Fémforgács
Majdnem napra pontosan két év elteltével jelenttette meg a Them a 2020-as Return to Hemmersmoor lemez folytatását. A Fear City ugyanis 2022. október 28-án, míg elődje 2020. október 30-án jelent meg a Steamhammer kiadásában. Az új album – ami szám szerint a negyedik a sorban – kb. onnan veszi fel a fonalat, ahol az előző véget ért, mind zeneileg, mind történet szempontjából. Igaz, erre egyből rácáfol (ha lehet így fogalmazni) az Excito intro, amely a maga elektronikus elemeket tartalmazó zenéjével egyből olyan dolgot visz a zenébe, ami eddig nem nagyon volt jellemző a bandára – és nem csak ebben az intróban.
A lemez zeneileg kb. hasonló, mint az első három is volt, az elmaradhatatlan, King Diamond-ot idéző sikolyok megmaradtak, bár mintha kevesebb lenne belőlük. Én eddig és eztán sem gondolom azt, hogy „csak” egy King Diamond/Mercyful Fate tribute bandáról lenne szó, főleg, hogy egyre inkább kezdik kialakítani a saját hangzásukat, kiállásukat, egyéniségüket. A hangszeresek teljesítménye most is nagyon jó, Troy Norr énekes (aki ugyanazt a karaktert (is) alakítja, mint eddig) pedig most sem finomkodik a hangszálaival, ha arról van szó. Ugyanakkor, vannak olyan dalok, amik egyáltalán nem (vagy csak max. háttérvokálként) tartalmaznak sikolyokat, ami véleményem szerint nem is baj. A lemezről két előzetes klip jelent meg, előbb a Welcome to Fear City dalhoz, majd pedig a Retro 54-hez (az a melódia a számban…zseniális) készült egy-egy hivatalos videó, melyek remek dalok, de szerintem vannak a lemezen jobbak is tőlük. Érdekes az is, hogy míg ugyan az előző albumokon is volt egy-egy átkötés, instrumentális rész egy-két dal között, jelen esetben négy ilyet (az introval együtt öt) is tartalmaz a korong. Nyilván, a történet elmesélése szempontjából kellenek ezek az intermezzo-k, de a 14 dalból kicsit soknak érzem az 5 ilyet. Még úgy is, hogy itt is vannak hátborzongató hangulatú párbeszédek ezekben.
Mindenképp ki kell emelni a lemezről a több mint 9 perces The Crossing of Hellgate Bridge szerzeményt, mint az egyik legjobb dalt – a klipeseken túl. Ez, illetve az utána következő Death on the Downtown Metro (melyben egy kicsit már nekem is túlzásba vitte Troy a visításokat a refrénben) dalok jelentik a „csúcspontot” a sztori szempontjából, valamint az utánuk következő 23 másodperces Stay Tuned… outro. Vagy legalábbis azt gondolnánk, hogy outro, de utána következik még egy remek instrumentális szerzemény és további két dal, ami az eddigi albumok felépítését tekintve mindenképp formabontó a banda háza táján. A utolsó, In the 11th Hour, szintén szinte végig instrumentális szám nagyon jó lezárása a lemeznek, ami miatt az utolsó harmadát én nagyon erősnek érzem.
A lemez hangzása most is bitang, csakúgy, mint a korábbiakban. A hangulatvilág most is remekül adja vissza a King Diamond-tól megszokott horror-témájú koncepteket. A számok, átvezetők vészjósló hangulatvilága szintén telitalálat, amit szintén megszokhattunk a Királytól is.A lemez borítója a zöld színnel figyelemfelkeltőbb lett, határozottan tetszik. Egy újabb fasza lemezt kaptunk a Them-től, akikre továbbra is nagyon kíváncsi vagyok élőben is, remélhetőleg valamikor elhozza valaki őket Magyarországra is – jó lenne.
