NADIR

NADIR

Sötét és pusztuló világ az emberiség nyomán – itt a Nadir új albuma

Megjelent az 1993-ban alakult fővárosi death/doom-bástya Nadir hatodik nagylemeze. A The Sixth Extinction című album egy koncepciós lemez, amely az emberiség Földre gyakorolt káros hatásait és az ezek által előidézett elkövetkezendő hatodik nagy kihalási hullámot dolgozza fel. A hazai NGC Productions és a fehérorosz GrimmDistribution közös gondozásában megjelent anyag végighallhatható a zenekar Bandcamp-oldalán, ahol a megvásárlásával támogathatod is a bandát. The […]

NADIR

NADIR – The Sixth Extinction (2017)

A budapesti death/doom ötösfogat, a Nadir hatodik albuma érkezett meg december 4-én a hazai NGC Prod és a fehérorosz GrimmDistribution közös kiadásában “The Sixth Extinction” címmel: ha ismerős a korong elnevezése, ne csodálkozzunk, mert a 2015-ös “V…

NADIR

Nadir – Decemberben érkezik a hatodik album

Hatodik teljes albumának megjelentetésére készül a Nadir. A lemez ennek megfelelően The Sixth Extinction címmel december 4-én lát majd napvilágot, de az elnevezés nem pusztán ennek az alkalomnak szól. Újabb koncept anyagról van ugyanis szó, amely a jelenkori, sorrendben a hatodik – az emberiség által előidézett! – nagy kihalási hullám témáját járja körül. A lemez beharangozójaként a The Human […]

death_metal

Ma este Suffocation és Fit For An Autopsy a Dürerben!

suffo.jpg

Az amerikai death metal egyik legnagyobb neve vitathatatlan a Suffocation, akiknek bemutatkozó anyagát, az 1991-ben megjelent Effigy of the Forgottent a stílus egyik legnagyobb alapművei között tartja számon a szakma és a közönség egyaránt. A zenekar friss lemeze, az …Of the dark light júniusban jelent meg, és bár az újabb keletű lemezeiken kicsit tisztult a hangzáskép, a stílus nagy öregjeitől minden kétséget kizáróan pusztító death metal bulira számíthatunk ma este a Dürer Kertben. A turné vendégzenekara a szintén amerikai deathcore Fit For An Autopsy, ők idén jelentették meg negyedik albumukat, The Great Collapse címmel, ami jóval túlmutat a hagyományos deathcore kliséken. A hazai előzenekarok a Nadir és a Kill With Hate lesznek. Videós kedvcsináló a hajtás után! 

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!