Jól haladnak az új HammerFall album munkálatai
2020-ban jelent meg a HammerFall legutóbbi nagylemeze, a Hammer Of Dawn, a zenekar pedig már gőzerővel dolgozik a következő albumán, amelyről Joacim Cans adott helyzetjelentést.
2020-ban jelent meg a HammerFall legutóbbi nagylemeze, a Hammer Of Dawn, a zenekar pedig már gőzerővel dolgozik a következő albumán, amelyről Joacim Cans adott helyzetjelentést.
A 2011-ben alakult Art Of Anarchy olyan zenészekből áll, mint Jeff Scott Soto (ex-Yngwie Malmsteen, ex-Journey, ex-Sons Of Apollo), Ron „Bumblefoot” Thal (ex-Guns N’ Roses, ex-Sons Of Apollo), Tony Dickinson (Soto, Trans…
Kori, azaz Koroknai Árpád nevét a magamfajta negyvenesek a ’90-es évek közepén a dallamos heavy metalban utazó Szfinx zenekar frontembereként ismerhették meg. A debreceni csapat ezzel a muzsikával rossz időben volt a rossz helyen, két – egyébként rem…
Akik figyelmesen kísérik valamelyik zenekart, azoknak feltűnt, hogy a héten mind a két banda közös hashtagekkel postol bejegyzéseket, amikben feltűnt a testvér zenekar is. Nos a Mastodon a Leviathan húsz éves évfordulóját, a Lamb Of God pedig az Ashe…
When Empires Fall címmel január 26-án jelent meg az epikus hangvételű dallamos death/thrash metalt játszó Midjungards második nagylemeze. A zenekart a spanyol származású Toni Cano alapította 2022-ben, amikor Finnországba költözött. Zenéjének koncepciója szorosan kapcsolódik a történelmi gótok elképesztő történeteihez, oly mértékben, hogy még a gót nyelvet, is elsajátította. Mélyen belemerülve a germán törzs hosszú történelmébe, […]
Így, hogy Kerry King leleplezte a szólózenekarának tagjait és bemutatta az első nyilvános dalát, mondhatjuk, hogy nagyüzembe kapcsolt a promógépezet. A kopasz gitáros a Rolling Stone-nak adott interjújában elmondta, hogy a volt slayeres kollégák közül …
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április …
Negyven évvel ezelőtt jelent meg a HBB kultikus kiadványa, a Vadászat. A kerek évforduló és Földes László Hobo jubileumi koncertje apropóján az albumot az eredeti mesterszalagok felhasználásával újították fel, a végeredmény február 9-én jelenik meg a G…