Saját magunk elfogadására biztat a LongStoryShort!

Rockvilág.hu online rockmagazin

Az ez vagyok én arra igyekszik rávilágítani, hogy nem szabad bedőlni a social mediában sugárzott képeknek és hamis ideáknak, helyette fontos, hogy elfogadjuk magunkat az esendőségeinkkel együtt. A LongStoryShort! ezzel a dallal indul az idei A Dalban is.

A LongStoryShort!-ot az elmúlt időszakban láthattuk az X-Faktorban, ahol egészen a mentorházig jutottak, most pedig A Dal 2023-ban mérettetik meg ismét magukat. A pop-punk csapatnak nem ez lesz az első szereplése A Dalban, 2021-ben Talán holnap c. számukkal indultak, ezúttal az ez vagyok én c. szerzeményüket játsszák majd a műsorban.

„Az ez vagyok én első hallgatásra egy szerelmes, szakítós dalnak tűnhet. Ez igaz is! Első hallgatásra egy szakítást feldolgozó dal, viszont ennél többet szerettünk volna mondani vele. A mai világban, főleg a social médiának köszönhetően mindenkiben él egy hamis kép önmagáról, ami azért alakul ki bennünk, mert magunk köré tekintve azt látjuk, hogy mindenkinek jobb, mint nekünk” – meséli a dal kapcsán Marschall György, a zenekar frontembere. – „Mindenki sikeresebb, mindenki szebb, egy szóval mindenki tökéletes, csak mi nem. És ez rohadtul nincs így. Itt az ideje mindenkinek elfogadni magát, elfogadni azt, hogy néha hibázunk, hogy néha kétségbeesetten kapkodva próbáljuk helyrehozni azokat a dolgokat, amiket már nem lehet, és küszködünk, harcolunk, próbálunk törött lábbal messze futni, ami lehetetlen, és fájdalmas is, de ez nem baj. Ettől leszünk emberek, és ezt nem szabad szégyellni. Azok, akikre felnézünk, akikről azt hisszük, hogy hibátlanok, hogy soha semmit nem rontanak el, valószínűleg ugyan ezeken az érzéseken mennek vagy mentek keresztül valamikor életükben.”

ez vagyok én:

 

A klipet ezúttal is a csapattal régóta együtt dolgozó Kovács Dávid rendező és Kirchknopf Mátyás operatőr készítette. A LongStoryShort! tavaly útjára indította a That’s Rad-re keresztelt koncertsorozatot is, amely célja, hogy ismét népszerűvé tegyék itthon a pop-punk műfajt. A sorozat következő állomása március 23-án lesz, a Gödörben, ahol a Bad Habit lesz a vendégük.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.