stock végezte. Sajnos Markus nem szerepel a kiadványon (pedig szívesen vettem volna), de a keverés és masterelés kapcsán ott hagyta ő is a keze nyomát a lemezen.
A Tir ötödik nagylemeze igen kellemes meglepetésként ért. Ismertem Oytun Bektaş munkásságát, de mivel nem vagyok nagy rajongója a dungeon synth műfajnak, így különösebben nem követtem az ő alkotói zenei pályafutását. Az Awaiting The Dawn korong viszont olyan újfajta zeneiséget közöl, ami számomra teljes mértékig szívhez szóló. Nem mondom, hogy a produkció nem inog meg némely részénél, és mint a túláradó patak egy kicsit kifolyik a medréből, de gyorsan visszaterelődik a megfelelő irányba. Ha zeneileg egy kicsit még csiszolatlan is, de hangulatában kiváló anyag. Ha tovább viszi az olyan összetettebb szerkezetű nóták írását, mint a C’est La Fin, a Threads of Time akkor biztos, hogy a Tir egy nagy kedvenc lesz a számomra. Természetesen rengeteg lehetőség nyitott a projekt előtt. Több akusztikus hangszer becsempészése, női ének használata… Csak Oytun-on áll, hogy merre kalauzolja a zene hullámain a Tir nevű projektjét.
Én őszintén bízok benne, hogy az Awaiting The Dawn-al most révbe ért, mert ezzel a kiadvánnyal megtalálta a hangját és a követendő tematikát. Nagyon remélem, hogy nem is tér le erről az útról.
