Dionysos Rising
Kiadó:
Frontiers
Honlapok:
www.tenofficial.com
facebook.com/TenOfficial
A '90-es évek derekán ez a banda megváltás volt az egyszeri rocker számára (lásd még Royal Hunt, Stratovarius, és hogy a progosabbakról se feledkezzünk meg: Symphony X, Shadow Gallery, Spock's Beard, The Flower Kings), aztán jött a metal reloaded és vele a skandináv glam cunami a kétezres években, és elsöpörte őket. Mert tökösebben, modernebben nyomták a dallamrockot. Senkinek sem kellett ekkor már Gary Hughes búgó, melankolikus orgánuma, és az öregurasan-komótosan, epikusan építkező muzsika.
Bevallom, elvesztettem kicsit a fonalat velük kapcsolatban én is, hébe-hóba azért rájuk néztem persze, de már nem akkora tisztelettel és izgalommal, mint kezdetben. A gyakori tagcserék sem töltöttek el nagy bizalommal, ez általában nem jó jel, és az sem villanyozott fel különösebben, amikor azt olvastam, két lemezre való nótát rögzítettek a COVID időszakban. Hát, ha valami, akkor eddig is az volt velük a legfőbb "probléma", hogy túl sok volt a hasonló dallam és tempó egy-egy korongon, kevés a változatosság és az igazán kiemelkedő nóták, pillanatok (az egységesen magas színvonal ellenére is). Ezen pedig nem szokott segíteni a túltermelés.
Tulajdonképpen azt sem tudom, miért hallgattam bele éppen ebbe az albumukba, de ha már így esett, lássuk, mire képes az angol melodic (hard) rock csapat 2023-ban. Nos, jól meglepődtem, mennyire élveztem ezt az etapot (most is?, újra?), mert hogy kifejezetten. Remek melódiák (ezek némelyikéből Bon Jovi – szellősebb hangszereléssel és a maga orgánumával/karizmájával – gigaslágereket tudott volna faragni), magabiztos hangszeres szekció és jó hangzás (ha nem tévedek, egy ideje Dennis Ward keveri őket). Szerintem a címadó, vagy éppenséggel a dalcsokrot záró "The Greatest Show On Earth" a teljes életművet tekintve is kiemelkedő pillanatok (utóbbi, folkos dallamaival, még a Falconert is eszembe juttatta). A klipes nóta amúgy messze nem a legjobb itt, nem teljesen értem, miért pont ebből csináltak mozgóképet (hacsak nem azért, mert ez a legrövidebb szám), de a rájuk jellemző zenei világ azért jól belőhető belőle.
Szóval a hülye angolok (angol hülyék) élnek és virulnak, s köszönik szépen, jól elvannak! Mindeközben a skandináv glam éppen identitásválságban szenved…, vagy mégsem? De erről majd legközelebb, addig hallgassunk egy kis finom szövésű, kellemes muzsikát, abból nagy baj nem lehet!
Kotta
