New Friend Request

Csongor Bálint

Egyszer Majd… – Megjelent a NEW FRIEND REQUEST új dala, Kovács Krisztián (Fish!) közreműködésével

A budapesti, alapvetően modern metal vonalat képviselő NEW FRIEND REQUEST zenekar a második nagylemezéről hozott el egy rendhagyó klipes dalt, “Egyszer Majd…” címmel. A szám stílusában más, mint ez eddigiek, a Fish! zenekar frontemberének vendégeskedésével, aki egyben a dalszövegért is felelős. A két zenekart januárban láthattuk együtt a Barba Negra Music Club színpadán, de ennél […]

Lovecrose

5 éves a Haverock Közösség – Koncerttel ünneplik

5. születésnapját ünnepeli a Haverock közösség. Az elmúlt évek emlékére nyereményjátékokat, és egy májusi koncertet is ígértek. Nyereményjáték el is indult a facebook oldalukon, a szülinapi bulijuk eseménye pedig megjelent, ami a Végállomás klubban kerül megrendezésre. Az oldal szerkesztői hálásak az elmúlt 5 évért, és bíznak a további sikerekben! A szülinapi buli május 16-án kerül […]

a.m.d.

Rockmaraton 2020 – Teljes a program: jön még a Sepultura, a Cradle of Filth, Marky Ramone’s Blitzkrieg, a The Agonist és az Infected Rain is.

2020-ban kerek évfordulót ünnepel Magyarország legrégebbi rock-metal fesztiválja, a Rockmaraton. 2020. július 6-11. között ezúttal is a dunaújvárosi Szalki-sziget ad otthont a Rockmaratonnak – különleges év következik a fesztivál életében. Megjöttek az utolsó nevek, teljes a program! Február 7-én jelent meg a legfrissebb Sepultura lemez – Andreas Kisser csapata talán minden korábbinál élesebb és agresszívebb […]

Angyalszemek

UKK&ROLL – Két nap alatt elfogytak a legolcsóbb bérletek!

A 2020-as évi Ukk&Roll fesztivál programja már tavaly év végén összeállt. A jegyekre akár pezsgő és bormámorban is lecsaphattak a leggyorsabbak, ugyanis január 1. 00.00-kor indult a móka a Rock1 jegyértékesítő oldalon. A szemfülesek két nap alatt elkapkodták az early bird jegyeket, azonban aki eddig lemaradt sem csüggedhet, ugyanis március 31-ig (vagy a készlet erejéig) 8 […]

a.m.d.

Rockmaraton 2020 – Itt a napi bontás!

2020-ban kerek évfordulót ünnepel Magyarország legrégebbi rock-metal fesztiválja, a Rockmaraton. 2020. július 6-11. között ezúttal is a dunaújvárosi Szalki-sziget ad otthont a Rockmaratonnak – különleges év következik a fesztivál életében. Most már lehet böngészni a napi programot (az eddig bejelentett fellépőkkel) és elérhetők a napi jegyek is. Napijegy: 7.990 Ft Hétköznapi Bérlet – érvényes: július […]

a.m.d.

Rockmaraton 2020 – Újabb fellépők: Dark Tranquillity, Agnostic Front, Eskimo Callboy és 12 újabb hazai banda

2020-ban kerek évfordulót ünnepel Magyarország legrégebbi rock-metal fesztiválja, a Rockmaraton. 2020. július 6-11. között ezúttal is a dunaújvárosi Szalki-sziget ad otthont a Rockmaratonnak – különleges év következik a fesztivál életében. Tegnap újabb 15 fellépő nevét tették közzé a szervezők. Melodic death, hardcore punk és egy kis metalcore Idén 30 éves a svéd melodikus death metal […]

Barba Negra Music Club

New Friend Request – Klippremier – Hiányzik

‘HIÁNYZIK’ címmel érkezett meg a budapesti NEW FRIEND REQUEST zenekar év végén, ‘LÉLEKGYILKOSSÁG’ névvel megjelenő nagylemezének második előfutára.  A modern metál négyes eseménydús évet tudhat maga mögött, ami az 5 éves jubileumuk fényében zajlott. Számos sikeres vidéki klubkoncert és fesztivál fellépés mellett, áprilisban lehetőséget kaptak a hazánkba látogató Bullet For My Valentine előzenekaraként is. Az új nagylemez már csak hab […]