Hard Rock Magazin
Manapság elterjedőben vannak a több főzenekaros (co-headlining, double-headlining) turnék, de ezek nem minden esetben sülnek el jól. Sajnos előfordult már, hogy olyan csapatokat sikerült párosítani, akik közül az egyik teljesen érdektelen a számomra, így ár-érték arányban sem jön ki a matek, és a műsor egyik felén unatkozom is. Szerencsére ez nem az az eset, mert a Soilwork / Kataklysm összeállítás számomra nagyon szerencsés volt. Mindkét bandát csípem és együtt egy méregerős párost alkottak azzal, hogy más-más oldalról közelítik meg a halálfémet. A hab volt a tortán, hogy nem volt felhígítva az este kisebb nevekkel, csupán egy bemelegítő banda volt, ők viszont szépen előkészítették a terepet a nagykutyáknak.
Az estét a massachusettsi Wilderun nyitotta. Az együttes 2008-ban alakult Bostonban, de a legelső lemezükre 2012-ig kellett várni. A tavaly megjelent ’Epigone’ pedig még csak a negyedik a sorban.
Persze hallva a zenei kavalkádot, amit egy-egy lemezen felsorakoztatnak, nem meglepő, hogy nem adnak ki évente hangzó anyagot. A fiatal srácokból álló brigád zenéje leginkább a korai Opeth és Amorphis vonalán mozog, nyakon öntve némi filmzenés jelleggel.
A hangszeres tudásba nem is lehet belekötni, de a rossz hangzás nem éppen barátja az efféle zenének. A produkció pedig nem szólt jól, így nem igazán volt élvezhető, amit hallottunk.
Evan Anderson Berry gitáros-énekes hörgése és extrém vokálja nagyon meggyőző volt, de a dallamos énekrészek csak gyermeki dúdolásnak hatottak, így nem voltak valami élvezetesek az amúgy is komplex és elvont dallamok.
Lemezen hallgatva el tudok merülni a dalokban, de élőben sajnos nem tudtak teljesen meggyőzni, ami nem feltétlen csak az ő hibájuk, a körülmények is segítettek felejthetővé tenni a nekik szánt bő 40 percet.
The Tyranny Of Imagination / Identifier / Passenger / Far From Where Dreams Unfurl
Egy rövid átszerelés után rögvest a húrokba csapott az este egyik fő attrakciója, a svéd Soilwork. Őszintén szólva kicsit csodálkoztam, hogy ők játszanak előbb, de később, a Kataklysm produkciója után megértettem, hogy miért is lett ez a sorrend.
A svédek zenéje sokáig elkerülte a figyelmemet. Láttam már őket többször élőben, de az igazi arcul csapás csak 2019-es koncertjük idején ért, az abban az évben megjelent ’Verklighten’ lemezanyaggal. Azóta elmerültem kicsit az életművükben és megkedveltem a zenéjüket.
Az idei koncert viszont már a ’Övergivenheten’ lemez bemutatásáról szólt, amiről elő is kaptak öt tételt a megszokott koncertslágerek mellett. Sajnos a koncertnek volt egy szomorú apropója is, mert a nemrégiben elhunyt David Andersson gitárosnak épp a buli napján lett volna a 48. születésnapja, amelyről Björn a The Nurturing Glance dal előtt emlékezett meg pár szóban.
Ezt leszámítva a hangulat végig a tőlük megszokott vidámsággal telt és úthengerként lapították ki a közönséget, akik végig magas pulzusszámmal égették a kalóriát a nézőtéren. Meg is jegyeztem magamnak, hogy nem nagyon voltak telefonjukat végig a magasba tartó emberek, ami manapság ritka látvány.
A zenével foglalkozott mindenki és próbálta magába szívni a színpadról áramló energiát. Persze olyan dalok hallatán mint a Stabbing The Drama A Bastard Chain vagy a megasláger Death Diviner, elég nehéz egy helyben maradni.
