punk

Cikkek

Palánta – pszichedelikus punk a Zuglói Alumíniumgyár füstös katakombáiból

A budapesti Palánta saját bevallása szerint pszichedelikus punkot játszik. A Trottel Records-nál nemrég megjelent első lemezük – Növények országa – dalaiban a hetvenes évek pszichedelikus billentyűs hangzásával kiegészített elszállás hangsúlyos, de a beleszarós punk hozzáállás, meg a fura szövegek miatt a nyolcvanas évek hazai alternatív zenekarait is megidézik, amit különleges énektémákkal tesznek még felejthetetlenebbé. A […]

Ajánlók

Breakeven

A Breakeven egy nemrég alakult görög zenekar, létrejöttük az eddigi információk alapján 2023-ra tehető. A tagok külön-külön már szereztek tapasztalatot, nyomot hagyva a helyi zenei színtérben. Most az öt, különböző zenei hátterű zenész úgy döntött, val…

Ajánlók

Hot Milk

A Hot Milk zenekart 2018-ban alapította meg Hannah “Han” Mee and Jim Shaw Angliában. A páros korábban évekig járt egymással, végül közeli barátok és lakótársak maradtak. Emellett mindketten jó ideje dolgoznak a zeneiparban, tizenhat éves koruk óta különféle zenekarokban játszottak, Mee egy időben turnémenedzserként, Han pedig világítás rendezőként kereste a kenyerét. 2018 egy estéjén közös barátjukat gyászolták, ekkor írták meg első dalukat együtt. Miután ezt több másik szerzemény követte, kibővítették a projektet teljes zenekarrá, és szétküldték demófelvételeiket, amelyek pozitív visszajelzéseket kaptak. Már az első két kislemezüket különféle rádiók játszották (Daniel P. Carter Rock Show, Phil Taggart Hype Chart and Annie Mac Future Sounds, Kerrang! Rádió), és olyan zenekarok előtt léphettek fel, mint a Papa Roach, a Foo Fighters vagy az Enter Shikari. 2019-ben kiadták első debütáló EP-jüket Are You Feeling Alive? címmel. Ezt a 2021-es I Just Wanna Know What Happens When I’m Dead EP követte. 2022-ben a Pale Waves előzenekaraként az Egyesült Királyságban és Írországban turnéztak, később első headliner turnéjukat is megtartották Amerikában, és megjelent harmadik EP-jük is The King and Queen of Gasoline címmel. 2023-ban előrukkoltak első nagylemezükkel is, amely az A Call To The Void címet kapta. Ebben az évben felléptek az Adjacent fesztiválon, ahol a Blink […]

Ajánlók

Jolly Jackers

Hazai vizekre evezünk. A Jolly Jackers 2013-ban alakult Dunaújvárosban, később Budapestre helyezték székhelyüket. Műfajuk folk punk/kelta punk, és sok minden áll már a hátuk mögött. Erről így nyilatkoznak: – Az első 10 évünkben rengeteg változás volt a tagságban (22? :), miközben folyamatosan dolgoztunk. 5 lemez, 5 single, közel 400 koncert 14 országban a mérlegünk. Sokan nem bírták ezt a tempót, és elmentek. Legutóbb majdnem földbe álltunk egy hónappal a lemez felvétele előtt, de egyik alapítónk, Rea az élére állt a zenekarnak, és úgy döntöttünk, öten maradunk, és akkor is megcsináljuk ezt a lemezt. Az említett album Welcome To The Grind címmel jelent meg 2024. április 26-án, ezen tehát Rea debütált frontemberként, és ezzel az anyaggal a csapat megnyitja a következő évtized fejezetét. – Ez az album más, mint a többi. Az érzelmek széles skálája, ahol a legmélyebb gödröt és a legmagasabb felhőt is elérjük. Most először meséljük el azokat a történeteket, amelyek az elménk legmélyén bújnak, és még sosem hallotta őket senki. Találkozni fogsz szörnyekkel, rémálmokkal, és sötét gondolatokkal amelyek mérgeznek minket… De egyúttal a remény is feltűnik, és talán az erő is amivel leküzdjük őket a végén – írja a zenekar az albumról. 2024. május 4-én lemezbemutató koncertet adtak […]

1989
Ajánlók

Shiva May Care

A Shiva May Care 2017-ben jött létre Manchesterben, és a kezdetekben férfiénekessel működtek. A sokszínű tagok hard rock, punk, stoner és progresszív elemeket is hoznak közös zenéjükbe, de nem szeretik magukat bekategorizálni. Mindenesetre nagy energiá…