Fémforgács
A 2009-ben alakult olasz Wind Rose már a kezdetek óta fantasy alapokon nyugvó szimfonikus, folkos heavy/power metalt játszik. Eleinte ez még nem „korlátozódott” a J.R.R. Tolkien (és a Warhammer játékok) világában megismert törpök történeteire, a 2017-es Stonehymn lemeztől kezdődően viszont egyértelműen ez került a banda dalszövegeinek, sőt, a tagok megjelenésének is a középpontjába. A 2019-es negyedik, Wintersaga című lemezüket már a Napalm Records adta ki, mely sikerén felbuzdúlva itt is a következő heroikus eposzokkal megpakolt gyűjtemény, a Warfront.
Hát, kérem a lemez az elejétől a végéig egy epikus, fantasy utazáson kalauzolja végig a hallgatót heroikus refrénekkel, zseniális kórusokkal, hogy egyből kedvünk legyen megnézni újra akár a Hobbit, akár a Gyűrűk Ura filmeket vagy nekiállni a könyveknek. Igaz, én annyira nem vagyok benne egyik történetben sem, a filmeket láttam, a könyvekből az első Gyűrűk Urát elolvastam, a többi még hátravan. Ahogy lennie kell, egy szép, gyönyörű két perces instrumentális introval kezdődik az album, mely akármelyik film bizonyos jeleneteinek aláfestő zenéje is lehetne, hogy aztán megkezdődjön a kicsit több mint 50 perces utazás.
Az Army of Stone egyből beszippant, főleg, mikor a bridge-hez és a rendkívül erős refrénhez ér. A dallamok fantasztikusak, Francesco Cavalieri énekes hangja erős, férfias és nagyon szépen érthetőek az angol dalszövegek, ahhoz képest, hogy olasz.
„A song of winter cold will storm the empty halls
As you hear the voices of the dwarves rising from the mines
The stories have been told, the legend will live on in the adventures that are yet to come
The stories have been told, the legend will live on within the dwarves of the mountain reborn”
Az amúgy is erős dal refrénje igazán együtténeklős – igaz, ez nem csak erre a dalra vonatkozik. A harmadiknak érkező Tales of War, ha lehet még egy lapáttal rátesz az előzőre is, szinte mindenben. A szinte végig vokálokkal, kórusokkal támogatott ének elképesztően fülbemászó, a tempót még feljebb tekerték a srácok és egy újabb himnikus, hibátlan dalt kapunk. Rendkívül erős kezdés. És az első két dalhoz még csak nem is készült klip (az ajánló megírásakor, de azóta az Army of Stone-hoz kiadták a hivatalos videót)…milyen lehet akkor a többi, a klipes nóták. Következőnek érkezik az egyik, igaz, „csak” szöveges videót kapott dal, de a Fellows of the Hammer is ott folytatja, ahol az előzőek abbahagyták. Ezt követi a két klipes dal (Together We Rise, Gates of Ekrund), melyek visszavesznek kicsit a tempóból és középtempóban nyomják tovább az egyébként megkezdett magas színvonalat. Utóbbi például a sokáig törpök által birtokolt Ekrund erődnek állít emléket, melyet az orkok hosszú csatában elfoglaltak és azóta Mount Bloodhorn-nak nevezik. A Battle of the Five Armies – ahogy a nevében is benne van – pedig a Hobbit trilógia befejező részének nagy, epikus, heroikus, az „Öt sereg csatájának” lett dedikálva, tökéletesen. Az I Am the Mountain-ban is nem egyszer van olyan szövegrészlet, hogy legszívesebben pörölyt fognék és mennék is a csatába a törpök oldalán. A végén pedig újra lenyugodunk kicsit a szintén nagyon szép Tomorrow Has Come balladával.
Minden tekintetben egy olyan bandáról van szó, akikre érdemes odafigyelni, érdekes koncepció, rendkívül fülbemászó vokálok, refrének, ének és zene jellemzi az album összes dalát. A hangzás kiváló, erőteljes, egyik hangszer sincs a háttérbe vagy az előtérbe szorítva – Lasse Lammert (aki már nem ismeretlen a szakmában) most is kiváló munkát végzett a keverés és masterelés terén. A borító is teljesen találó, impozáns, illik a koncepcióhoz. A tagok a koncerteken is kitesznek magukért, szinte már „törp harcosoknak” öltözve, amiről remélhetőleg 2023. január 8-án meg is fogok/fogunk győződni a Barba Negrában, még ha csak vendégzenekari fellépőként is, de egy fasza koncertet várok tőlük (is).