A zenészekre sem lehetett panaszunk, mert stabilan és feszesen hozták a témáikat, a basszusgitáros Rasmus Ehrnborn pedig a vokáloknál is szépen megtámogatta a frontembert.
Björn „Speed” Strid pimasz lazasággal vezényelt és mindemellett remekül énekelte végig az estét, pedig az a 16 dal nem volt éppen kevés.
Egyedül a hangzás hagyott némi kivetnivalót, mert sajnos a gitárok végig maszatosan szóltak. A buli végére ugyan már kezdett alakulni, de ha nem ismertem volna a nótákat, akkor néha kapkodhattam volna a fejem, hogy melyiket is hallom éppen.
Övergivenheten / This Momentary Bliss / Stabbing The Drama / The Living Infinite I / Is It In Your Darkness / Electric Again / The Living Infinite II / Bastard Chain / Valleys Of Gloam / The Nurturing Glance / Harvest Spine / Death Diviner / The Ride Majestic / Arrival / Nerve / Stålfågel
Egy ilyen energikus koncert után nagy fába vágja a fejszéjét, aki felül akarja múlni ezt az energiasokkot, de a Kataklysm számára ez nem bizonyult túlzottan nagy falatnak. A rendkívül rugalmas és gördülékeny átszerelést követően a sűrű füst lepte színpadon megjelent négy egyszerű alak és úgy ágyékon rúgták a közönséget, ahogyan csak ők tudják.
A Maurizio Iacono énekes vezette csapat elég régi bútordarabja már a színtérnek. A több mint harminc éves pályafutásuk alatt 14 lemezt sikerült összehozniuk. Zenéjük sokat változott az idők során, de igazán rossz lemezt nem készítettek soha. A legfrissebb ’Unconquered’ is elég bivalyra sikerült, ennek ellenére nem erőltették túl, mindössze két dal hangzott el róla.
A 2018-as legutóbbi találkozásunkhoz képest nem sokat változott a program, de örültem, hogy visszakerült minden idők legjobb Kataklysm-dala, a Where The Enemy Sleep, amelynek olyan húzós és sodró a riffje, hogy mindig kétvállra fektet.
Jean-Francois Dagenais gitáros egyike a jelenleg praktizáló legnagyobb riff- és groove-mestereknek. Olyan érzékkel illeszti egymáshoz a hangokat, hogy az emberben felrobbannak az erek a feszültségtől. A sodró tempók és a pattogós, szigorú groove-ok olyan könnyedén váltják egymást, hogy buldózerként tarolnak le mindent maguk körül.
A hangzás az első másodperctől kezdve kifogástalan volt, őrületes erővel szólaltak meg a hangszerek. A fiatal kora ellenére elementáris erővel és technikával doboló James Payne is méltó utódja lesz elődjének.
Persze várható volt, hogy a kanadai szigor már nem tart mindenkit a helyszínen, így a közönség kisebb része hazafelé vette az irányt, de aki a helyszínen maradt, az kiadta magából az utolsó szuszt is. A hangulat a zenekar régen megboldogult Kultiplex-béli hangversenyeire emlékeztetett, mert ott éreztem ezt a kohéziót utoljára a csapat és a közönség között.
Push The Venom / Guillotine / Narcissist / Underneath The Scars / Where The Enemy Sleeps… / Manipulator Of Souls / To Reign Again / The Killshot / Outsider / Crippled & Broken / At The Edge Of The World / As I Slither / In Shadows & Dust / The Black Sheep / Blood In Heaven
Kifogástalan este volt, amelyet két remek zenekar tett felejthetetlenné. Nem voltunk ugyan kevesen a teremben, de az ilyen minőséget képviselő zenekarok megérdemelnék az ennél is nagyobb népszerűséget a szélsőséges zenei stílusuk ellenére is. Rám mindenesetre számíthatnak a legközelebbi alkalommal is.
Szöveg: Losi
Fotók: TT (Török Tamás)
Köszönet a lehetőségért H-Musicnak!
