rattlead.hu
Köztudott, hogy a new yorki csapat a We’re Not Gonna Take It himnusszal 1984-ben szupersztár státuszba lépett, de az a siker nem volt véletlen. De, nem ám! Minden kétséget kizárólag ezzel a lemezzel alapozták meg hírnevüket, amely gyakorlatilag már előrevetítette, hogy nagyot fognak robbantani. A kérdés csak az volt, hogy mikor.
Nem állíthatod meg a rock ’n’ roll-t!, mondja a cím és valóban, a Twisted Sisters-t ekkor már nem lehetett megállítani. A dalokat illetően egy, az Under The Blade-hez képest izmosabb, erősebb, kiforrottabb anyaggal jelentkeztek. Ezen a korongon már nyoma sem volt a debütáló lemezt jellemző blues hatásoknak, a You Can’t Stop Rock ’N’ Roll egy színtiszta hard rock/metal alkotás lett. Több, a későbbiekben a Twisted Sister koncertek állandó szereplőjévé előlépett tétel került fel ide, pl. a lábdobogással kezdődő The Kids Are Back,
„We walk the streets in tattered armies,
We got the lion in our heart,
We’re not lookin’ for trouble,
Just for some fun,
But we’re all ready if you wanna start”
sorai a csapat ars poetica-jának is felfogható. A Like A Knife In The Back, a Hammerfall által feldolgozott We’re Gonna Make It, vagy a húzós címadó. A We’re Gonna Make It refrénjében,
-„We’re gonna make it We’ll reach the top,
We’re gonna make it
and then we’re never gonna stop
-Dee Snider tulajdonképpen megjósolta azt, ami egy évvel később bekövetkezett, a címadóval egyetemben ez a korong leggyorsabb száma. Az anyag csúcspontja egyértelműen az I Am (I’m Me), mely a We’re Not Gonna Take It-hez hasonlóan a zenekar legnagyobb slágere volt akkoriban, és az a mai napig egy örökérvényű klasszikus. Erre a lemezre tették fel a motoros himnusz Ride To Live, Live To Ride-ot és a The Power And The Glory-t, melyekből érzésem szerint a banda (és a kiadó) nem aknázta ki a benne rejlő potenciált, ezek a tételek is simán beférhettek volna a korai Twisted Sister koncertek programjába. A You’re Not Alone (Suzette’s Song)-ban a zenekar balladisztikus oldala domborodik ki, az I’ve Had Enough és az I’ll Take You Alive pedig „átlagos” Twisted Sister dalok. Nem azt mondom, hogy töltelékek, csak nincsenek egy súlycsoportban pl. a Ride To Live-val, vagy az I Am (I’m Me)-számmal. Valószínűleg az Atlantic érezte a korongban rejlő sikert, mivel számtalan kislemezt dobtak piacra az anyagot promotálandó, mindemellett egy You Can’t Stop Rock ’N’ Roll Ep is megjelent a lemezzel egyidőben, mely három, a lemezre fel nem került dalt (Feel The Power, Four Barrel Heart Of Love, One Man Woman) tartalmazott, ezek a számok a Spitfire által 1999-ben megjelentetett újrakiadáson gyűjthetők be.
Zeneileg egyik lemezüket sem érdemes elemezni, hiszen sem Jay Jay French és Eddie „Fingers” Ojeda gitárosok sem a Mark „The Animal” Mendoza basszusgitáros A.J. Pero (R. I. P.) dobos alkotta ritmusszekció nem tartoztak az elithez, a lehető legegyszerűbben, ugyanakkor nagyon dögösen vezették elő témáikat. Itt nincsenek hatalmas szólók, virgák, bonyolult ritmusok, csak pőre, leegyszerűsített, fogós refrénekkel, fülben ragadó dallamokkal felvértezett hard rock/metal/rock ’n’ roll nóták. A banda motorja Dee „The Fuckin’” Snider énekes, akinek erős, karakteres hangja a zenekar védejégyévé vált. A korabeli glam bandák (noha a Twisted Sister távol állt a glam-től, talán csak kinézetük miatt sorolhatók oda) énekeseihez viszonyítva nem nyávogott, hanem énekelt, ha kellett szívbe markolóan, ha kellett férfiasan vagy ha úgy adódott üvöltött. Ő minden metal frontemberek legnagyobbika, a FRONTEMBER (így csupa nagybetűvel). A koncertek alkalmával egyszerűen megőrjítette a rajongókat, színpadi előadása, dumája stb. egy külön tanulmányt érne meg. A lemezt egy hatalmas turné keretén belül népszerűsítették akkoriban, melynek fénypontjaként 1983-ban felléptek a Monsters Of Rock fesztiválon Doningtonban. Jó magam személyesen kétszer láttam őket élőben (Budapest – 2004, Várpalota – 2011) és ezen koncertek értelemszerűen életem legfontosabb, legnagyobb emlékei, noha a PAFE-n (2011) Snider óriási csalódást okozott hozzáállásával. Amíg a sajtó tájékoztató után a zenekar többi tagja szívesen dedikált, adott autogramot és fotózkodott a rajongókkal, addig ő felment a turnébuszra és a buli kezdetéig le sem jött onnan, majd a koncert után úgy elhúztak, hogy magukkal sem találkoztak.
Ahogy azt fentebb említettem, ez még csak az út eleje volt, a nagy robbanás egy évvel később következett be. De az már egy másik történet.
